RETRO – Jack Slate a tipikus amerikai utolsó akcióhős: nagy vagány zsaru, aki igazi Max Payne-es virtussal, százával írtja ki maga körül a gengszterek hadseregét. Ha pedig túl nagy a túlerő, akkor hűséges rendőrkutyája bárkinek átharapja torkát, aki gazdája életére tör. Vödörnyi vér, non-stop akció és pár jó poén: a kérdés csak az, hogy egy másfél éves konzolátirat le tudja-e győzni Max Payne-t?

Nehéz dolog egy karakteres, nagynevű akciójátékot a saját térfelén megverni, bár a 2002-ben Xboxra megjelent Dead To Rights-nak viszont majdnem sikerült. A Namco a nagyon macsó és überlaza kemény zsaru kalandjait az amerikai krimik hangulatával, Max Payne-hez képest kétszer annyi trükkel és egy hősünket állandóan segítő derék ebbel spékelte meg.

Mindezt eleinte csak Xboxon kaptuk meg, ami a konzol tulajainak külön örömet jelentett. Aztán telt-múlt az idő és szerződés lejártával Jack Slate a többi konzolra is beszivárgott. Úgy látszik, csak idő kérdése volt, hogy végül PCn is üdvözölhessük…

Jó zsaru, kisebb hibákkal

Hősünk egy K9-es rendőrtiszt, aki egy képzelt amerikai nagyvárosban, Grant City-ben él. Slate Max Payne-hez hasonlóan nem törődik túlzottan főnökei korholásával, vagy a sajtó a rendőri brutalitást elemző botránycímlapjaival és ott írtja a rossz fiúk tömegét, ahol éri. A játék elején a zsaru hű kutyájával, Shadow-val nyomoz egy építkezés területén és pár feldühödött, „rosszban sántikáló” munkás kiirtása után felfedezi, hogy egy cimboráját meggyilkolták.

Mint az amerikai krimik 90%-ban, itt jön be a szokásos klisé: főnökei nem akarják, hogy Slate nyomozzon az ügyben, ám a makacs és elszánt Mister Macsóman eltántoríthatatlan és nyomozni kezd barátja halálának ügyében. No persze a „nyomozás” szón korántsem valami Columbo-féle kérdezősködést kell érteni: Slate általában a szitává lőtt, vagy véres torzóvá vert bűnözök utolsó szavaiból hámozza ki a szükséges információt.

Látszik, hogy a készítőknek sikerült a történetbe az összes szokásos klisét belesuvasztaniuk, ami önmagában egy ilyen játéknál még nem is lenne tragédia, csak hát az ember minduntalan a Max Payne ezen a téren is kiváló és magával ragadó két részéhez hasonlítja, így pedig már sokkal fárasztóbban hat ez a B-mozis feeling.

Később azért néhány váratlanabb fordulat kicsit javít az összképen, illetve Slate az ügy során igen komoly slamasztikába kerül és a magára maradt, bosszúálló és magányos zsaru film noiros szituja mindig szimpatikus a Bruce Willis krimiken felnőtt kis lelkünknek. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy Slate koránt sem annyira nagy arc, mint Max, én például néha kifejezetten idegesítőnek találtam a szövegelését. Ilyen a Remedy akciójátékainál még sohasem fordult elő.

Max Payne add meg magad! (Naaaa, legalább egy kicsit…)

A Dead To Rights legnagyobb hátránya az Xboxos megjelenése óta eltelt másfél év, illetve az sem válik előnyére, hogy egy nem igazán sikerült konzolkonverzióról beszélhetünk. Mint a történetnél, a játékmenetben is minduntalan a Max Payne köszön vissza, akár a főhős figuráját, akár az agyonhasznált bullet time effektust nézzük.

Nincs mese: Jack olyan, mint Max (még a nevük is ugyanúgy cseng): a magányos zsaru, akire rákentek egy gyilkosságot és kétségbeesett küzdelmet folytat az életére törő rosszfiúk százaival, ugyanolyan melodramatikus (csak itt inkább patetikus…) hangon kommentálja az eseményeket, ugyanúgy kikerüli a golyókat, és két pisztolyával is épp olyan John Woo-san ugrik előre, miközben az események olyan „Matrixosan” lelassulnak. Igazából ez sem lenne olyan nagy baj, ha nem járnánk egy technikailag klasszisokkal jobb Max Payne 2 után.

Jó zsaru: igyekszik

Mielőtt még teljesen leírnánk a játékot, hozzá kell azért tenni, hogy pár újítással és kellemes ötletekkel is sikerült feldúsítani. Slate például sokkal több extrát tud: ezeket az sztori elején, az „oktató” részben sajátíthatjuk el. Többek között háttal a falhoz tapadhatunk, majd hirtelen előugorva egyetlen gombnyomással oszthatjuk az igazságot kilőtt golyók formájában, illetve jópofa megoldás az is, ahogy robbanó benzines hordókat hajíthatunk a nagyobb csoportok felé, hogy aztán beletrafálva alaposan leamortizáljuk őket.

A Splinter Cellből már ugyan ismerős, de még mindig jópofa az a megoldás, ahogy a közvetlen közel álló rosszarcúakat magunkhoz rántva élő emberi pajzsként használhatjuk őket. Itt szó sincs azonban az ellenség sakkban tartásáról: addig kell magunk előtt tartani őket, amíg hullaként össze nem csuklanak a kezünkben, mivel saját társaik nem kímélik egyiket sem.

Még jó pár ilyen fortélyos mozdulatot sajátíthatunk el, a gond csak az (és ez már Xboxon is zavart) hogy az intenzív lövöldözések során a negyedét sem fogjuk kihasználni, hiszen kinek van ideje trükközni, amikor 125 gengsztert kell egyszerre szitává lőni?

A másik probléma a konzolkonverzió jellegből ered: amit gamepaddel könnyedén ki tudunk hozni Slate-ből, azt egérrel és billentyűvel a rengeteg kombináció miatt sokkal inkább fárasztó, különösen akkor, ha ennyifélét kell megjegyeznünk, mint ebben a játékban. Szerencsére azért hősünk mozgatása nem annyira problémás, mint más konzolról konvertált TPSekben és komolyabb kameraproblémákkal sem fogunk találkozni.

Régi motoros

A Namco már a játék megjelenésekor sem törekedett az „év grafikája” címre és a Dead To Rights az eltelt másfél év még inkább elavult. Az ember nyilván a Max Payne 2-höz hasonlítja és DTR a közelébe sem ér, ez egyértelmű, igaz, azért csúnyának sem lehet nevezni. A karakterek aránylag kidolgozottak, a helyszínek már kevésbé, de azért viszonylag változatosak, és ez kellőképpen kárpótol minket érte.

Mivel konzolportról van szó, ne számítsunk arra sem, hogy grafikus kártyánk a 3DMarkban megcsillogtatott tehetségéből bemutatót tart… Az is idegesített, hogy hőseink hasbeszélők: ez azért 2004-ben már padlógáz. Kár volt ezt elszúrni, mert amúgy a szinkronszínészek kellő beleéléssel beszélnek, szóval a hangulat ezen a téren még rendben is lenne.

A zenei rész is aránylag kellemes, de nem egy etvasz az sem. A Dead To Rights igazából a mostani uborkaszezon gyermeke: szerintem az akciódúsabb TPS-ek rajongói (pl.: Blood Rayne ) ellesznek vele egy ideig. A Remedy és a Rockstar viszont nem fogja lucskosra izzadni tőle a lepedőjét, az biztos…

-BadSector-[2002]

Kiadó: Namco

Fejlesztő: Namco

Stílus: Akció TPS

Megjelenés: 2003