Nemsokára lepipálja Kína az Egyesült Államokat!

Egy előrejelzés szerint mindössze négy év kell ahhoz, hogy valamiben már túlszárnyalja a kommunista állam az Egyesült Államokat.

A 2019 China PC Online Games Report, ami itt olvasható a Niko Partners cégtől, elég komoly előrejelzést tett: szerintük 2023-ra 354 millió játékos lesz PC-n Kínában. Ez pedig már nagyobb mint az Egyesült Államok összlakossága! Ennek lesz egy olyan eredménye is, hogy erre az évre (mármint 2023-ra) a kínai játékipar 16 milliárd dollárosra nő!

Ez azért is meglepő, mert egyrészt 2001 óta (akkor a teljes játékpiac értéke érte el együttesen a 100 millió dollárt…) hatalmas robbanást mutatott be a játékipar, másrészt pedig ugye 2018 márciusában a kínai kommunista kormány befagyasztotta a játékelfogadási folyamat során a licenszkiadást, ami pedig szükséges ahhoz, hogy az országban hivatalosan is játszható legyen mondjuk egy küföldi PC-s játék.

2018-ban a PC-s játékipar 15,21 milliárd dollárt hozott össze 312,4 millió PC-s játékossal, de közülük csak 79,7 millióan költekeztek játékokra. Összehasonlításképp: a teljes amerikai játékipar (tehát a PC mellett a konzolos és mobilos címek is beleértendőek) 30,4 milliárdot kuporgatott össze a Newzoo szerint.

A Steam kiemelkedően fontos arrafelé: ezen keresztül a játékosok még olyan címeket is elérhetnek, amik amúgy nem biztos, hogy elfogadásra kerülnének a cenzorok révén (pl. Grand Theft Auto V). A Steam-felhasználók összesen 24%-a állította egyszerűsített / mandarin kínaira a nyelvet, és a letöltő forgalom jelentős részét Kínában generálják – mivel például a PlayerUnknown’s Battlegrounds 920 millió dolláros pénzforgalmának 53%-át Ázsiában hozták össze, nem is csoda… Még a végére pár adat: Kína PC-s játékforgalmának 60%-át külföldi címek generálták. Ezeket 138 ezer netkávézóban (is) elérhették az országban, de a legnagyobb PC-s piaci növekedésért az eSport felel: 6,3 milliárd dollárnyi forgalom, ami a PC-s online játékok jövedelmének 41,3%-át tette ki. Ez a pénzösszeg 2023-ra 9.5 milliárd dollárra nőhet.

Szóval a PC-s piac arrafelé igazán erős. Ezért sem tudta megvetni komolyabban a lábát Kínában a PlayStation 4 és az Xbox One, és a nemrég elindult Nintendo Switch is kérdéses helyzetben lehet.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu