A Just Cause film forgatókönyvét a John Wick írója készíti, 2020-ban kezdődik a forgatás

MOZI HÍREK – A Just Cause film főszereplője viszont már nem valószínű, hogy Jason Momoa lesz.

Viszonylag régóta hallottunk már a Just Cause filmről, kicsit már halott projektnek is tűnt, ám most új információk reppentek fel róla. A forgatókönyvet nem más, mint Derek Kolstad írja majd, aki a legelső rész óta a John Wick filmekén dolgozott, beleértve a nemrég mozikba került John Wick: 3. felvonás – Parabellumot is, illetve a már bejelentett 4. részét is.

Hogy a tényleg eléggé döglöttnek tűnt projekt mennyire új életjeleket mutat, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már a forgatás időpontja is fix: 2020-ban kezdik majd el. Az még nem világos, hogy ki lesz a rendező és úgy tűnik, hogy nem Jason Momoa alakítja majd a macho CIA ügynök főszereplőt: Rico  Rodriguezt – ezt még 2017-ben jelentették be, akkor úgy volt, hogy Brad Peyton (Rampage) lesz majd a rendező. Nagyon úgy tűnik, hogy az egész projekt más kezekbe került és aki korábban részt vett volna benne, az már nem fog – így a napjainkban rendkívül népszerű Jason Momoa is kikerült a projektből. Persze, ezen kár most keseregni, hiszen az egyik legprofibb akciófilmes franchise forgatókönyvírója kezébe került a Just Cause is.

Érdekesség, hogy a híres videojátéksorozat a nevét az 1989-es, az USA részéről történt panamai inváziónak köszönheti, amelyet Operation Just Cause-nak nevezték el, amelyet Operation Just Cause-nak hívtak. Az első filmben a Rico Rodriguez, a Skorpió fedőnevű ügynök San Esperito szigetén landol, hogy egy olyan diktatúrától szabadítsa meg azt, amely nagy eséllyel tömegpusztító fegyvereket használ. Rodrigueznek a Black Hand nevű terroristaszervezettel szembe szállva kell elérnie (ismeretlen) célját, miközben „az óra ketyeg”… Nagyjából ennyi ismert a történetből, amely – a játék franchise-t is ismerve – nagy eséllyel nem jelölti majd magát a legjobb forgatókönyv Oscar-díjára.

A Just Cause legelső részéről még 2006-ben írtam, a bevezetőmben: „Állandó, őrült akció, pálmafák, „szánsájn”, egy velejéig romlott banánköztársaság, ahol a lázadók és kormánypártiak napi programja, hogy szitává lövik egymást, no és egy „unlikely hero”, aki leginkább Antonio Banderasra hasonlít a Desperados-ból: ezek jellemzik az Avalanche Studios vadonatúj GTA klónját.” Sem ez a rész, sem a rákövetkezők sem a túlzottan kidolgozott történetükről voltak híresek, inkább az állandó, eszement akcióról. Ettől függetlenül, egészen az utolsó, 2018 decemberében megjelent, V-nek is, nekem is nagy csalódást okozó Just Cause 4-ig rendkívül élvezetesek voltak.

Persze, ettől még a Just Cause film igazán ütős lehet, Robert Kulzer, Adrian Askarieh és Martin Moszkowicz producerek, a Constantine filmtől nagy eséllyel mindent megtesznek érte…

FORRÁS:  Variety

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu