Just Cause 2 – Agent provocateur [RETRO-2010]

RETRO – Rico Rodriguez, a macho, bevállalós titkos ügynök a Just Cause 2-ben visszatér, hogy egy hatalmas, gyönyörű szigeten káoszt és pusztulást okozzon a helyi erőszakszervezet soraiban.

 

„Na ne, ilyen nincs!” – hányszor kiáltottad már el így magad egy James Bond filmben egy teljesen irreális akciójelenetet nézve, amelyet a 007-es ügynök már-már a fizika törvényeinek is ellentmondva hajt végre hajmeresztő kaszkadőrmutatványokat. A Just Cause 2 azonban teljesen felülmúlta ezen a téren James Bond bármelyik kalandját a filmvásznon. Ebben a játékban a hangsúly az állandó, agyament akción van.

Just Cause 2 2

A pillanat töredéke alatt tudod például Pókember módjára felrántani magad egy helikopterre speciális, kampós végű, kilőhető kötél segítségével, hogy aztán a pilótát megverve és a fülkéből kirántva átvedd az irányítást. Persze az ellenség sem rest és a földről rakétákat indít, amelyek aztán telibe trafálják gépünket.

Miközben a hatalmas szitakötő lángolva és füstölve zuhan a mélybe, mi egyetlen gombbal kiugorhatunk és kinyithatjuk ejtőernyőnket, majd némi zuhanás és lavírozás után egy motorbicikli tetején landolunk, hogy a tulajdonostól elcsaklizva vadul száguldozni kezdjünk – hátunkban a szirénázó rendőrséggel. Ez a jelenet mindössze egyetlen röpke pillanat Rico Rodriguez életében, akivel ezúttal Panau szigetén kavarhatunk…

Just Cause 2 4

Álmaink szigete a Just Cause 2-ban?

Csakúgy, mint elődjében, a Just Cause 2-ben is az az igazi poén, hogy a hatalmas szigeten tulajdonképpen azt csinálunk, amit akarunk – tehát nagyon leegyszerűsítve egy újabb Grand Theft Auto klónnal van dolgunk, csak éppen titkos ügynökkel a főszerepben. Adva vagyon egy banándiktatúra, amelyet egy szokásos elvakult és hataloméhes diktátor irányít.

Polgárainak élete abszolúte nem érdekli, viszont a helyi milícia állandóan az ő parancsait lesi, így bármelyik polgárt halálra gázolhatjuk, büntetlenül elvehetjük a járműveiket, a járőröző katonaság a kisujját sem fogja mozdítani, viszont egy katonai objektumba behatolva nyakunkon az egész hadsereg.

Just Cause 2 6

Ilyenkor sokféle módon léphetünk meg, de akár Rambo módjára le is mészárolhatunk mindenkit, felrobbanthatjuk a fél szigetet, illetve olyan hajmeresztő, agyament kaszkadőrmutatványokat hajthatunk végre, amelyeket még akciófilmekben is ritkán láthatunk. A játék óriási vonzereje hogy a hatalmas szigeten szinte korlátlanul, szabad garázdálkodhatunk.

Az akciójelenetek gyakran mulatságossá is válhatnak: megtehetjük például azt is, hogy egy a speciális kampóvégű kötél kütyünkkel odakötjük az ellenség járművét egy repülőgépre, amelybe beugorva és a magasba szállva felránthatjuk a földről a rémülten ordibáló katonák dzsipjét a levegőbe. A GTA-ra jellemző szabad játékmenet terén tehát a Just Cause 2 majdnem a GTA IV szintjén van, viszont ami a történetet, illetve a főküldetéseket illeti, az már egészen más tészta…

Just Cause 2 7

B mozi, B sztori, B küldetések…

Kapunk tehát ezúttal is valamilyen sztorit, ami az őrült akciót összeköti, de ezen a téren ne tessék a Rockstarhoz mérhető minőségre számítani. A történet nagyjából annyira hiteles, mint az őrült kaszkadőrmutatványok, amelyeket végre kell hajtanunk.

Csakúgy, mint az előző részben, itt is Ricót, a The Agency nevezetű amerikai (persze nem létező…) kormányügynökség legjobb emberét alakítjuk. A jó fizikumú, viszont elég viseltes fejű, sok Tequilát látott (és megivott) Rico igazából végig színtelen, elég érdektelen szuperhős marad, nála pedig csak a többi szereplő érdektelenebb.

Just Cause 2 8

A szinkronhangok annyira bénák, hogy az már szinte jó. Igazából hamar el is veszítettem az érdeklődésemet azzal kapcsolatban, hogy ki kivel van, melyik terrorista, vagy forradalmár utálja a másikat és egyáltalán miért is harcolnak.

A legtöbb küldetés úgyis csak arról szól, hogy valakit meg kell ölni, el kell rabolni, vagy meg kell szerezni egy szuperfegyvert és indoklásképpen pusztán annyit kapunk, hogy „ej de jó is lesz majd ez a cucc a mi kis forradalmunknak!” A legtöbb küldetés egyébként is mindössze ürügyként szolgál arra nézve, hogy felrobbantsunk valamilyen katonai épületet, benzinkutat, víztárolót, radarállomást, vagy olajkutat.

Just Cause 2 9

Kirobbanó örömmel

A játékban a robbantások amúgy is az igazi főszerepet kapják. Az állandó rombolás ugyanis káoszhoz vezet, amely a Just Cause 2-ben a legfontosabb értékmérő – tulajdonképpen egyfajta pénznemnek is tekinthető. Ahhoz, hogy új küldetéseket kapj és más speciális fegyverekhez, járművekhez juss, a lehető legtöbb rombolást kell okoznod Panau szigetén.

Ha kalandjaid során bárhol egy víztoronnyal, hatalmas üzemanyag-konténerrel, vagy radarállomással találkozol, akkor már tudod is, mi a feladatod: úgy kell felrobbantani, hogy egyszerűen szétlövöd, vagy mondjuk, belehajtasz valamilyen járművel. Nincs is annál nagyobb mulatság, mint amikor egy lángoló járművel száguldozol, már majdnem ütközöl egy üzemanyag konténerrel, de pont az utolsó pillanatban kiugrasz a volán mögül és miközben egy kicsit arrébb szaladsz, mutatványodat hatalmas robbanással jutalmazza a játék.

Just Cause 2 10

Vagy akár azt is megteheted, hogy valahonnan elkötsz egy tankot, és mindent rommá lősz, amit csak lehet, amíg nem kap a te járműved is annyi találatot, hogy jobban teszed, ha a lángoló romokból kiugorva érdemesebb minél gyorsabban eliszkolsz a tett helyszínéről.

A helyi milícia ugyanis pillanatok alatt randalírozásaink helyszínén terem és mindenáron megpróbálja hősünket kiiktatni az élők sorából. Ilyenkor nem nagyon kell bajlódnunk a pontos lövésekkel, ez a játék ugyanis az állandó pörgős akcióról és nem a taktikai helyezkedésről szól.

Egyedül akkor érdemes rázoomolni az ellenségre és pontos fejlövésekkel operálni, ha parancsnokokra kell lőnünk, mert ők tényleg elég szívósak. Az ellenség mesterséges intelligenciája nehezebb fokozaton inkább rendkívüli agresszivitásával és nem agyafúrtságával próbál érvényesülni. PC-n egyébként sokkal könnyebb dolgunk van, mint konzolon, mert szinte gyermeki könnyedséggel tudjuk a fejlövéseket végrehajtani.

Just Cause 2 12

Rá se ránts, ejtőzz egy kicsit!

Persze bőven akad olyan pillanat, amikor már oly mértékben körbevesz az ellenség, hogy nem segít már semmi más, csak az, ha minél gyorsabban eliszkolunk a tett helyszínéről. Ilyenkor nagyszerűen tudjuk használni a kampós végű, kilőhető kötelünket és a bármikor kinyitható és becsukható ejtőernyőt. (Éljen a realizmus ugye…)

Például egy közeli ház tetejére, vagy felső emeletére rántva hősünket kinyithatjuk az ernyőt, hogy aztán a levegőben „ejtőzve” keressünk valahol a közelben egy arra közlekedő autót, amelyhez szintén odaránthatjuk Ricót, majd a vezetőt kirángatva elrabolhatjuk a verdát, padlógáz és már ott sem vagyunk.

Just Cause 2 11

A némileg a Spider-Man stílusára emlékeztető játékmechanizmus nagyon feldobja a Just Cause 2-őt, amely ennek köszönhetően sokkal dinamikusabb, és pörgősebb, mint az előző rész. Mulatságos az is, ahogy az egzotikus sziget lakói saját akcentusukon beszélve felháborodottan tiltakoznak, amikor kitépjük őket a volán mellől, miközben Rico laza és macsó hangon közli, hogy „Bocsi, utasokat nem szállítok.”

No és az sem utolsó élmény, amikor egy repülőből kiugorva ejtőernyő nélkül lebegsz a levegőben Panau gyönyörű hófedte csúcsai, vagy hatalmas tavai fölött, amelyeket bearanyoz a napfény csillogó fénye. Amikor pedig a víz alatt úszunk, igazi óceáni paradicsom tárul elénk, tarka-barka halakkal, koralvilággal, nagyszerű vízeffektusokkal.

Just Cause 2 13

Tuk-tukba szállni, húdekafa!

A döbbenetesen nagy szigeten a lehető legváltozatosabb járművekkel furikázhatunk. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: megtalálható itt például az Indiára emlékeztető „tuk-tuk” is, de nem hiányoznak az egzotikus sportautók, vagy helyi buszjáratok sem., illetve a földi járművek mellett helikopterekkel, vadászgépekkel hasíthatunk a levegőben, vagy halászhajókkal, hadihajókkal, motorcsónakokkal szelhetjük a tavak, folyók hullámait.

Just Cause 2 15

Több mint százféle jármű áll rendelkezésünkre, úgyhogy sohasem fogunk unatkozni. Komoly fizikára ne tessék számítani, ez nem az a játék, ahol ennek jelentősége van – igaz, a Just Cause sohasem a túlzott realizmusról szólt, bár ez a rész lényegesen jobb ezen a téren is, mint az előző.

Ha nincs a közelben éppen semmilyen járgány sem (Panau szigetének elhagyatottabb részeinél ez gyakran előfordul), akkor telefonon rendelhetünk valamilyen csodaautót a feketepiacról, illetve, ha elfogyott a skúló, fegyvert is kérhetünk, bár utóbbi elég felesleges, lévén úgyis könnyen tudunk szerezni másik mordályt.

Just Cause 2 14

Ami just no és ami just fun

Sajnos az előző részhez hasonlóan a Just Cause 2-ben is találunk elég amatőr hibákat és ezeket érdekes módon pont akkor vesszük észre, amikor a küldetéseket hajtjuk végre. A szkriptelt küldetéseknél például borzasztóan idegesítő NPC társaink buta mesterséges intelligenciája, akik lazán belegyalogolnak az ellenség tüzébe. Azoknál a misszióknál, ahol visszaszámlál az óra, borzasztóan idegesítőek az irányításbeli bénázások, vagy a motor hiányosságai.

Emellett egy idő után fárasztóak és unalmasak a mindig ugyanúgy lezajló erőd elfoglalós feladatok is. Mégis, a Just Cause 2-ben annyi agyament akciójelenetben vehetünk részt, a hatalmas sziget pedig oly sok felfedezésre váró gyönyörű helyszínt és lehetőséget kínál, hogy biztosan eltöltesz pár nap vakációt Panauban.

-BadSector- (2010)

Pro:

+ Hihetetlen grafika még mai szemmel is
+ Non-stop agyament szuperügynök akció
+ B mozi hangulat

Kontra:

– A sztori is nagyon bééé
– Egy idő után monoton
– …így elveszíti a varázsát


Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: Avalanche Studios

Stílus: akció, open world

Megjelenés: 2010

Just Cause 2

Játékmenet - 8.2
Grafika (2010) - 9.8
Sztori - 5.8
Zene/audio - 8.5
Hangulat - 8.1

8.1

KIVÁLÓ

A Just Cause 2-ben annyi agyament akciójelenetben vehetünk részt, a hatalmas sziget pedig oly sok felfedezésre váró gyönyörű helyszínt és lehetőséget kínál, hogy biztosan eltöltesz pár nap vakációt Panauban - hibái, és B mozi jellege ellenére is.

User Rating: 4.15 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu