Elképesztően durva információk láttak napvilágot a Star Citizen fejlesztéséről!

A 288 millió dollár ellenére még mindig nincs vége a Star Citizen már közel nyolc éve történő fejlesztésének…

A Forbes egy igencsak alapos beszámolót írt a Cloud Imperium Games játékáról, amibe a rajongók nem kevesebb mint 242 millió dollárral szálltak be. Mi is az, végül is csak 69,846 milliárd forintról beszélünk – közel hetven milliárd forintot zsebelt be csak a játékosoktól a több éve készülő (és szintúgy több éve várt) Star Citizen, ami eredetileg 2014-ben kellett volna, hogy kijöjjön, és meghatározatlan ideig el lett halasztva – a száz csillagrendszerből egy sem került eddig befejezésre, és ezt nem foghatjuk a tavalyi 46 millió dolláros támogató túrára, ami többnyire a marketingre menne…

A Forbes Robertset egy „mikromenedzserként”, illetve „az erőforrásokat rosszul kezelőként” tünteti fel; illetve 20 ex-alkalmazottal beszélgetett a játék fejlesztésének állapotáról. A körülmények zavarosak (sőt, „kaotikusak”): 537 alkalmazott 5 irodában, és ez csak 2017-ben 30 millió dollárt igényelt a fizetések rendezésére. Elvileg, mert nem tudni pontosan, hogy mennyit is kaptak az alkalmazottak… viszont kiemeli a site azt, hogy Roberts vett Los Angelesben egy házat 4,7 millióért, de ő azt állítja, hogy a Cloud Imperium előtti sikereiből vette azt, mivel az Origin partnere volt több évtizede, illetve a Digital Anvil többségi tulajdonosa is volt a Microsoft-felvásárlás előtt.

Robertsről azt is írják még, hogy apró, felesleges dolgokra irányítja át az alkalmazottakat, elterelve őket a fontosabb elemekről. Egy senior grafikai mérnök hónapokat töltött egy hajó pajzsának vizuális effektein, egy vezető karakterművész tizenhét hónap alatt öt karaktert alkotott meg, mivel a cégen belül gyakori, hogy valamit elfogadnak, majd végül mégis módosítást igényelnek – ő emiatt lépett le 2015-ben. Mások arról beszéltek, hogy heteken át dolgoztak demókon csak azért, hogy több űrhajót adhassanak el, és több pénze legyen a cégnek.

Roberts állítólag csak 14 millió dollárral rendelkezett 2017 végén a bankszámláján, mivel a támogatásokat gyorsan elkölti a cég, és emiatt kell például háromezer dollárokat kérniük a hajókért. A Forbes szerint 87 űrhajó készült el a játszható alfában a 135-ből, míg a maradék 48-ban van olyan, ami csak kép formájában létezik. Azt is kiemelték még, hogy Amerikában 129-en követeltek az FTC-től (Federal Trade Commission – Szövetségi Keresedelmi Bizottság) vissza a pénzüket, és köztük olyan is van, ami 24 ezer dollárra rúg. „A játék, amit megígértek nekünk, alig működőképes. A teljesítménye borzalmas, és még mindig alphában van. El akarok menni innen. Hazudtak nekünk!”, mondta az egyik károsult, aki ezer dollárt kér vissza.

Nos… ezzel nehéz ellenkezni.

Forrás: Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu