Bemutató videón a PlayStation 5 töltési sebessége! [VIDEO]

És ez nem valami kamu videó! A Wall Street Journal egyik újságírója, Takashi Mochizuki publikálta Twitteren az összehasonlítást a PlayStation 4 Pro és a PlayStation 5 között! A különbség? Elképesztő!

A Sony-nak volt egy céges, stratégiai konferenciája Tokióban (Sony IR Day 2019 névre hallgat), és itt összevetették a PlayStation 4 Pro, illetve a hivatalosan még mindig nem PlayStation 5-nek nevezett next-gen konzol töltési idejét, amihez a tavaly szeptemberben kiadott Spider-Mant alkalmazták, ahogy nemrég Mark Cerny tette, amikor is az első részleteket közölte a Sony új masinájáról.

„Hogy biztosítuk a PlayStationt mint a legjobb helyet, ahol játszani lehet, a Sony Interactive Entertainment azon fog dolgozni, hogy a third-party, külsős fejlesztőkkel megtartsa, és javítsa a kapcsolatait. Bármikor, bárhol, megszakítás nélkül,” mondta Kenichiro Yoshida, a Sony Corporation elnök-vezérigazgatója, akinek az utolsó mondata a PlayStation „folyamatos” természetére utalt.

A Sony sajtóközleményéből is lehet azért pár dolgot szemezni – a két kulcsszó az „immerzív”, illetve a „folyamatos”. A PlayStation streameléséről azt látjuk, hogy a Remote Play és a PlayStation Now evolúción esik át (itt jön be a Microsoft szerepe az ügybe…), és így bárhol, bármikor lehetőségünk van egy megszakításmentes játékélményre. A PlayStation Now pedig a „legújabb számítási, streamelő, felhő alapú, és 5G-s technológiákkal” akár egy PlayStation 4 birtoklása nélkül játszhatunk.

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnöke és vezérigazgatója is egy sajtóközleményben beszélt a next-gen PlayStationről. „Az új technológia erejét kiaknázzuk, hogy teljesen transzformatív és immerzív játékélményeket kínáljunk. A visszamenőleges támogatás révén az eddigiekhez képest gyorsabban és akadálymentesebben átvihetjük a következő generációba a közösségünket. Környezetbeli stabilitást biztosítunk a tartalomkészítőknek.” Ugrunk a PlayStation 4 szerepére, hogy ne ismételjünk: „A következő három évben a profitszerezés és a [játékos]lekötés motorja marad. A következő generációban való sikerhez kritikus korai játékostábort biztosítja. Kiemelkedő AAA játékok érkeznek még rá (The Last of Us Part II, Death Stranding, Ghost of Tsushima).” Még idézzük a next-genben a streamelés szerepét is: „Egy igencsak fejlett PlayStation-közösség, ahol a gazdag és megosztott PlayStation-élmények akár konzol nélkül is folyamatosan élvezhetőek lehetnek időtől és helytől függetlenül.”

A PlayStation 5 nagy eséllyel 2020 vége felé fog megjelenni.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu