Ex-BioWare főnök: „Reneszászukat élik hamarosan az RPG-k!”

Aaryn Flynn, aki korábban a BioWare általános menedzsere volt, a PCGamesInsidernek mondta azt még az idei GDC-n, hogy szerinte köszöni szépen, de jól van az RPG műfaj…

Flynnről nem is olyan rég írtuk azt, hogy az Improbable kötelékében új stúdiót alapított, és már egy online RPG-t (de NEM MMO-t!) készít a csapat a SpatialOS-sel, ami az ő technológiájuk. „Igazán agresszívan kitartunk afelől, hogy hová tarthatnak az RPG-k, és szerintem meglepően sok lehetőség van a SpatialOS-sel az RPG-knek. A szerepjáték mint műfaj szerintem megérett egy reneszánszra. Néhányan talán túlzottan elpuhították a szerepjáték korlátait. Olyan sok csapat van – mint például a Larian – ami élményeket csinál, és feléjük tekintek inspiráció céljából. Magamtól megkérdezem: hogyan tudnád ezt megcsinálni egy multiplayer szituációban? Miket tudsz ott megtenni? Erről sokat beszélünk. A nap végén mi is csak játékosok vagyunk, akik szórakozni szeretnének, és valami olyasmit csinálni, amit mások eddig nem. Innen jön a siker, és bármi más, amit ebben az iparban szeretnél,” mondja Flynn.

Kifejtette, hogy a SpatialOS technológia segítségével miként lehet könnyebben egy multiplayer RPG-t alkotni: „Gyakran beszéltünk erről, és azt mondtuk, hogy a mi kedvenc RPG-ink azok, amik igazán átölelik a felhatalmazást: azt mondhatod, oda mehetsz, és olyan döntéseket hozhatsz, amiket szeretnél, hogy igazán visszajuss a szerepjátékokba. Ez alapvetően felhatalmazás kérdése. Nehéz szerepet játszani, ha nem választhatsz vagy nem csinálhatsz semmit. Mit tehetünk a SpatialOS-sel, amivel visszajöhetünk a szerepjátékokhoz és az igazán lenyűgöző élményekhez? Ez igazán a fókuszunk, amikor ilyesmire gondolunk.

Úgy vélem, hogy a méret egy meghatározó tényező lesz, de ezzel egy időben nem vagyok benne biztos, hogy mi számokat üldözünk csak a számok érdekében. Ez egy eltérő erőfeszítés. Azt javaslom, hogy ezt fordítsuk meg: a legjobb RPG-k mindig is intimitást és egy meghatározott számú kapcsolatot kínáltak, nem? Meg tudja a SpatialOS ezt csinálni egy relatíve kisebb csapattal? Igen, és szerintem vannak olyan dolgok, amivel a SpatialOS segíthet kapcsolatokat gyúrni a játékosok között egy mélyebb, értelemmel telibb módon. Még nincs meg az összes válaszunk. Sok dolgunk van, de megpróbálunk így gondolkodni a kihívásról. Ha végül ezek a dolgok mind olyan erősek lesznek, amivel megnövekszik a játékosszám, és ha nagyobb számok esetén több érdekes dolgot tudunk szerezni, akkor benne vagyok, de eközben igazán biztosra akarunk menni, hogy az igazi, felhatalmazó kapcsolatok jól működnek, mielőtt elkezdünk a méret miatt gondolkodni a méretről,” tette hozzá Flynn.

Biztos, hogy még több évet kell várnunk arra, mire a SpatialOS-t használó Improbable-játék megjelenik…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu