RETRO – A Full Throttle a poszt-apokaliptikum paródiája. A kalandjátékok egyik ma is patinás gyöngyszeme. Motoron Ben és a csapat: a Full Throttle visszatér, és 1995 után még mindig egy jó játék. A fenébe, Tim Schafer, remélem, a profit a Psychonauts 2-be megy…

A Polecats banda a kilencvenes évek közepén egy maradandó LucasArts-játékban, a Full Throttle-ben tűnt fel. Ben, Ripburger (akit ráadásul _A_ Joker, Mark Hamill szólaltat meg kitűnően!!!), Maureen könnyen elnyerheti a tetszésünket… és végül is miért ne tennék? Korrekt módon kidolgozottak a karakterek, akik ráadásul humorosak is, és ez egy kalandjáték esetében általában jó kezdet a siker felé…

Tört énet

A sztori kb. abból áll, hogy a Polecats bajba keveredik, amihez sok közük nincs is. Jóformán ennyi – ha a játék egyik gyenge pontját kellene mondanom, az az alapsztori. Sajnos nem valami nagy durranás, ami pl. egy később (!) megjelent Grim Fandangohoz képest elmaradás. Eh, mondhatná az egyszeri olvasó, hogy ugye attól még jó-e a Full Throttle?

Nos, azt kell, hogy mondjam: igen! Ki is fejteném, miért: a 4:3/16:9 váltás mellett gyorsan ugorhatunk a retró kinézetről a modernebb, felújított vizualitásra, ami megőrizte azt a báját, amit megszokhattunk a LucasArtstól. Ha megvan a Grim Fandango Remastered, no, ahhoz hasonlóan kell elképzelni ezt a felújítást is. Tény, hogy grafikailag nem csúcs szint, de egy ilyen játéktól nem lehet ezt elvárni.

Plusz

A játék azért igyekezett némi extrát is nyújtani a grafikai tuning mellett, így pár concept art képen túl egy kis kommentárt is szerezhetünk az amúgy… na, jön az újabb negatívum, rövid játékhoz. Nem viccelek, nekem 4 óra 31 perc volt végigtolni a játékot és nem nevezném magamat profinak. Azért ennél többet el lehetett várni (viszont erről most nem Tim Schafer csapata tehet, hiszen ez nem akart folytatás lenni), és emiatt is kapott a Full Throttle Remastered alacsonyabb értékelést Manny kalandjánál (Grim Fandango, mielőtt valaki kérdezné).

Játékmenetében véve a Full Throttle tipikus point and click, amely során hősünk egy picit lassan mozog, és néhol eleinte fura dolgokat kell még furcsább helyeken használni, de nem kell tartani attól, hogy órákig elakadnánk a puzzle-k során. Nyújt kihívást, de nem akkorát, hogy dühöngve csapjuk a dohányzóasztalra a DualShock 4-est, ami következtében a két tárgy összetörjön – ha tényleg sikerül megállni, akkor bekapcsolhatjuk a tipp funkciót, hogy ne legyen az a régi játékokra amúgy tényleg jellemző pixelvadászat.

Rock ‘n’ roll

A soundtrack király. Pont. Ezzel el is lehetne intézni, hogy a háttérzenék kellemesek, és a rock and roll dallamok még nekem is ütnek és én általában nem ilyen zenét hallgatok (és csinálok). Íme a teljes soundtrack, érdemes belehallgatni:

Szinkron? Szintén jó, és nem hangzik olyan rosszul, mint néhol a Day of the Tentacle tette. Korábban felhoztam Mark Hamillt, na, ő most nem röhögött olyan pszichopata módon itt, mint Jokerként tette, de hozta a formáját. Audióban telitalálat a cucc.

Megvenni ér

4590 forint a PlayStation Store-on. Ennyit megér még úgy is, hogy rövid. Hiába kap csak 7,8-ast a hossza, a nem túl nagy kihívás és a faék-történet miatt (és akkor még nem mondtam, hogy kurta-fura vége van az egésznek…), ettől még JÓ játék lett. 1995-ben is lazán 8-as, kiváló lett volna (sőt, talán 8,5 is…), de még manapság is megállja a helyét. Ez egy korrekt kalandjáték továbbra is elfogadható felújított kiadása. Mivel könnyű a kezelőfelülete, így tényleg bárkinek ajánlott. Akinek a birtokában van a Day of the Tentacle vagy a Grim Fandango, ne hagyja ki ezt sem!

-V-

Kiadó: Double Fine Productions

Fejlesztő: Double Fine Productions

Stílus: Point-and-click kalandjáték, LucasArts-módra

Megjelenés: 2017. április 25.