Az Xbox „nyerte” az idei E3-at

Az ICO Partners elemzése szerint a Microsoft konferenciája húzta be az idei E3-on a képletes győzelmet.

A cég figyelemmel követte az E3 során publikált cikkeket, és ezek tekintetében az Xbox brand jött ki a csúcson közel harmincezer említéssel. A Nintendo hozta a második helyet kb. huszonötezer, a PlayStation pedig a harmadikat húsz- és huszonötezer közötti említéssel. Ezt azért is érdemes megemlíteni, mert tavaly a PlayStation brand kevesebb említéssel is hozta az első helyet. Tény, hogy az ICO Partners idén kiszélesítette a skáláját, ami miatt torzulhatott valamelyest a helyzet. A legnagyobb javulást így is a Nintendo hozta össze: tavaly még szépen lemaradva volt második, de idén már stabil második hely jött össze nekik.

A játékok tekintetében meg nem lepő módon a Cyberpunk 2077 hozta az első helyet, amit a Final Fantasy VII Remake és a Marvel’s Avengers követett a dobogón. Meglepő, hogy az Xbox első helye ellenére a Gears 5 és a Halo Infinite viszonylag gyenge eredményt produkált, holott elvileg a brand két húzó IP-jének legújabb felvonásáról van szó. (Az első ötben ott van még amúgy a Star Wars Jedi: Fallen Order, továbbá a Watch Dogs: Legion is.)

És mi a helyzet a külsős, third-party kiadókkal? Valahol várható volt, de a Square Enix hozta az első pozíciót (elvégre a Final Fantasy VII Remake és a Bosszúállók-játék is hozzájuk köthető…), és őket a Ubisoft és az Electronic Arts követi fej-fej mellett, majd egy kis lemaradással a Bethesda, illetve egy utcahosszal lemaradva a Bandai Namco, a Konami, a Devolver Digital és a SEGA jön.

Talán nem túlzás ezt mondani, de az idei E3 csendes volt. Ez várható volt, ugyanis a Sony és a Microsoft is nyíltan a következő generációs konzoljára összpontosít. Ha a Sony esetleg visszatérne Los Angelesbe jövőre, akkor nagy műsor lehet a 2020-as E3. Ha nem, akkor is, hiszen ott nevezheti hivatalosan is el a Microsoft a következő generációs Xboxot, ami Project Scarlett névre hallgat. (Most még nem is tudják, mi legyen a neve.)

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu