Mégsem a Modern Warfare 4 lesz az idei Call of Duty?

Már egy kicsit zavaros, hogy az Activision Blizzard idei tervei mik is – nem kellene már bejelenteni, hogy mi a csudán dolgozik az Infinity Ward…?

A GamingIntel arról ír, hogy a 2019-es Call of Duty címe nem Modern Warfare 4 névre hallgat, de egy új Modern Warfare játék lesz. A site forrása azt is állítja, hogy a játék kampány módja hasonló lesz a No Russian nevű küldetéshez (ez a Modern Warfare 2-ben volt – egy orosz repülőtéren ereszthettünk tüzet… a többit pedig ki lehet találni), és modern terrorizmussal is foglalkozni fog. Ezek a gondolatok pedig teljesen ellent mondanak annak, amit idáig hallottunk – valószínűleg a kiadó ezt dobta be csendben, hogy aztán meg próbáljon lepni minket.

Az érdekesség az, hogy szintén a GamingIntel számolt be először arról még 2018 májusában (tehát már egy éve…), hogy egy új Modern Warfare játék készül a sorozathoz, de itt is lehetnek olyan hirtelen váltások, mint a 2020-es Call of Duty esetében (erről is beszámoltunk – nem a Sledgehammer lesz a fejlesztője, hanem állítólag a Treyarch átvette a főszerepet…). De még mindig jogosan kétkedhetünk, ugyanis van itt egy website, ami már most felkészült a Call of Duty: Modern Warfare 4 értékesítésére.

Az InstantGaming ugyanis már termékoldalt csinált a még be sem jelentett játéknak, és mellé valószínűleg Photoshoppoltak egy lehetséges dobozképet is, úgyhogy ők vagy tudnak valamit, vagy csak mindent feltettek egy lóra, amit aztán szépen be is bukhatnak.

A 2019-es Call of Duty, ami PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re fog megjelenni, nemsokára bejelentésre kerül – csak nem fogja az Activision Blizzard az E3-ra hagyni azt, hiszen ők mostanában a Sony-val vannak jóban (a PS4 kapja meg először az új DLC-ket egy hónapos előnnyel), ők meg nem lesznek az E3-on…

Forrás: GamingIntel

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu