Alakul a Final Fantasy VII Remake stábja; készül egy next-gen cím is!

Tetsuya Nomura – aki idén végre ki tudta adni a Kingdom Hearts III-at – már nem kizárólagos rendezője a már majdnem  négy éve bejelentett Final Fantasy VII Remake-nek… és már a next-gen is a középpontban van valami mással!

Még 2017 májusában hallottunk arról, hogy a céghez 2006-ban csatlakozott Naoki Hamaguchi a project lead posztot (magyarul kb. projektvezető) kapta a Final Fantasy VII Remake-ben, amikor is belsős fejlesztési fókuszra váltott a játékkal kapcsolatban a Square Enix. Nos, a japán cég ehhez a játékhoz köthető álláshirdető oldalán már nem ezt láthatjuk: kiderült, hogy Nomura és Hamaguchi immáron társ-rendezőként dolgozik a Final Fantasy VII Remake-en!

A Square Enix korábbi 5. üzleti részlege, amit Naoki Yoshida (a Final Fantasy XIV producere, rendezője) vezet, eközben átnevezésre került – immáron a Square Enix 3. fejlesztői részlege lett, és a site-juk szerint egy next-gen játékon dolgoznak. „A korábbi 5. üzleti részlegen alapulva jött létre a 3. fejlesztői részleg, ami egy új, kulcsfontosságú projekten dolgozik a Final Fantasy XIV utánra, hogy a következő generációval kapcsolatos kihívásoknak megfeleljen. Ez a projekt már befejezte a korai fejlesztést, felkészült a fejlesztési környezetével, és most a teljes körű, nagy skálájú fejlesztési folyamatba lép át. Az új projekt olyan fejlesztőket keres, akik szeretnének „szórakozást”, „élvezetet”, illetve „meglepetést” elhozni a világba. Ha szeretnél egy kihívást a nemzetközi piacon, akkor várjuk a jelentkezésed,” mondta Yoshida.

Ez a kép pedig már 2016 óta van azon az oldalon – egy új projekt, készülőben. Amúgy a 3. fejlesztői részleg épp tervezőket, progamozókat és egy projektmenedzsert keres a next-gen játékhoz.

A Square Enixnél tehát bőven készülnek a dolgok. A Final Fantasy VII Remake PlayStation 4-re készül, és elvileg epizodikus lesz. Mikor fog kijönni az első rész?

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu