Mordhau – Szelet

„TESZT” – A szlovén Triternion játéka másfél hete jelent meg, és azóta csendben a Steam egyik kifejezetten sikeres címe lett. A középkori, belső nézetes harc ugyanis azóta már több mint fél millió példányban fogyott, és emiatt is érdemes felfigyelni a furcsa nevű, de ezzel egyetemben szórakoztatónak jellemezhető játékra.

 

Hogy a csudába lehet a sokak által „Chivalry 2-nek” (jó indulattal!) gúnyolt Mordhau ennyire sikeres? Egyszerű: ez a hack ‘n’ slash még két évvel ezelőtt indított egy Kickstarter-kampányt, ami hatalmas siker lett, végül Marko Grgurovič, egy szlovén egyetemista projektje (ami az Unreal Engine 4-et alkalmazza) jött, látott, és sikeres lett. (A szerverek azért nem nagyon bírják a terhelést. Annyira sokan ugrottak a játékra, hogy a kapacitás elszállt – a sikernek megvannak a hátulütői…)

Mordhau?

A mordhau (amit Mordstreichnek vagy Mordschlagnak is mondhatunk németül) egy olyan harci technika, amiben fordítva tartjuk a kardot, azaz mindkét kezünk a pengén van, és egyfajta kalapácsként alkalmazzuk a fegyverünket – ez főképp páncélos harcosok között volt bevethető technika. Mi köze van ennek a játékhoz? Nos, pont annyi, amennyi szükséges: egy középkori lovagos csatás játékról beszélünk, ami igazán őrültté tud válni, ha nagy adok-kapok megy. (Emiatt is olyan sikeres a játék!)

Három játékmóddal rendelkezik a Mordhau: Horde, Frontline és Battle Royale, de a kezdőknek a gyakorlás mindenféleképpen szükséges lesz. Mivel főképp multiplayer-központú a játék (jó, lehet botok ellen is küzdeni, de azzal nem sokra lehet jutni, maradjunk ennyiben…), kell is, hogy a mély harci rendszert valamelyest elsajátítsuk, vagy különben a mi fenekünk lesz az első, amit kettészeletelnek az ellenfeleink. Ha nem tudjuk, hogy miként kell időzíteni, hogy mikor kell védekezni, vagy mikor kell megfelelően támadni, tényleg nem sok esélyünk lesz, és akkor ehhez még hozzátehetjük a következő réteget, amikor például a sisakot próbáljuk lebiflázni a másokról, vagy ha bevetjük mondjuk a füstbombát. Mondom, tényleg nem egyszerű a Mordhau harci rendszere, és emiatt tényleg kell egy kis idő, mire megtaláljuk a helyünket a játékmódtól függetlenül. Nem kezdőknek ajánlott a Mordhau, de azon túl már érdemes betölteni még egy meccset, csak még egy meccset, csak még egy meccset, óh már ennyi az idő?

Frontline

Kis kitérő a játékmódokra… a Horde a tipikus játékos vs. mesterséges intelligencia (MI), ahol egyre erősebb ellenfelek támadnak ránk, szóval a horda a nomen est omen szabályait követve hozza a több pénzt, ahogy a nagyobb alakokat vállra fektetjük. A Frontline-ban két csapat van, egyenként egy kastéllyal – a cél a másik erőd elfoglalása anélkül, hogy a miénk veszne oda. Több karaktertípus van itt, úgyhogy egyfajta középkori Team Fortress 2-nek is mondhatnám ezt, persze a Valve humora nélkül. Az én személyes karaktertípusom az Engineer, a mérnök volt, mert ezzel építgethettem, bár a harcban konkrétan semmi esélyem nem volt. Hiába, defenzíven játszani jó…

A Battle Royale esetében pedig véletlenszerűen jelenünk meg a térképen (hülyén is festene, ha mondjuk egy repülőgépből ugranánk ki), de itt azért érződik, hogy lenne még hova fejlődni, mivel a szűkülő kör nehezen látható, és nem olyan érzésem támadt, mintha mondjuk a PlayerUnknown’s Battlegroundsszal játszanék. Ez csak plusznak érződött – a Frontline tűnik az igazán kidolgozottnak, nem a Battle Royale. (Azt szerintem mindenféleképpen a hype miatt pakolták bele – de mondjuk valahol ezt meg is tudom érteni.)

7?

Azért kap mindössze egy jószívű hetest a játék, mert konkrét, normális egyjátékos móddal nem rendelkezik a Triternion játéka. Ez az olyan antiszociális lényeknek, mint jómagam nem olyan kedvező. Ezen felül azért ki kell mondanom, hogy bár maga a játék szórakoztató, nem érződik befejezettnek. (Igaz, nem is nagyon dolgoztak rajta annyira hú de sokan…) Emiatt történet sem nagyon van a játékban, így pedig nem olyan egyszerű értékelnem végül a Mordhaut: megvannak a jó pontjai (maga a harci rendszer és az, ahogy nem nagyon köt szabályokhoz), de ez jelen állapotában még nem nevezhető kötelező vételnek. Inkább ajánlottnak: az Unreal Engine 4-gyel remekül fut a cucc, de szerintem csak azoknak fog bejönni azonnal, akik megunták mondjuk a For Honort. Ha van egy baráti kör, akkor pedig abszolúte tudom ajánlani – a Mordhau tipikusan egy olyan játék, ahol megoszthatjuk az élményeinket a többiekkel. Ahogy lendületből lekaptuk a másik fejét, amire a körből valaki más tromfol minket. Na, ez a játék pont olyan lehet. Csak annyi kell neki, hogy hosszabb távon frissüljön és kapjon tapaszokat – ha ez megvan, lazán nyolc, nyolc és fél pont magasságában lesz a Mordhau. Úgyhogy a Mordhau egészen korrekt cím ahhoz képest, hogy mennyire kicsi csapat foglalkozott vele,

-V-

Pro:

+ Igencsak jól kidolgozott harci rendszer
+ Fizikája sem rossz
+ Nos, erről lehet beszélgetni a baráti körrel

Kontra:

– Hol a történet?
– Hol az egyjátékos mód?
– Hol van még ez a befejezett állapottól?


Kiadó: Triternion

Fejlesztő: Triternion

Stílus: középkori hack ‘n’ slash

Megjelenés: 2019. április 29.

Mordhau

Játékmenet - 8.8
Grafika - 8.2
Történet - 0.5
Zene/Audio - 8.2
Hangulat - 9.4

7

Középkori hentelés, ami a nyár egyik kellemes slágere lehet még.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu