„A talponmaradáshoz szükséges volt a kemény túlórázás!”

Ezt egy olyan csapat társalapítója mondta, amely csoport nemrég megszűnt, holott nem tűnt úgy, hogy nagy slamasztikában lennének, leszámítva azon megnyilvánulásokat, hogy nyolcvan órás munkahetek is voltak náluk.

A Telltale Gamesről van szó, akik ugye tavaly ősszel beadták a kulcsot. Emily Grace Buck, aki korábban a csapat narratívatervezője volt, a Gameinformernek azt mondta, hogy a játékokon az utolsó pillanatokban igényelt változtatások miatt volt szükség arra, hogy „a stúdió jelentős részének” kemény túlórázásba (angolul crunch-ba) kellett fogniuk, mivel anélkül nem tudtak volna időben elkészülni mindennel.

Erre reagált is Kevin Bruner, aki a Telltale társalapítójaként korábban a cég vezérigazgatója is volt: „Más stúdiók esetében ez a túlórázás akkor következik mindig be, amikor „a mi játékunk megjelenése ősszel esedékes”, majd a stúdió bemondja akkor, hogy „oh, tudjátok mit? a játékunk még nincs kész, kitoltuk tavaszra a megjelenést”. És ez olyasmi, amit a Telltale egyszerűen nem tehetett meg. Nem volt meg a költségvetésünk arra, hogy a gyártást, a produkciót ennyire elhalasszuk.

Nem mondom, hogy könnyű volt [ott dolgozni], de az a tény, hogy nagyon sokan impozáns, nagyon jó, elismert tartalmat készítettek, számomra úgy tűnhet, mintha a Telltale egy igazán támogató munkahely lett volna. Igazán tesztelte a fejlesztők képességeit a nagy nyomás alatt, de voltak lehetőségek arra, hogy sikeres legyen ott valaki, és sokan ezt ki is használták. Büszke is vagyok emiatt, de nagyon nehéz volt ott sikeresnek lenni.”

A Gameinformernek pedig ezt nyilatkozta Bruner: „Számomra vezetői szinten (egészen az animátorokig) az volt, hogy ha látsz egy lehetőséget arra, hogy jobbá tedd a játékot, és tudod, hogy a megjelenés egy héten belül esedékes, de te törődsz a tartalom iránt, akkor igazán nehéz úgy otthagyni a tartalmat, hogy azt mondod, „tudjátok mit? ez a lehető legjobb, na hazamegyek”. Próbáltunk egy olyan [munka]környezetet teremteni, ahol tényleg ez kellett a Telltale-ben való túléléshez, mivel nekünk nem volt meg a három éves produkciós ciklusunk.”

Nekünk ezekből úgy tűnik, mintha Bruner egy picikét erőltetett menetet igényelt volna a csapattól – márpedig egy ilyen vezetőséget rövid időn belül megutálnak a dolgozók, főleg úgy, ha nekik nem sok (vagy semmi) haszna nincs az egészből. 2013 éss 2017 között öt licenszből 57 epizód…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu