Death Stranding – A nagy Kojima titok

ELŐZETES – Nem könnyű előzetes cikket írni egy játékról úgy, hogy alig tud róla valamit, mert Hideo Kojima nem halmoz el minket információkkal a készülőben lévő alkotásról. Amikor pedig nyilatkozik valamit, akkor azt is rébuszokban beszél. Ennek ellenére igyekeztem minden olyan információ halmazt összegyűjteni, melyek a jövőben megjelenő, kizárólag a Sony platformján tiszteletét tévő játékot jellemzik.

 

Kezdeném is a sort azzal a ténnyel, ami már szembe ötlő. Látványban nem aprózták el a dolgot, hiszen a Death Stranding a Decima motort fogja használni, amit a Guerilla Games biztosított Hideo uraság számára. Aki esetleg még nem tudná, ez a grafikus motor felelős a Horizon Zero Dawn megjelenítéséért is, ami valljuk be őszintén elég csinosan fest. A tavalyi E3-as gameplay videó alapján pedig nagyon úgy tűnik kinézetében, nem fog csalódást okozni.

Első nagy kérdőjel: a játékmenet

Az eddig napvilágot látott anyagok alapján egy open-world, akció játékot kell elképzelni, némi RPG elemmel vegyítve, melynek témája az élet és a halál közötti egyensúly lesz. Nagy hangsúlyt fog kapni a lopakodás, hiszen a ránk törő szabad szemmel nem látható lények elleni nyílt harc, instant halálhoz vezethet. Ha egyáltalán lesz olyan, hiszen a kvázi game over képernyő helyett egy úgynevezett purgatóriumba fog kerülni karakterünk, ahonnan kikecmeregve folytathatjuk földi létünket. Ez a víz alatti helyszín fontos szerepet fog betölteni, mert itt szellemlényként, belső nézetben kell majd kalandelemekkel megtűzdelt feladatokat végrehajtani. Visszatérve az élők közé, pedig környezetünk emlékezni fog ránk. (a la Shadow of Mordor? )

Felszerelésünket a különböző futurisztikus fegyverek mellett, tarkítani fogja egy mechanikus robot csáp, ami akkor lép működésbe, ha összekötjük egy tartájban lévő babával. Ennek segítségével érzékelni fogjuk a ránk törő lények tömkelegét.

A Death Stranding nem pusztán ennyiből fog állni, hiszen a transzformatív online funkció (ami változó közösségi élményt jelent) alaposan rá fogja tenni bélyegét a játékmenetre. Erről épp a napokban tett Hideo Kojima egy apróbb ködösített nyilatkozatot a Tribeca Film fesztiválon. Miszerint úgy kell elképzelnünk ezt a funkciót, hogy minden csatlakozik mindenhez úgy, hogy a valóságban nem is ismerik egymást. Tehát ez egyfajta netes hálózatot jelent, amihez majd a játékban való előrehaladás folyamán egyre nagyobb betekintést fogunk kapni.

Ez most egyre nagyobb katyvasznak tűnik, de minden le fog tisztulni, amikor már a hőn szeretett konzolunkba fog hasítani a Death Stranding.

Második nagy kérdőjel: a történet

Amit továbbra is nagy titokban őriznek, hiszen semmit nem lehet tudni róla. Még a szereplők is azt nyilatkozták, hogy alig tudták megérteni az egészet annyira bonyolult és aprólékos lett. A főszereplőt, Sam Porter Bridgest játszó Norman Reedus, és a titokzatos katonát alakító Mads Mikkelsen szerint nagyon aprólékosan, szinte már a végletekig ki lett dolgozva a Death Stranding sztorija. Az eddig látott bemutató anyagok alapján annyit biztosra lehet venni, hogy Sam egy szállító, aki a komor világban csomagokat kézbesít, viszont egy allergia jellegű betegségben szenved, ami akkor nyilvánul meg, ha egy láthatatlan entitás a közelébe van. Valamint valamilyen szerepe lesz az esőnek is, hiszen ha emberi bőrt érint, akkor bizony hamar öregedésnek fog indulni a szereplő szervezete.

De hogy mindehhez mi köze lesz az árny szerű láthatatlan lényeknek, a Troy Baker által alakított gonosznak, valamint  Guillermo del Toronak, és Emily O’ Briennek, azt még csak ők tudják.

Harmadik nagy kérdőjel: a megjelenés

Pontos információ még mindig nincs. Kojima állítása szerint a 2020-ban megrendezésre kerülő, Tokyo  Olimpia előtt már a boltok polcaira fog kerülni. De ha nem így lesz, akkor sokan fognak haragudni rá.

Egyenlőre nagyon úgy fest, hogy a Death Stranding egy borzasztóan összetett játék lesz, ami elég nagy sztárokat fog felvonultatni. Viszont továbbra is az a kérdés, hogy vajon mennyire lesz jó nekünk?

Az én meglátásom szerint Hideo Kojima egy olyan mesterművet fog alkotni, ami ugyanúgy utánozhatatlan mérföldkő lesz mint annak idején a Metal Gear sorozat volt, vagy egy középszerű open world játék kapunk, aminek nagyobb a füstje mint a lángja. Sajnos már nem egyszer volt erre példa az iparon belül, de a mester neve mégis csak jelent valamint.

-Parzifal-


Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: Kojima Productions

Stílus: Open-world akció

Megjelenés: TBA

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu