„Nem fog egyesülni a PlayStation és az Xbox!”

A PlayStation főnöke erősen elutasította azt, hogy közös céggé alakuljon a Sony és a Microsoft konzolos, vagy legalábbis videojátékokkal foglalkozó ágazata.

Miután májusban robbant a bomba, miszerint a Sony és a Microsoft közösen kezd játékkal kapcsolatos és felhő alapú szolgáltatásokon dolgozni (amiért cserébe a Sony a Microsoft Azure infrastruktúráit és adatközpontjait használja – erről a témáról amúgy a bejelentés után be is számoltunk), logikus volt az a pletyka, hogy végül a két cég teljes fúziót hajt végre. Igen ám, de ezeket a gondolatokat rögvest le is lőtte a Financial Timesnak adott interjújában Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnöke. (Azért az ő szavaiban érdemes kétkedni – ne feledjük, két éve azt mondta a GameSpotnak, hogy a visszamenőleges kompatibilitás a játékokban echte baromság; erről akkoriban mi is megemlékeztünk…)

„A tudomásom szerint nincsen olyan forgatókönyv, ahol a PlayStation és az Xbox platformok kombinálásra kerülnének. A két platform önálló marad a saját identitásukkal, brandjeikkel és rajongóikkal. Egyre inkább magabiztosak leszünk a [PlayStation Now] szolgáltatással, amit idén igen keményen elkezdünk tolni – ezt jövőre is tervezzük,” mondja Ryan, aki azért hozta fel a PlayStation Now-ot, ugyanis itt jön be a Microsoft technológiája, és ugye a két cég közösen próbál fellépni valamelyest a tegnap este végre „árcímkét is kapó” Google Stadia ellen. (Valamelyest, ugyanis a Microsoftnál pedig készülőfélben van a hasonló megközelítésű Project xCloud is. A Stadiáról pedig külön értekezünk a mai nap folyamán.)

Úgyhogy nem lesz valami monstre Playbox, vagy XStation a jövőben, mivel a Sony és a Microsoft nem fog teljesen egy háztető alá kerülni. A jövőben meg ne gondolkodjunk – az idei E3-on a Microsoft ugyanis nagy eséllyel beszélni fog nem csak a Project xCloud szolgáltatásáról, hanem a next-gen Xbox platformról is. A Sony mellett ugyanis a Microsoft is már jó ideje a következő generációs hardveren dolgozik.

Forrás: GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu