Mit tudunk jelenleg az Avengers Projectről? [VIDEO]

A játék igencsak titokzatos, holott már 2017 januárjában hallottunk róla – készül az, igen, de vajon mit lehet tudni erről a projektről, ami nagy eséllyel játék-mint-szolgáltatás (Games-as-a-Service, GaaS) modellel fog megjelenni?

A játékon a Crystal Dynamics dolgozik – pont emiatt volt az, hogy a Shadow of the Tomb Raidert már nem ők csinálták nagyobb mértékben, hiszen lepasszolták a fejlesztési munkálatokat a reboot-trilógia első két része után az Eidos Montrealnak. (Mondjuk úgy, hogy a Square Enix igencsak komolyan szeretné venni a Disney-vel kötött Marvel-licenszmegállapodást…)

Még 2017 szeptemberében láthattunk a NeoGAF fórumon két álláshirdetést. Az egyik egy vezető pályatervezőt keresett, aki „egyedi, szórakoztató, a közösséggel kapcsolatos és a játékmenet megosztását figyelembe vevő online élményeket” csinálna, de elvileg egyedül is játszható lenne a Bosszúállók-projekt. A másik álláshirdetés egy harci tervezői posztot kínált. Ez az illető „együtt dolgozna a vezető tervezővel, hogy megtervezzék és prototípusokat készítsenek a harci rendszerből, ami közvetlenül egy külső nézetes kalandjátékban kerülne felhasználásra”.

Most egy narratívatervezőt keresnek, aki segítene a csapatnak „emlékezetes, érzésekkel teli és filmszerű élményeket” megalkotni, továbbá „egy érzésekkel teli, a játék kreatív nézetével konzisztens játékélményt” kellene az illetőnek létrehoznia. Ki kell emelnünk azért, hogy az Avengers sehol sincsen megemlítve, de gondoljunk csak bele: mégis mi máson dolgozhat jelenleg a Crystal Dynamics? A Shadow of the Tomb Raider már nem játszik, és ahhoz nem kell a teljes fejlesztőcsapatot behúzni az igába!

Szóval valószínűleg egy külső nézetes akciójáték (akció-kaland? esetleg shooter?) lesz az Avengers Project, és mivel igencsak közelítünk a következő konzolgenerációhoz, megvan arra is az esély, hogy ez már nem fog a PlayStation 4-en és az Xbox One-on felbukkanni, hanem ezek helyett a next-gen PlayStation (PlayStation 5?) és Xbox (Xbox Anaconda?) párosára adhatja majd ki a Square Enix. Akár nyitócímként. Talán az idei E3-on szóba kerülhet végre az évek óta készülő játék.

Forrás: GameFox

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu