Menu

Liam Neeson a Kingsman előzményfilmjében

MOZI HÍREK – Liam Neeson, megannyi Elrabolva film és legutóbb többek között a Dermesztő hajsza főszereplője is ezúttal a The Great Game (A nagy játék) című alkotásban szerepel majd, amely a Kingsman előzetesfilmje. A Mark Millar képregényei alapján készült filmes franchise készülőfélben lévő két filmjének egyike ez. Míg a másik Matthew Vaughan 2017-es Kingsman: Az aranykör című filmjének folytatása, A nagy játék egy prequel, amely sok új karaktert is bemutat majd nekünk, köztük egy olyat, aki Liam Neeson alakít majd.

Matthew Vaughan, aki a két előző részt rendezte, már beszélt a Kingsman 3-ra vonatkozó terveiről, amely Eggsy (Taron Egerton) és Harry (Colin Firth) egymáshoz való viszonyulását rendezi. Ugyanakkor már A nagy játékról is esett szó, konkrétan említésre került, hogy Liam Neeson szerepel majd az előzményfilmben. Sajnos azt még nem lehet tudni, hogy Liam Neeson kit alakít, ahogy azt sem, hogy miről szól majd ez a film, így azt sem ismert, hogy Neeson szerepe mennyire lesz majd fontos – láttunk már pár filmet, ahol a sztár kisebb szerepet játszott el, például a Nyughatatlan özvegyekben is.

Neeson szerepeltetése egyébként sok kérdést felvet – pro és kontra is. Egyrészt az Elrabolva sorozatoknak köszönhetően a korábban leginkább csak visszafogott, drámai szerepeket alakító ír színész igazi akciósztár lett. Egy új Kingsmanben való szerepeltetése nagyszerű ötletnek hangzik. Másrészt viszont itt van a nemrég, a Dermesztő hajszánál történt botrányos nyilatkozata arról, hogy fiatal színészként szívesen megölt volna egy fekete férfit, aki megerőszakolta egy női kollégáját. Egy ilyen nyilatkozat pedig nem vet túl jó fényt a politikai korrektségre mostanában kínosan ügyelő Hollywoodra.

Akárhogyan is: a Kingsman előzményfilm már készül, Liam Neeson pedig biztosan szerepelni fog benne.

Forrás: Deadline

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu