Watch Dogs Legion: kiszivárgott a Watch Dogs 3!

Ezúttal a brit Amazonnak sikerült Watch Dogs Legiont is szépen lebuktatni, holott tudtunk már róla több hónapja is talán.

Nos, nézzük ezt a hivatalos jellemzést a Watch Dogs Legionról, amit joggal mondhatunk Watch Dogs 3-nak is, ugyanis az a bizonyos londoni környezet is benne van: „A Watch Dogs Legion a közeljövőben játszódik, London disztopikus változatában. Ez egy Brexit utáni világ, ahol a társadalom, a politika, illetve a technológia megváltoztatta és formálta London sorsát. London a világ egyik legikonikusabb városa, és évszázadokon keresztül masszív hatása volt a teljes nyugati kultúrára… London teljesen logikus a Watch Dogsban, mivel a várost a világ egyik legnagyobb megfigyelő rendszere miatt tökéletes játszótérré teszi. Játssz bárkiként. Minden személy, akivel találkozol a nyílt világban, teljes animációval, szinkronmunkálattal, karaktertulajdonságokkal és látvánnyal rendelkezik, amiket a játékmenet rendszerei generálnak és kezelnek.”

A Kotakutól Jason Schreier megerősítette az Amazon listázását, és azt mondja, hogy több, a Ubisofthoz közel álló forrástól hallotta már ezt a nevet és ezt a jellemzést. Több részletet szerinte a Ubisoft E3-as műsora során fogunk hallani (egyértelmű…). Ám ne tévesszen meg senkit sem az, hogy az Amazon csak PlayStation 4-re listázta (jogos a múlt idő: már törlésre került, de most már késő…) a Watch Dogs Legiont – lesz Xbox One és PC port is, ahogy az előző két rész esetében is.

Azért kiemelnénk egy pontot a hivatalos jellemzésből: játssz bárkiként. Igen: bármelyik NPC felett átvehetjük a Ubisoft játékában az irányítást, ami az első és a második Watch Dogshoz képest igencsak eltérő megközelítés, és ezáltal a Légió kifejezés a játék címében értelmet is nyer, ha belegondolunk: több NPC eltérítése esetén megdönthető lesz valószínűleg egy totalitárius rendszer, ami feltehetőleg a Watch Dogs Legion főgonoszaként lesz jelen. (Ez persze tipp, majd az E3-on meglátjuk.)

Úgyhogy a Ubisoft lebukott: ez lesz az egyik a három még be nem jelentett AAA játéka közül, ami 2020 márciusának végéig meg fog jelenni…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu