A két Baldur’s Gate és más RPG klasszikusok megjelenési dátumot kaptak konzolokra [VIDEO]

Az Icewind Dale, Planescape: Torment és Neverwinter Nights is meg fog jelenni Xbox One-ra, PS4-re and Switch-re.

PC-re és Androidra már megjelentek e klasszikus szerepjátékok felújított verziói Beamdog csapatának köszönhetően, most pedig a klasszikus RPG-rajongók körében szinte bombaként robbant a hír, hogy PS4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switch-re is érkeznek e legendás címek.

A négy legnagyobb név: a Baldur’s Gate: Enhanced és a Baldur’s Gate II: Enhanced Edition, az Icewind Dale és a Planescape Torment szeptember 24-én és szeptember 27-én az USA-ban és Európában érkeznek a boltokba. Az első három játékban minden olyan küldetéslemez, plusz tartalom és új küldetések is benne lesznek, amelyek az eredeti játékok boltokba kerülése óta megjelentek. Ez egyben a húszéves évfordulója is a legendás BioWare szerepjátékoknak, melyeknek révén a kanadai cég rögtön az élvonalba került.

Nemrég írtunk róla, hogy a madarak már azt csiripelik: a Larian Studios nagy eséllyel már dolgozik a Baldur’s Gate III-on , így ez a mostani hír is e klasszikusok újjáéledését bizonyítaná.

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu