Megjelenési dátumot kapott a Borderlands 3! [VIDEO]

Több részletet is megtudtunk az új Borderlandsről, miután tényleg komolyabb bemutatót kapott április 3-án.

Szóval a Borderlands 3-ban a Calypso ikreket kell megállítania a Vault Huntereknek, és ezúttal is négy közül választhatunk – mind a négy eltérő képességekkel és játékstílussal rendelkezik. Moze a Vasmedve névre hallgató mechjével a nehéztüzér, Amara a Siren-képességeivel közelharcra jó, FL4K a beidomított vadállataival támad, Zane pedig a kütyüjeivel tud rövid időn belül, váratlanul káoszt okozni a harcmezőkön.

Értelemszerűen lesz kooperatív játékmenet maximum négy játékosnak (de osztottképernyős coop is lesz!), és az új szintskálázással bármikor, bárhová beszállhatunk, és egyedi lootot kapunk. (És, ahogy eddig is, itt is „bazillió” puska vár majd ránk.) Mi van még itt? RPG-szerű szintfejlődés, Vault Hunterenként egyedi skillfával, egy gazdagnak ígért univerzum, intenzív járműves harc (erre talán eddig sem volt probléma), és – ez bár picit túlzásnak tűnik – radikális művészeti stílus.

Több kiadásban fog a Borderlands 3 megjelenni. A 60 dolláros/eurós (~20 ezer forintos) alapkiadásnál semmi pluszt nem kapunk, csak akkor, ha előrendelünk (és ezt mindegyik kiadásnál megkapjuk: arany fegyverskinek és fegyvercsecsebecsék, díszek volnának az előrendelői bónuszok). A 80 dolláros/eurós (~26 ezer forintos) Deluxe Edition három kozmetikus pakkot (Retro, Neon – Vault Hunter fej/skin és fegyver/Echo Device skin, Gearbox – fegyverskin és csecsebece), a Toy Box fegyverpakkot (két játékpuska, játékgránát mod, fegyverdísz), illetve XP és loot drop boost modot tartalmaz. A Super Deluxe Edition szeptember 17-éig 100 dolláros/eurós (~32-33 ezer forintos) áron lesz kapható, utána pedig 120 (~38-39K) lesz digitálisan – ez a Deluxe Editionön túl a season pass-szal rendelkezik, ami négy kampánykiegészítővel jön, pluszban jön mellé a Butt Stallion fegyverskin/fegyverdísz és gránát mod.

A legdrágább a gyűjtői kiadás, a Diamond Loot Chest Collector’s Edition 250 dollárért/euróért (ez 80 ezer forintnál olcsóbban errefelé tuti nem lesz kapható, vagy úgy egyáltalán sem – a sajtóközlemény az amerikai GameStop üzlethálózatot említi…). Ez a Super Deluxe Editiont, az előrendelői bónuszt, és ezeken túl egy gyémánt lootláda-replikát, tíz Borderlands 3 karakter egyenként kb. 8 centiméteres figuráját (a négy Vault Hunteren és a Calypso-ikreken túl a Borderlands-univerzum kedvenceit), egy Sanctury 3 hajó modellkészletet és a hozzá illő tartót, négy Vault-kulcstartót, a játék vászontérképét (ezt Typhon DeLeon készítette), öt karakter litográfiás képet, és egy steelbookot kapunk.

A Borderlands 3 tényleg szeptember 13-án, pénteken fog jönni PlayStation 4-re, Xbox One-ra, és PC-n kizárólag Epic Games Store-ra – áprilisig csak ott tudjuk elérni a Gearbox játékát. Nos, lássuk az új képcsokrot (köztük vannak a dobozkép is – a drágább kiadásokban az eltérés mindössze a háttérszínben mutatkozódik ki…), és az új trailert is.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu