Változtak a Microsoft next-gen tervei?

Lehetséges, hogy a Microsoft valamelyest módosította a következő konzolgenerációval kapcsolatos terveit.

Régebben mi is beszámoltunk arról, hogy a redmondi cég állítólag kettő next-gen Xboxon dolgozik: azt hallottuk, hogy a Scarlett termékcsalád alatt a Lockhart nevű, gyengébb, streamelés felé tervezett Xbox One S-utód modell mellett az erősebb, Anaconda kódnevű kiadás venné át az Xbox One X szerepét. Csakhogy az E3-on egy konzol került bemutatásra… mégpedig valószínűleg az Anaconda modell, hiszen igencsak erősnek hirdette a Microsoft az ízelítő során.

A Thurrottnak író Brad Sams azt állítja, hogy a Microsoft szűkítette a fejlesztést, így mindössze egy next-gen Xbox készül. Mi emögött a váltás mögött az indok? A fejlesztőknek nehéz volt egyszerre két Xbox modellre fejleszteni. Sokan a Lockhartra terveztek, ám ezzel az Anaconda képességeit kiaknázatlanul hagyták projektjeikkel, és ez pedig nem lenne valami jó ötlet, hiszen a Sony térfelén készül a next-gen PlayStation (amit talán PlayStation 5-nek fognak hívni), ami nem lesz állítólag gyenge hardverű. A Lockhart temetésével pedig a Microsoft azt szeretné, hogy ehelyett inkább a Project xCloud streamelő szolgáltatás felé tolja át a kazuár játékosokat, akiknek nem kell erős konzol. Samsnek azért érdemes hinni, mert korábban pont ő szellőztette meg a két next-gen Xbox modellt…

„Jelenleg a Project Scarlettre koncentrálunk és arra, amit a színpadon [bemutattunk a közönségnek],” mondta Phil Spencer, az Xbox főnöke, ami miatt esélyes, hogy nem butaság Sams új információi. Persze mindez természetesen nem hivatalos, úgyhogy nem lehet teljesen komolyan elhinni az egészet, hiszen a Microsoft a 2020 végére megjelenni tervező, hivatalos névvel még nem rendelkező Project Scarletten kívül más konzolról nem tett említést az idei E3-on, de ki tudja, mire készülnek a kulisszák mögött.

Csak aztán ne az legyen három-négy év múlva, hogy megint egy félgenerációs ugrást látunk, ahogy a jelenlegi generáció közepén is kijött a PlayStation 4 Pro és az Xbox One X.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu