Huaweisesek figyelem: váratlan reklámok érkezhetnek!

TECH HÍREK – Akinek Huawei márkájú mobiltelefonja van, lehet, hogy már tapasztalta azt a témát, amit most körül fogunk járni.

Senki sem szeretni nagyon a reklámokat (egyfajta kötelező, vagy inkább szükséges rosszként lehet beszélni róluk), de mobilon hatványozottan ez lehet a helyzet. Nos, a Xiaomi, egy másik kínai mobilos márka már felhívta ezzel kapcsolatban magára a figyelmet, amikor a MIUI appokba igencsak agresszív módon elkezdett reklámokat pakolni. (A jövőben ebből opcionálisan ki is lehet lépni.)

Most viszont más a helyzet. A képernyőzárolást is gyakran alkalmazzuk (elvégre ki akarna véletlenszerűen felhívni valakit, mert mondjuk rázkódik a busz és közben a táskánkban van a mobil?), és a Huawei most erre szállt rá eléggé durván: több Twitteres felhasználó is arról panaszkodik (jogosan, tesszük hozzá), hogy a képernyőzár során sokan főképp a booking.commal kapcsolatos hirdetésekkel találták szembe magukat abban az esetben, ha az előre telepített tájas háttérképek valamelyikét használják. Az érintett Huawei telefonok? P30 Pro, P20, P20 Lite, Honor 10, P20 Pro.

A Redditen pedig a tapasztalatok alapján ki lehet jelenteni, hogy a Xiaomi regionális megközelítésével ellentétben nemzetközileg támad a reklámokkal a Huawei – Németország, Norvégia, Dél-Afrika, Írország, az Egyesült Királyság és Hollandia is érintett az ügyben. Szerencsére gyorsan ki lehet küszöbölni a kéretlen reklámokat – annyi a teendő, hogy ne a Huawei háttérképeit használjuk a képernyőzároláshoz.

Úgyhogy ez igencsak szokatlan módja annak, hogy a cég valahogy pénzt keressen, ugyanis a Huawei is olcsón értékesíti a termékeit (mondjuk ez szubjektív fogalom, de mivel hazánkban alapvetően drágábbak a műszaki cikkek mint Európa többségében), és lehet, hogy itt akar a nyomott áron visszahozni valamit. Ez sem segíti a cég amúgy is gyenge reputációját, ugyanis például az Egyesült Államok kormánya sincs oda a Huaweiért, ami több országban is közreműködne az 5G-s infrastruktúra megvalósításában (és ezzel felvetve a krédéseket, hogy mennyi köze van a cégnek a Kínai Kommunista Párthoz).

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu