Miért kell még mindig várnunk egy új Splinter Cell játékra?

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója elmagyarázta a már jó hatéves várakozás indokát.

Guillemot ezt nyilatkozta az IGN-nek: „Amikor létrehozol egy játékot, biztosra kell menned, hogy olyasmivel rukkolsz elő, ami kellőképpen eltér attól, amit korábban alkottál. Amikor legutóbb csináltunk egy Splinter Cell-t [ez volna a 2013-ban kijött Splinter Cell: Blacklist – a szerk.], nagy nyomás alatt álltunk a rajongók miatt, mert ők azt mondták, hogy ezt ne változtasd meg, ezt és azt ne csináld. Emiatt néhány csapatunk feszültebb volt, hogy a branden dolgozhasson. Most van pár olyan dolog, és néhányan belenéztek a [Splinter Cell] brandbe, és azzal törődnek. Egyszer látni fogtok valamit, de többet nem mondhatok… és mivel az Assassin’s Creed és az összes többi brand sikeres, az emberek ezeken akarnak inkább dolgozni, szóval követnünk kell, amit ők akarnak.”

Itt Guillemot mintha elfelejtette volna, hogy a Starlink, ami tavaly ősszel jött ki a PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch és PC négyesre, az elvárások alatt teljesített, így a hozzá szükséges fizikai játékok gyártása és további modellek kiadása leállításra került (olyasmire kell gondolni mint anno a Disney Infinity-szériája vagy az Activisionnél a Skylanders).

Ez a titkolózás arra is utalhat, hogy akár next-gen cím is lehet a következő Splinter Cellből, de kicsit ijesztő a nyilatkozat – lehet, hogy komolyan megváltoztatják a múlthoz képest Sam Fisher új történetét. A Beyond Good & Evil 2 sem az, ami az első rész volt…

Talán az idei E3-on már beszél róla a Ubisoft. Talán nem.

Forrás: GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu