Final Fantasy VII Remake bejelentés jöhet a State of Playen?

A Sony ugyebár kihagyja idén az E3-at, hogy például a Nintendo Direct példáját követve egy streamsorozattal, a State of Play-jel csillapítsa a kedélyeket. De mire készülhet a Square Enix, akiktől már közel négy éve hallottuk, hogy dolgoznak a Final Fantasy VII Remake-en? (Még a 2015-ön E3-on jelentették be!)

Jelenleg annyit tudunk a mai nap éjfélkor kezdődő State of Play-ről, hogy a Medievil remake-ből láthatunk majd újdonságokat, illetve egy, még be nem jelentett játékról is le fog hullani a lepel. Ez nem sok, de ehhez hozzáadhatunk két tweetet. Az első Shinji Hashimotótól származik, aki japánul kb. annyit írt, hogy „óh igen, igen, jelen leszek” (picit szabadabb fordítással élve), hirdetve a State of Play közvetítést. Hashimoto a Final Fantasy brandmenedzsere, úgyhogy valami készül a Square Enix berkein belül, ez nem vitás!

De ez még nem minden, ugyanis a Final Fantasy hivatalos Twitter-fiókja is elkezdett gyanús képeket (illetve a chocobókkal kapcsolatban egy szavazást is…) közzétenni. Itt egy példa a Final Fantasy VII-ből, főszerepben pont a madárkával.

Ha tippelnünk kellene, akkor valószínűleg az a helyzet, hogy a Sony végre újdonságokat fog mutatni a Final Fantasy VII Remake-ből, amit epizodikus modellűre váltott a Square Enix, nem beszélve arról, hogy a belsős fejlesztésre koncentrálnak vele kapcsolatban, tehát „házon belül” készül a projekt, aminek már tényleg itt az ideje, ugyanis Tetsuya Nomura, aki nemrég kiadta végre a Kingdom Hearts III-at, végre komolyabban is koncentrálhat Cloudék feldolgozott kalandjaira.

Úgyhogy aki nem tervez korán ágyba menni, éjfélkor nézheti a State of Play-t, amire mi is minden bizonnyal a holnapi nap során ki fogunk térni. Afelől pedig inkább nem találgatnánk, hogy a Sony mit is tervez bemutatni – de ez mindenesetre azt jelenti, hogy a japán cég még nem írta le teljesen a PlayStation 4-es fejlesztéseket, ami jó döntésnek bizonyulhat…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu