Yakuza Kiwami 2 – Két sárkány nem fér meg egy csárdában

TESZT – A konzolos tábor már biztosan sokat hallott és játszott is a Yakuza szériával, ami már a Playstation 2 idejében pontosan 2005 december óta folyamatosan hozza ki az újabb történeteket, amit mi átélhetünk Kazuma Kiryu bőrébe bújva egészen a hatodik részig. Azonban most a Kiwami 2 részét fogjuk górcső alá venni, ami természetesen a Kiwami első részének a folytatása.

 

Ráadásul ezt a részt is átportolták PC-re, ami már elérhető Steamen. Örülünk Vincent? Igen, hiszen kapunk 4K felbontású textúrákat, feloldott frameratet illetve részletes grafikai beállításokat, ami csak növeli az élményt.

Meg kell-e venni az előző részeket?

Szerencsére az alkotók gondoltak erre az esetre is így, amikor elkezdjük a játékot kapunk lehetőséget arra, hogy megnézzük egy visszaemlékezés keretében azt, ami eddig történt. Így azt kell mondanom nem muszáj megvenni az előző részeket azonban ajánlani tudom még akkor is, ha első körben ezzel a résszel végeztünk. Mindegyik részének megvan a maga érdekessége, őrültsége és nem utolsó sorban a jól megírt történeteteknek köszönhetően szinte megunhatatlan a széria.

Sárkányok… sárkányok mindenhol

A történet ott kezdődik, hogy tiszteletünket tesszük az előző részben eltávozottak sírjainál Harukával, aki Kiryu örökbefogadott lánya. A helyszínen megjelenik Yukio Terada akit az Omi Alliance egyik bérgyilkosa egy rajtaütéssel elteszi lábalól. Természetesen a drámai utolsó szavak Teradától nem maradnak el így főhősünk a Dojima Sárkánya ismét nem pihenhet és kénytelen rendet tenni a két klán között. Kisebb verekedés után megindulunk Japán második legnagyobb városába, Osakába azon belül pedig Sotenbori a cél. Itt fogunk találkozni a második sárkánnyal Ryuji Godával, aki hősünkkel ellentétben eléggé beszédes, ám az ereje vetekszik Kiryu erejével, tehát nem csak egy szájhőst kapunk. Természetesen ahogy az alcím is rámutat, ő lesz a mi riválisunk és már a beszélgetés elején érezni, hogy szinte Takoyakit lehetne sütni a levegőben annyira forr a levegő sárkányaink közt.

Maga a játékmenet nem változik sokat az előző részekhez képest. Ugyanúgy megmaradtak a minijátékok városokon belül a furcsábbnál furcsább mellékküldetések és természetesen a kisebb pitiáner bandák is maradtak, akiknek muszáj megmutatni, hogy miért is vagyunk mi a Dojima Sárkánya. Azonban ennek a szuper kombinációnak és a Dragon Engine vizuális élmény bombájának köszönhetően megunhatatlan a játék. Személy szerint én ritkán találkozom olyan játékkal, ahol érdemes megcsinálni a mellékküldetéseket, mert általában sablonosak és unalmasak és nem éri meg pazarolni az időt rá, mert amit kapsz érte cserébe sok esetben haszontalan. Kiwami 2 esetében ez nem igaz, a mellékküldetések általában érdekesek és legtöbb esetben viccesek, amin jókat lehet nevetni. Nem szeretnék példát felhozni, mert minden mellékküldetésnek megvan az az értéke, hogy ne kapjon spoilert. Városaink rengeteg lehetőséget mutatnak, ha kedvünk van segíthetünk egy klubnak, hogy megnyerjék a Cabaret Grandpixet (Klub ahol hölgyek szórakoztatják a férfiakat társaságukkal), ahol kapunk bőven feladatot hiszen fejleszteni kell a lányokat a jobb eredmények érdekében, illetve toborozni is kell, hogy legyen esélyünk megnyerni a versenyt.

Visszatérve elmehetünk karaokézni, enni, inni, dartsozni és még sok minden mást csinálni, ha éppen elakarjuk ütni valamelyik városban az időnket. Sőt a SEGA játéktermeiben játszhatunk klasszikusokkal is mint a Virtua Fighter 2-vel.

Igen, jól olvastátok „valamelyik városban” ugyanis a játék során két helyszínt kapunk, ahol kedvünkre felfedezhetjük a környéket. Az egyik Osakában lévő Sotenbori a másik pedig Tokió Kamurucho városnegyede. Érdekesség, hogy kitalált negyedekről van szó azonban megtalálhatjuk a valós referenciát is, ami mondhatni 99%-ban megegyezik. Sotenbori esetében Dōtonbori a valós helyszín, illetve Kamurucho esetében Kabukichō, ami egyébként vöröslámpás negyednek számít így talán érthető, hogy miért ez a két helyszín került be a Yakuza szériába.

A harcrendszer elég jól ellett találva és kellően balanszolt, azonban én hiányolom a Zero-ban lévő harci stílusokat és az azok közti váltást. Kár vagy nem kár, ezt a rendszert már eldobták, gondolom megvolt rá az okuk, ettől függetlenül így is gyors és élvezetes bunyókban lehet részünk. Természetesen az epikus bevágások is megmaradtak és ha éppen egy Boss ellen harcolunk akkor garantáltak az eltúlzott (pozitív értelemben) bevágások. Karakterünk itt is kap egy skill rendszert, amit fejleszthetünk a kapott pontok után. Rakhatunk be egy-két itemet is magunknak, amik úgyszintén növelik a képességeinket. Skill rendszer szerintem nagyon jó lett a játékban, hiszen nem csak a harcainkhoz tudjuk ezt fejleszteni, de vannak más skillek is amik segítenek a játékunk során. Itt megjegyezném, hogy szerintem érdemes egyből a futást kimaxolni, ami sokat könnyíthet a játék során.

A játék során kapunk egy nagyobb mini játékot, ami lényegében egy klán háborús játék stratégiai bőrbe bújtatva. Egy építkezés során Goro Majimának kell segítenünk abban, hogy visszaverjük az ellenséges csapatok hullámait, akik szétakarják verni az építkezésünket. Itt ezen belül tudjuk fejleszteni a karaktereket, illetve újakat is szerezhetünk.

A grafikára abszolút nem lehet panaszunk, a Dragon Engine tökéletesen végzi a dolgát a játék során, legyen szó egy előre lerenderelt videóról vagy magáról a valós idejű játékról.

Talán egy hiányosság van a játékban, illetve az egész szériában az a zene, én személy szerint nem bánnám, ha kapnánk valami zenelejátszót ami alapján séta közben válogathatnánk a zenéink közt.

Végszóként bárkinek tudom ajánlani a játékot, mert egy humoros és akciódús játékot kapunk egy igazán jól megírt történettel, amihez nem muszáj bevásárolni az előző részekből. Abban szinte biztos vagyok, hogy ha ez a rész tetszeni fog akkor a többi is hamarosan a játékaid közé fog landolni, mert függőséget okozhat. Nincs még egy olyan játék jelenleg a piacon, amihez tudnám hasonlítani a Yakuzát, mondhatni egy unikum a piacon. Aki pedig szereti a japán kultúrát annak külön gyöngyszem lesz.

-DcWolf-

Pro:

+ Gyönyörű grafika
+ Izgalmas történet
+ Humoros, érdekes minijátékok és mellékküldetések

Kontra:

– Zeneileg lehetne színesebb
– Egyszerűsített harcrendszer
– Sok az átvezető és hosszúak


Kiadó: SEGA Games

Fejlesztő: Ryu ga Gotoku Studio

Stílus: Akció, kaland

Megjelenés: 2019. május 9.  (PC), 2018. augusztus 28. (PS4)

Yakuza Kiwami 2

Játékmenet - 8.2
Grafika - 9.2
Történet - 9.7
Zene/Audio - 6.5
Hangulat - 8.7

8.5

KIVÁLÓ

Végszóként bárkinek tudom ajánlani a játékot, mert egy humoros és akciódús játékot kapunk egy igazán jól megírt történettel, amihez nem muszáj bevásárolni az előző részekből. Abban szinte biztos vagyok, hogy ha ez a rész tetszeni fog akkor a többi is hamarosan a játékaid közé fog landolni, mert függőséget okozhat. Nincs még egy olyan játék jelenleg a piacon, amihez tudnám hasonlítani a Yakuzát, mondhatni egy unikum a piacon. Aki pedig szereti a japán kultúrát annak külön gyöngyszem lesz.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu