[E3 2019] Bétát kap a Ghost Recon: Breakpoint… de mikor is? [VIDEO]

Az új Ghost Recon-játékról a Ubisoft az E3-as rendezvénye során közölte, hogy kipróbálható lesz a megjelenés előtt.

A Ubisoft E3-as műsora igencsak show lett (főképp a Just Dance miatt nem csoda, elvégre a Just Dance-szériában nincs riválisuk és kasszasiker is a kazuár játékosoknak – be is jelentették a Just Dance 2020-at, ami Wii U-ra nem, de az eggyel korábbi generációjú Wii-re még mindig lesz!!!), de azért pár komolyabb játéknak is jutott idő a műsor során. Így például a Ghost Recon: Breakpointról azt közölte a francia kiadó, hogy szeptember ötödike és nyolcadika között bétatesztet kap majd. (Mondjuk a kifejezés nem biztos, hogy értelmes, hiszen kb. egy hónappal a játék tényleges rajtja előtt fog bekövetkezni – mondhatnák demónak is, nem?)

Ebben felfedezhetjük Auroa szigetvilágát vagy egyedül, vagy akár négy fős kooperatív játékmenetben, és persze közben a Farkasokkal (Wolves), egy renegát csoporttal is meg fogunk küzdeni. Ezt a katonai alakulatot egy korábbi Ghost, Cole D. Walker hadnagy-ezredes vezeti (őt Joe Bernthal alakítja), és bizony a csapat szert tett egy rakat katonai drónra, ami khm… nem éppen egészséges ránk nézve, hacsak nem egy ezer lyukas svájci sajtként igyekszünk cosplaykedni.

Hogyan férhetünk hozzá a kooperatív shooter bétájához? Aki az előrendelésre tippelt, nem nyert semmit, mert ezt kell tenni a biztos bejutáshoz. Aki pedig a szerencsében bízik, az regisztráljon, mégpedig itt. Ki kell választanunk a platformot (PlayStation 4, Xbox One vagy PC), amin játszani szeretnénk, aztán regisztráljunk, hátha sikerül „nyerni” egy bétakódot.

A Ubisoft bejelentette a Ghost Recon Delta Company-t is, ami egy új, közösségi program lesz. Ebben speciális tartalmakat kapunk, és közvetlenül beszélhetünk a fejlesztőkkel is. (Ez amúgy nem butaság: a játékosok felé való nyitással lehet a lehető leginkább megfelelni az elvárásoknak.)

A Ghost Recon: Breakpoint október negyedikén fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. (Lesz benne Terminator is…?)

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu