Erősebb a PlayStation 5 fejlesztőkészlete mint az Xbox Scarletté?

Úgy tűnik, hogy a Sony következő generációs konzolja izmosabb lehet majd a Microsofténál, amiről ők hivatalosan már beszéltek is az E3-as műsorukon, amikor is a Project Scarlettről beszéltek. (Ne feledjük: a 2016-os E3-on Project Scorpioként lett bejelentve a konzol, amit ma Xbox One X néven kaphatunk meg a boltokban.)

A korábban az IGN-nek író Colin Moriarty-ról tegnap már írtuk, hogy szerinte a Microsoft gondolkodott egy Halo: Master Chief Collection PlayStation 4-es porton, de mást is mondott a Sacred Symbols: A PlayStation Podcast legújabb felvonása során. Például azt, hogy szerinte a PlayStation 5 jóval erősebb lesz a Project Scarlettnél – ezzel meg is erősítette a GameInformeres Andrew Reiner véleményét -, hozzátéve, hogy ezt olyan fejlesztőktől hallotta, akik multiplatformra fejlesztenek, tehát a következő generációs PlayStation és Xbox fejlesztőkészlete is a birtokukban van. Tény, Moriarty erősen PlayStation-beállítottságú, de azért nem érdemes legyinteni arra, amit mond. Lehet, hogy van abban valami, amiről nyilatkozik.

És – miközben a Scarlettről írtuk már, hogy Phil Spencer, az Xbox főnöke szerint nem lesz a Microsoft utolsó konzolja – a Sony esetében felmerült a finálé gondolata. Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezetője ezt nyilatkozta a Cnet-nek: „Valójában nem tudom [hogy a PlayStation 5 lesz-e az utolsó konzolunk]. Már régóta az iparban vagyok, és 2012-ben is azt hallgattam, hogy mindenféle okos ember mit mond a mobilokról, majd azt tették hozzá, hogy a PlayStation 4 lesz az eddigi legnagyobb bukás. A logikát nehéz hibáztatni ezért, de mi akkor hittünk a termékben, és most hiszünk a következő generációs termékünkben. Ki tudja, hogy miként fog fejlődni? Hibrid modellek a konzol és valamilyen felhő alapú szolgáltatás között? Lehetséges. Csak nem tudom… és ha tudnám se mondanám el.”

Úgyhogy a Sony nem nagyon tudja még, hogy merre tapogatózzon a jövőben, de a Microsoft is így van vele…

Forrás: GameRant, Comicbook

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu