[E3 2019] Felújítást kap a Final Fantasy VIII! [VIDEO]

Bár eddig arról volt szó, hogy a Final Fantasy VIII forráskódja állítólag elveszett, úgy tűnik, sikerült valahol találnia egy másolatot róla a Square Enixnek…

„A 2019-ben megjelenő Final Fantasy VIII Remastered az eredeti kiadás huszadik évfordulóját fogja megünnepelni egy vizuális frissítéssel, elhozva a játék szeretett történetét a modern platformokra: Steamre, PlayStation 4-re, Xbox One-ra és Nintendo Switchre. Lásd úgy a kedvenc karaktereidet az átgyúrt látványvilággal mint eddig soha!”, mondja a sajtóközlemény a játékról, amit a Square Enix az E3-as műsora során jelentett be.

A remasterben felújított karaktermodellek lesznek, továbbá olyan lehetőségek, mint például az, hogy a HP-nk és az ATB-nk (Active Time Battle: ezt a csíkot ki kell várni, hogy feltöltődjön a csaták során, hogy cselekedhessünk a csatatéren) végig kimaxolva legyen, amivel speciális képességeket is bevethetünk, kikapcsolhatjuk az encountereket (nincs véletlenszerű támadás), vagy akár háromszoros sebességre gyorsíthatjuk a játékot, a kisfilmeket leszámítva. (Tehát ezek csalások lennének…?)

A PC-s verzióban még több lesz (na szépen állunk…): pár tárgyat leszámítva minden a birtokunkban lehet, mindegyik GF képességet megszerezhetjük, kimaxolhatjuk a GF-eink (speciális támadások) szintjét, ahogy a Gilt is (fizetőeszköz), a mágiánkat is teljesre tekerhetjük, de akár az összes speciális képességet vagy kártyákat (ezek közül leszámítva párat) is behozhatunk.

A Final Fantasy VIII még 1999 februárjában jött ki Japánban PS1-re – a lokalizációra öt és fél hónapot (!) kellett várni, sőt, Európában több mint fél évvel a japán verzió után jött csak ki a FF8, ami 2000 elején PC-re is megjelent. Az RPG PSOne Classic címként később PlayStation 3-ra, PlayStation Portable-re (PSP-re), majd PlayStation Vitára is kijött – tehát lényegében közel két évtizeden keresztül csak a Sony platformjain (és PC-n) volt játszható Squall Leonhart története.

A Final Fantasy VIII Remastered valamikor az idei év folyamán fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre, illetve PC-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu