Menu

[E3 2019] The Witcher 3 Switch-en? Most már hivatalos, itt bejelentés! [VIDEO]

A The Witcher 3 Switch verzióról már egy ideje terjengtek kósza pletykák, ám a biztos, hivatalos bejelentés eddig még nem történt meg.

Most viszont a Nintendo E3 2019-es rendezvényén végre bizonyosságot nyert, hogy Geralt of Rivia a hibrid konzolra is ellátogat. A jó hír, hogy ez már 2019-ben megtörténik, az enyhe rossz, hogy még nem tudjuk, pontosan mikor. Természetesen a játékban benne lesz fogja az összes eddigi plusz tartalom is, beleértve a két kiegészítőt, a Hearts of Stone és a Blood and Wine-t is, illetve a 16 ingyenes DLC-t, így a Switch verzió címe nem meglepő módon The Witcher 3: Complete Edition lesz.

Ez egy hatalmas meglepetés volt egyébként a Nintendo rendezvényen, hiszen azért Cyberpunk 2077 gőzerővel való fejlesztése mellett nem nagyon számíthattunk rá – pletykák ide, vagy oda – a CD Projekt korább sikercímének újabb verziójára is lesz idő.

Egyelőre ebben a bejelentő videóban még nem sok mindent láthatunk a játékból, de az elkövetkezendő hetekben nyilván kapunk friss információkat a (CD) projektről, szóval Witcher-rajongók, nézzetek fel időnként a portálunkra!

A The Witcher 3: Wild Hunt korábbi verziójának tesztjét itt olvashatjátok.

Forrás: 3Djuegos

Spread the love

No comments

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



NAPI COSPLAY BABE: Jeanette (Vampire the Masquerade: Bloodlines)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/