SOROZATKRITIKA – (SPOILERES!) Figyelem, a cikkben hatodik rész (és egyúttal a teljesen sorozatra) vonatkozó spoilerek vannak, csak saját felelősségedre olvasd el!

Nem egy hálás feladat egy ilyen epikus sorozat legutolsó évadjának, legutolsó záróepizódját elkészíteni. Mindig lesznek elégedetlenek… Különösen igaz ez a Trónok harcára, amelynek nyolcadik évadját amúgy is oly sokan kritizálták: lassan egymillióra rúg (vagy talán meg is lépte) azon dühös rajongók száma, akik petíciót írtak, hogy újra forgassák a sorozatot. A harmadik rész hősi eposza után a további részekben tragédiába torkollt folytatást hogyan is lehetne logikusan, és egyben a görög, vagy shakespeare-i királydrámák stílusához hasonlóan lezárni? Hát, így…

Ahonnan nincs visszaút…

Ennek a résznek nagy erénye, hogy világosan kiderült: Daenerys Targaryen nem csak egyszerűen „megőrült” az előző részben, tehát nemcsak bekattant valami nála, amikor a sárkányát lovagolva már túl volt az ellenséges seregek felégetésével és a civilekre támadott, hanem rosszabb, sokkal rosszabb a helyzet. Daenerys a küldetéstudattal párosult, megalomániás őrült volt, aki meg volt róla győződve, hogy a népírtással is járó kegyetlen háborúskodással felszabadítja őket.

Hogy mitől tűpontos és egyben igazán izgalmas Dany jelleme? Egyrészt nem ismeretlen ez a valóságos világtörténelemben. Az igazi zsarnokokká vált diktátorok épp ilyen küldetéstudattól átitatva mészároltak le ártatlanokat, amióta csak létezik hatalom és „felszentelt” irányítók. Jó pár példát felsorolhatnánk, de elég csak például a kommunizmus „Nagy Testvéreire” gondolni. Ahogy ők is, Dany is a „nép felszabadítására” hivatkozva mészárolta volna le ugyanannak a népnek nagy részét a jövőben is.

Másrészt most jövünk rá, hogy ez a sorozat sok tekintetben szépen, folyamatosan építette fel ennek az önjelölt női messiásnak jellemábrázolását és character arc-ját, amely során az eleinte tényleg jószándékú felszabadító fokozatosan vált megalomán őrültté. Szerintem ez a negatív „karriertörténet” ennek az évadnak ez egyik legfontosabb üzenete és kidolgozottsága egyben legnagyobb erénye.

Jon „gyilkossága” („queenslayer”) egyben az igazi trónörökös tragikus kötelessége is volt. Nem volt kiút számára, csakúgy, ahogy Daenerys számára sem és persze az egészben az volt a legszomorúbb, hogy szerették egymást. Egyben ezzel a tettével számára is lezárult a trón lehetősége, mondjuk nem is nagyon lett volna már mire ülnie…

Drogon fájdalma és az elmaradt bosszú

Drogon felengedte Jont Dany-hez, amikor meglátta, holott „megakadályozhatta” volna tettét. Előtte még szembenézett vele, aztán nyugodtan visszafeküdt. Később, amikor Jon leszúrta Dany-t, Jont – aki nem menekült sehová – ropogósra süthette volna, azonban inkább a gyűlöletes vastrónt égette szét, amelyért Dany szó szerint megőrült és amely így elvette Drogontól szeretett anyját. Tényleg szép és szívszorító ez a jelenet is…

A Targaryenek egyébként nem „tűzállók” (sok helyen arra tippeltek, hogy Drogon ezért nem égette meg Jont) még Dany sem volt az – ez a regényben sokkal pontosabban ki van fejtve – nekem egyedül azért volt hiányérzetem, mert nem volt világos, hogy Drogon mennyire fogta fel, hogy „anyja” megőrült és Jon kegyetlen kényszerpályán volt, amikor megölte. Vajon a sárkányok (vagy wyvernek – ki hogyan hívja őket) mennyire intelligens lények, vagy akár ösztönösen mennyire értenek meg jobban dolgokat, mint az emberek? Sajnos ezzel kapcsolatban a tévésorozat tekintetében már legfeljebb csak találgathatunk.

Elnyújtott epilógus

A hatodik rész második fele voltaképpen egy elnyújtott epilógus (engem A Gyűrűk ura: A király visszatér zárójeleneteire emlékeztetett). Értem én, hogy el kellett varrni a szálakat és van annak is egyfajta alkotói, művészi üzenete, hogy nincs itt nagy végső epikus harc, katarzis, csak a Starkok szomorú, vértelen, viszont abszolút győzelme, amikor végül is Brant megválasztják a birodalom királyának, Sansa a független északi királyság királynője lesz, Aryából felfedező és még Jon is megússza, hogy a feldühödött Szürke Féreg parancsára kivégezzék, ehelyett visszaküldik a Falhoz, vezetőnek, annak mindenféle negatív aspektusát beleértve. Fontosak ezek az elvarrott szálak, csak talán ennyire elnyújtva, hosszan felesleges volt ezeket a végkimeneteleket mutogatni. Gyakorlatilag a finálé utolsó szakaszában a cselekmény tekintetében már nem történik szinte semmi. Borzasztóan feleslegesnek éreztem például azt a jó hosszú jelenetet is, ahogy Bran értekezik udvartartásával a dramaturgiai szempontból jó nagy semmiről. Persze, világos: nehéz elszakadni és elszakítani a rajongókat ettől a világtól, de az egymás utána felsorakoztatott céltalan jeleneteknek sincs túl sok értelmük, valahol kicsit komikussá is vált ettől a befejezés…

Hogy Martin hogyan tesz pontot a már elkészült sorozat alapján a saját regényeire, az érdekes kérdés – azt már lehet tudni, hogy ehhez a befejezéshez kell neki is tartania magát. Mint ahogy nekünk is és búcsút kell mondanunk kedvenc sorozatunknak, amely, ha nem is tökéletesen, de igazán drámaian zárult.

-BadSector-