Trónok harca: Winterfell – S08 E01 – Seregszemle

SOROZATKRITIKA – (SPOILERMENTES!) Ma, hajnalban (némi szerverleállásos kalamajka után) a magyar HBO-ra is felkerült a Trónok harca nyolcadik évadjának első része. Nagy izgalmakra, váratlan eseményekre nem szabad számítani, ez inkább egyfajta indító „seregszemle”, amely Winterfellben játszódik, ahol leginkább verbális kommunikáción keresztül konfliktusok vannak túlnyomó többségben.

 

Kicsit a megboldogult Telltale Game of Thrones sorozata jutott eszembe a rengeteg, súlyos konfliktusokat nélkülöző párbeszéd kapcsán, már csak az hiányzott, hogy egy-két választ én adjak a szereplők szájába, hogy az élmény interaktív is legyen.

A 2011-ben indult tévésorozat utolsó évadja 20 hónappal ezelőtt zárult, szóval a rajongók közül egyesek szerintem kicsit „vérszegénynek” érzik majd a hosszú „böjtölés” utáni eseményeket (és ezt most kivételesen nem szó szerint értem), mások viszont már talán annyira ki voltak éhezve az új évadra, hogy „ennyinek” is örülnek. No de mennyi az az „ennyi”?

Finom ellentétek a legmérgezőbbek?

Kritikánk spoilermentes, szóval csak annyi konkrétumot árulok el, amely a címből is kiderül: az események leginkább Winterfellben, illetve King’s Landing-on játszódnak és az élőhalott mások hatalmas, mindent leigázni próbáló serege ellen szövetkező felek között közel sem konfliktusmentes a nagy összecsapásra való készülődés. Gondolom, nem nagy meglepetés, Jonnak (Kit Harington) még most sem tudja kellőképpen kihangsúlyozni a halás veszély súlyosságát, miközben a szerelmi szál közte és Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) között csak erősödik. Láthatunk egy remekbe szőtt, látványos jelenetet közöttük (annyit elárulok, hogy nem a szexről szól), ugyanakkor nem mindenki kedveli a királynővé vált sárkányok úrnőjét…

A párbeszédek nemcsak ütősek, hanem sokszor kifejezetten szellemesek is és a hölgyek (Daenerys, Cersei) ezen a téren brillíroznak. Ha már a rövid frizurára váltott Cersei-t (Lena Headey) megemlítettük: ő ebben a részben a legcéltudatosabb, a karaktere még mindig az egyik legösszetettebb, legérdekesebb a sorozatból.

Kardok helyett kemény szavak…

Ami az „akciórészeket” illeti, ezen a téren az első rész kicsit vérszegény és amit láthatunk, azt sem nevezném csúcsminőségű fantasy harcnak – igaz, bár kardinális eseményről van szó, itt sem az akción van a hangsúly. Viszont a párbeszédek nagy részén szinte kitapintható a feszültség, méghozzá olyan karaktereknél is, akiknél ilyenre nem számítottunk.

Nem hiányzik az erotika és a meztelenkedés sem ebből a részből sem, bár túlzott jelentőséget nem kap ez a jelenet.

Vihar előtti csend

Az első rész igazi „előétel” a következőhöz, melynek trailere már Youtube-on fent van, ha már a magasságos HBO Go nem volt képes a saját rendszerébe berakni azt. (Legalábbis én nem találtam.) A következő részből már látszik, hogy sokkal mozgalmasabb lesz, a „Kingslayer” Jaime Lannister például talán egyaránt megfizethet a királygyilkosságaiért (Daenerys apja) és azért a tettéért, amellyel Bran Starkot egy életre megnyomorította, de a mások várható támadása is talán bekövetkezik.

A mostani „szolidabb” rész tehát igazi vihar előtti csend, amely majd annál nagyobb erővel fog kitörni…

-BadSector-

Trónok harca: Winterfell

Rendezés - 8.2
Színészek - 8.4
Történet - 7.8
Látvány - 7.8
Hangulat - 8.2

8.1

KIVÁLÓ

A mostani „szolidabb” rész tehát igazi vihar előtti csend, amely majd annál nagyobb erővel fog kitörni…

User Rating: 5 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu