Menu

A hónap meglepetése: együttműködés a Sony és a Microsoft között!

A két rivális cég közösen kezd dolgozni több projekten is!

A Sony Corporation és a Microsoft egy olyan partneri kapcsolatot jelentett be, ami során a két cég „a közvetlenül a fogyasztóknak szánt szórakoztató platformoknak és mesterséges intelligenciának fejlesztésével kapcsolatos új innovációkra” fog törekedni. A két cég „közösen fog dolgozni a jövőbeli felhő alapú lehetőségekben a Microsoft Azure-ban, hogy segítsék az ő saját játék- és tartalomstreamelő szolgáltatásaikat”, továbbá „a Sony játék és tartalomstreamelő szolgáltatásaihoz használni fogja a jelenlegi, a Microsoft Azure adatközpontjain alapuló megoldásait”. A cél közös mind a két cég számára: „fejlettebb szórakoztató élmények biztosítása világszerte a fogyasztóknak” amellett, hogy a tartalomkészítők jobb fejlesztési platformmal rendelkezhessenek.

Tegnap már pedzegettük, hogy a Sony amerikanizálódik – nos, itt van rá egy újabb példa: együttműködés az amerikai Microsofttal! Ez mindenesetre kifejezetten meglepő hír, ugyanis ha a Sony és a Microsoft közösen dolgozik (és ezáltal a Sony a Microsoft szolgáltatásait használja, cserébe mondjuk a Microsoft pedig a Sony Blu-ray meghajtóit építi a konzolokba…), ez bizony a Google számára lehet igencsak veszélyes, ugyanis ők bár a Google Stadiával az év vége felé terveznek elindulni a világ pár nagyobb országában (ebből tuti, hogy kimaradunk), azért nekik nem lesz könnyű dolguk egy közös Sony-Microsoft megoldással szemben. (Kérdéses azért, hogy az xCloud milyen szerepet játszhat majd ebben? A PlayStation Now helyzete is még érdekes lehet.) És ne feledkezzünk meg az Apple Arcade-ről sem, ami szintén nagy játékos lehet a streamelő szolgáltatások között a jövőben – az „almát” ugyanis nem szabad leírni, sőt! Ők valószínűleg a Google Stadiára léptek elő az „árkáddal”…

Lehetséges, hogy a Sony egy igencsak egyszerű megközelítés alapján fogott kezet a redmondiakkal – az ellenségem ellensége a barátom. Lehet, hogy ez áll a két cég közös munkája mögött. Ez mindenesetre a streamelésnek nagy löketet adhat, míg a fizikai hordozón megjelent játékokra egyfajta veszélyt jelenthet.

Forrás: Gematsu

 

Spread the love

No comments

Vélemény, hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/