Kindertojáshoz hasonlította az Electronic Arts a lootboxokat

Hajmeresztő összevetés attól a cégtől, ami 2017 végén került komolyan össztűz alá, miután két akkori játéka, a Need For Speed: Payback, illetve a Star Wars: Battlefront II is oly mértékben rendelkezett lootboxokkal, hogy már-már pay-to-win megközelítésűek voltak, hiszen a pénzesebbek a játékbeli fejlődést megkerülhették a pénztárcájuk megnyitásával…

Kerry Hopkins, az Electronic Arts jogi és kormányhoz köthető ügyeivel kapcsolatos alelnöke egy brit, miniszterekből álló bizottság előtt állt a héten, és a videojátékok iránti függőségről kellett beszélnie. Még tavaly egy csoport new york-i tudós megállapította, hogy erős kapcsolat van a lootboxok és a szerencsejátékok között, amire ő azt mondta, hogy a lootboxok „szórakoztatóak és etikusak”, majd például a hazánkban Kindertojásokhoz hasonlítható termékekhez hasonlította őket: „Mi úgy véljük, hogy az a mód, ahogy implementálásra kerültek ezek a mechanikák – és a FIFA a nagy játékunk, lásd az Ultimate Teamet és annak pakkjait – valójában igazán etikusak és szórakoztatóak, és az emberek élvezik.”

Ryan Brown, egy újságíró nem ért egyet: „Amikor bármelyik játékossal beszélsz – még azokhoz is, akik ezeket a játékokat megveszik és lootboxokat is vársárolnak – senki sem boldog ezekkel kapcsolatban. Nem találják szórakoztatónak és azt kívánják, hogy bárcsak ne lennének a játékban. Kinyitsz egy Kindertojást és egy játékot kapsz. Kinyitsz egy lootboxot és valami különlegest remélsz. Ez több mint egy eldobható játék – inkább valami, amit szeretnének az emberek birtokolni,” mondta a Radio 1 Newsbeatnek. Szerinte mérgező a videojátékokban a lootboxok, és pont az Electronic Arts a FIFA és a Star Wars: Battlefront franchise-aival az egyik legnagyobb bűnös a lootboxok terjedésében.

„Lényegében teljes karaktereket (azokat, akiket a marketing során használtak – népszerű karaktereket) zártak lootboxok mögé,” teszi hozzá Ryan a Star Wars: Battlefront II-vel kapcsolatban. De mégis: az Egyesült Királyságban nem nevezik szerencsejátéknak a lootboxokat (holott tavaly áprilisban emiatt Belgium már betiltotta őket, és a Google Play Store-on a lootbox tárgyainak megtalálási esélyeit fel kell tünteni, ami Kínában már 2017 óta törvény). „Egyetértünk az Egyesült Királyság és Ausztrália szerencsejátékokkal foglalkozó bizottságával, továbbá más szerencsejátékos bizottságokkal abban, hogy [a lootboxok] nem nevezhetőek szerencsejátéknak; és mi is úgy véljük, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a szerencsejátékokhoz vezetnének el. Ehelyett úgy véljük, hogy ez olyan mint sok más termék, amit az emberek egy egészséges módon élveznek, és élvezik a meglepetés erejét,” mondja Kerry Hopkins.

„Néha az esély olyasmi lesz, hogy 0,001%, és fontos az embereknek rájönni arra, hogy mindegyik tárgy megszerzésére mekkora esély van. Nem hiszem, hogy bármiféle szükség lenne a lootboxokra az iparban – tonnányi más, jóval elfogadottabb monetizációs lehetőség is létezik. A videojátékok képesek lootboxok nélkül is elég pénzt keresni. Nem látom őket semmilyen módon indokoltnak,” teszi hozzá Brown.

A lootboxokat tényleg nehéz elfogadottnak kezelni a játékosok körében. Pláne úgy, ha a játékbeli fejlődésbe beleágyazva futunk szembe velük.

Forrás: BBC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu