F1 2019 – F1-ről a 2-re

TESZT – Az idei évre a Codemasters úgy döntött, hogy nem a Belga Nagydíj hétvégéje során adja ki az évi Formula-1 játékadaptációt, hanem előrébb hozta két hónappal a sógoraink, az osztrákok versenyhétvégéjére. És mindezt úgy, hogy kicsit bővítve lett az F1 2019 az eddigiekhez képest.

 

Szokásos intró: csütörtökön, huszadikán délután esett be a Steam-kód a F1 2019 játékhoz, és most szerencsémre nem kellett az embargótól tartanom, mivel a játék pre-loadja pénteken délután kezdődött, amikorra már lejárt a tiltás. (Nos, mondjuk úgy, hogy a konzolos verzióval érthető ez, PC-n nem.) Most ezeket az oldalakat vasárnap este írom, de még mindig a megjelenés előtt, kb. 13 órányi játékmenet után.

On vagyunk line!

Az F1 2019 kapásból bebiflázza a karakteralkotósdit. Név, fej, bukósisak, rajtszám, becenév, satöbbi. Ez az online profilunkban is jelen fog lenni, és akkor itt elsőként elmondom, hogy lesz egy licenszünk, ami kifejti, hogy mennyire játszunk jól, fair módon, és szintlépős a rendszer – ezzel próbál egybe rakni minket más, hozzánk hasonló pilótákkal. Szóval, nekem ez akkor, amikor csak a szimulátoros YouTube-osok számára érhető még el a játék, lehet sejteni, hogy miként végződik. Ettől függetlenül az eSportot leszámítva (ahogy a MotoGP 19 esetében, úgy itt sem működik még) már most is a ligásodásra, a csapatban való játékra, és a konstans játékra koncentrál az F1 2019, aminek a netkódja szerintem nem kellene, hogy peer-to-peer alapon menjen.

Ebben a tekintetben szerintem a játék abszolút nem nagyon akar működni. Erről nehéz még így, a megjelenés előtt értékelést mondanom, de szerintem a szellemesedő autók, a lag, és a többi pilóta számára a versenyt elszúró versenyezni nem kívánó személyek szerintem itt is problematikusak lesznek. Hagyjuk is, mondjuk úgy, hogy nem változott. Újítás viszont az, hogy egyedi multiplayer autónk lesz, amihez egyedi festést is létrehozhatunk – ez tetszik, így nem leszünk annyira lekorlátozva. Heti online események is vannak ezeken felül.

Ahogy múlik az idő, a több, kevesebb lesz…

Ezt el lehetne mondani a F1 2019-ben a karriermódról, amibe jelentős óraszámot beleöltem (és valószínűleg bele fogok addig, amíg ki nem maxolom a kocsimat…), mert bizonyos értelemben nem változott, másban pedig igen. Nos, kezdjük például azzal, hogy van formula-2! F2-es bajnokság, és sztorimód? Wow. Viszont az a baj, hogy a tipikus „barátságos vagyok, de először még mérges” karakter (Lukas Weber), és a „nagyképű vagyok és nem vagyok képes beismerni, hogy hibáztam, de csak azért is csak nekem van igazam” típus (Devon Butler – Inas,, komolyan mi ez a név?), ami echte az, amit kb. 15 éve… 14? 2004 április, tehát tizenöt éve már felbukkant egy bizonyos TOCA Race Driver 2-ben. Mivel Codemasters játék, az összehasonlítás tökéletes. Szóval lesznek jelenetek, és az F2-es karrierkezdetünk jelenleg még nagyon kidolgozatlan.

Kemény három futamot kapunk – az elsőn turbóhibával nyitunk Catalunyában és a csapattársunk előzni akar, a másodikban (Red Bull Ring) Butler lecsapja az első szárnyunk, és a felzárkózás közben ő kap egy büntetést és előzzük meg, a harmadikban, Abu Dhabiban pedig úúúú, a nagy utolsó verseny, ahol szépen kitoltam a Inasát a pálya szélére, és akkor onnan szépen zárkózzon fel, jde nem sikerült, tökutolsó lett, én meg hibás első szárnnyal és egy három másodperces büntetéssel megnyertem. (Teszteltem direkt a TOCA Race Driver 2 után – ott a nagy rivális elleni utolsó versenyben az autója nahát, milyen meglepő, de nem törik össze. Nos, ebből kösz bakker, nem kérek…) Szóval ez gáz. Értem én, sztorija van a játéknak, de az F2-es bevezető selejt. Kevés. Ahogy az is, hogy jelenleg (sőt, a megjelenés után, „az év folyamán később”-i időpontig) csak a 2018-as F2-es szezon játszható, míg az idei évad nem. Hát akkor mi a csudát csinált a Codemasters ennyi ideig? Azt mondják, hogy új játék, de nem tudták időben berakni ezt a szezont?!

Világító vessző

Aztán végül az F1-be kerülünk, és a teljesítményünk alapján több csapat közül is választhatunk (de szerintem kapásból mindenhol nyithatunk). Én természetesen a leggyengébb csapatot, a Williamset választottam, és meglepő újításként Weber és Buttler… akarom mondani Butler is jött velem a királykategóriába. Nálam Weber a Sauber Alfa Romeóba (Kimi Räikkönen mellé), Butler pedig a Toro Rossóba került (Alex Albon mellé). Előre csak annyit, hogy kilenc futam után (mert ha esetleg fejlesztenénk is a kocsinkat, akkor a három szabadedzésen a 2018-ból átemelt teszteléseket is el kellene végezni a több fejlesztési pontért) még nem láttam F1-es jeleneteket velük. Az F2-ben mind a három futam után volt egy.

Szóval, innentől kezd az F1 2019 2018-ba menni, de azt megfigyeltem, hogy a Williams akkora egy ócska  autó…, hogy korábban kellett fékeznem, és esőben még inkább óvatosabban kellett vezetnem. Itt most megcsinálhatnám, hogy bemásolom, amit tavaly írtam, de  itt csak megismétlem röviden, hogy mi helyzet, ilyen vázlatosan: ugyanúgy két riválisunk lehet, az egyik a csapattársunk, a másik általunk választott, legyőzésük (időmérőn jobb eredmény, büntetésmentesség, versenybeli pozíció, pódium, leggyorsabb kör, büntetésmentesség, befejeztük-e a versenyt – végül 30 pont elérése a cél, hétvégékenként maximum hetet szerezhetünk) több tiszteletpontot ad, amivel az újonc-veterán skálán mehetünk előre vagy hátra ha vesztünk. (És ha nyerünk, az plusz fejlesztési pontokat is ad.) Újítás: a riválisunk (akik végre jobban néznek ki mint eddig, hála a jó égnek, hogy lecserélték azt a szemcsillogós kinézetet) is részt vehet a hétvégék közötti plusz rendezvényeken, de ez általában az előzős, checkpointos vagy time attack eseményeken látható. No igen, a szabadedzéseken ugyanaz a hat teszt van ugyanúgy zöld (jó) és lila (tökéletes, dupla fejlesztési pontot adó) eredménnyel: pályaismeret, gumikopás, üzemanyagfogyasztás, ERS használat, időmérő kör, versenyszimuláció. Ugyanúgy mi magunk fejlesztjük az autót, és ugyanúgy 4 hétvégenkénti (vagy 3? a kettő közül valamelyik, agy = lyukas) szerződésünk van elvárt időmérő/verseny pozícióval, első/második pilóta szereppel (előbbi több pontot kap fejleszteni), és könnyű/normál/nehéz csapatgóllal (pl. szerezzünk három pontot két hétvége alatt) több fejlesztési pontért, és ugyanúgy négy perk van (mennyi fejlesztés lehet egyszerre, mennyivel gyorsabban készülhetnek el, mennyivel több fejlesztési pont, és a még mindig abszolúte nem realisztikus boxkiállás sebességgyorsítása), és ugyanúgy háromszor próbálkozhatunk szerződéssel, de szerintem most alacsonyabb szintre kerültek a csapat értékelései, mert mindig sikerült jóval alálőnöm a saját értékemhez képest.

Viszont van itt is egy kis újítás: OMG! Szezon közbeni átszerződés a mesterséges intelligenciától! Nálam Stroll és Ricciardo helyet cserélt, így a kanadai pilóta átment a Renaulthoz, az ausztrál mosolymanó pedig a Force India Racing Pointba ült át. Hát igen, a sajtóinterjús rész is megmaradt, de Claire, az interjúzó kisasszony egyrészt újra lett rögzítve, másrészt újabb kérdéseket kapott (pl. ha elkopott alkatrészekkel futunk, akár erre is bekérdezhet), ami szokás szerint a showman/sportman csíkon tolhat el minket, növelheti/csökkentheti a reputációnkat a csapatoknál, vagy a csapatunkban belül a motor, a kasztni, az aerodinamikai vagy az alkatrészek tartóssággával kapcsolatos morált javíthatjuk vagy ronthatjuk (amivel módosíthatjuk a fejlesztések árát és azok elromlásának esélyét a fejlesztés közben). Tipp: mind a három ágazaton (a tartósságon ezt nem lehet megcsinálni) az árcsökkentő (nem quality control, hanem efficiency) opcióra belőni egyenként két-két szintet. Ez 2200 kredit/ágazat, de cserébe minden fejlesztés ára/javítása/következő szezonra való átmódosítása 20%-kal összesen csökkeni fog. Az elején emiatt tuti szenvedni fogunk, mivel nem lesz frissítés, de utána igencsak beindulhatunk…

Még mindig tetszik, vagy már egy kicsit unalmas?

Újítás: az F2 kommentátorpárosát lehet hallani a versenyek után. (Közben meg még mindig nincs kommentár, kihagyott ziccer itt is és a MotoGP 19-nél is.) Újítás: valamit újítottak az F1 kommentárján a versenyek előtt és után, de itt nem sokkal. Az autók hangja szerintem elfogadható, és itt is hallani lehet, ha kopik már a motor – megkülönböztethető kerregést ad ki még mindig. A régi kocsik esetében is van újítás: az Anniversary Edition két plusz régi autót ad 2010-ből (Ferrari F10, McLaren MP4-25), de a tíz euróval drágább, 55 helyett 65-be kerülő Legends Edition két legendás pilóta rivalizálását, Ayrton Senna és Alain Prost 1990-es szezonját öleli fel, és a két autó, a McLaren MP4-5 és a Ferrari F1-90 is bekerült így. Nyolcnál is több kihívás, továbbá exkluzív Senna és Prost multiplayer festések is járnak ezzel a drágább kiadással. Három meghívásos eseményt (olyasmi, ami a karriermódban a nagydíjhétvégék között van) kell a nyolcból teljesíteni, hogy a két autót megnyissuk. Korrekt ötlet, de szerintem tíz eurót nem ér ez meg.

Fizika. Szerintem fejlődött, de még mindig nem tökéletes. Kezelhetőség, az eddig sem volt probléma, most sem az. A menürendszer alaposan át lett dolgozva, és így külön került alaposan az eSport, a multiplayer és a karrier – tetszik ez a menü, és végre felvette a játék azt, amit tavaly hiányoltam: a tv-s közvetítések vizualitását. Még versenyenként összefoglalót is kapunk a karrierünkből. Offline is bőven van egy rakat bajnokság, most még több klasszikus autó, és változatosság rendesen, úgyhogy nem nagyon kell online játszanunk, anélkül is bele lehet biflázni az F1 2019-be 45-50 órát minimum. (És az még kevés is.)

Bugok… bugok mindenütt…

„Ne nyitsa ki a külső burokot a károsított alkatrész javítására, annak érdekében, hogy megelőzze megrázni az áramot. Ha a következő helyzetet elérve kihúzza a dugót és segítést kérjen a szakértőktől…” Igen, tényleg ez a szöveg maradt a játékban, amely továbbra is bugos, és most sikerült egy olyat előhúznia, amit eddig nem láttam, és ha ez bennmarad a megjelenés után, én esküszöm ki fogom röhögni a Codemasterst. De ennyire ne rohanjunk előre. Kezdjük ahelyett azzal, hogy (és ezt előre kihangsúlyozom, hogy az értékelésbe nem számít bele) ebben a játékban Denuvo van. Mi a francnak, azt nem tudom, mert az online szolgáltatásokhoz való kapcsolódás minden bootoláskor lemegy – nyugodtan ki lehetne venni ezt a szánalmas DRM-et a játékból, aminek az exéje így 438 MB. Anélkül lazán 100 alá menne. Na most, nekem a konfigom jobb a minimum elvárásnál. Emiatt talán, szerintem, elvárható lenne, hogy 1080p-n stabilan hozza a 60 FPS-t, ultra low beállításokkal. De nem. Rángat. Megakad fél másodpercekre. Ezt pedig a Denuvóra fogom. A 2018 esetében kiszivárgott egy Denuvo-mentes exe, amivel kipróbáltam az F1 2018-at, és ott lazán, majdnem mindent maxra tolva tudtam játszani tükörsimán. Úgyhogy a Codemasters gondolkodjon már el ezen, mert enélkül ne csodálkozzanak, ha hosszabb távon nem fogok online játszani, mert a gagyi másolásvédelem miatt beszaggat vagy féktávon, vagy a kanyar kellős közepén a játék. Szóval, és szerintem menjenek egy melegebb éghajlatra amiatt is, mert a Denuvo HÁROM ÉVE nincs feltüntetve a Steamen (és én azóta nem vagyok hajlandó F1-játékot venni – így kell elveszíteni a játékosokat!). Sem a felhasználói szerződésben. Csak annyi, hogy Online Revalidation, külsős szolgáltatás révén szerez jegyet. Márpedig ez szerintem egyrészt büntetést érdemelne, másrészt meg igencsak felfoghatatlan, hogy miként tud a cég ezzel elfutni. Én ugyanis Denuvós játékot nem vásárlok meg. Ennyire egyszerű. Eddig kettő ilyen játék volt a fiókomon (az INSIDE, amit szintén megjelenés előtt teszteltem, illetve a DOOM, amit a D eltávolítása után kaptam). Úgyhogy a teljesítmény emiatt gáz, hacsak nincs hiperszuper PC, vagy talán konzolon játszunk.

Aztán megfigyeltem azt is, hogy a szabadedzések végén Monacóban láttam az AI kocsijait kijönni a boxutcából. Akkor már nem szabad. Mi a lópikulát csinál a mesterséges intelligencia? Paul Ricard, szakadó eső, mindenki full esőgumin rajtol. Én érzékelem, hogy a pálya szárad, bemegyek a verseny közepe tájékán interekért. A gép mit csinál? Kinn maradt végig a kopott esőgumikon. Gratulálok, itt nulla fejlődés. Monacóban érdekes módon tökvilágos volt az alagútban, és a pálya egyes részein grafikai hibák voltak a verseny során, mintha a VGA-m nem bírná. Aha. Ultra low beállításokon. Kizárt, akkor máshol is lettek volna artifactek a képernyőn. És akkor most jön egy glitch, vagy inkább exploit, mert ez egy akkora hiba a játék 1.03-as verziójában, hogy a fal adja a másikat. Tehát Kanada, időmérő, pole-ra hoztam a Williamset, mert szeretem azt a pályát. Az időmérő után így úgy döntöttem, hogy akkor most egy teljesen új motort rakok a kocsiba, ami a hat alkatrész cseréje miatt 60 rajthelyes büntetéssel a mezőny végére küldene. Oké, cserélek mindent. Indítom a futamot, képernyő tetején írja, hogy 60 rajthelyes büntetés az alkatrészek cseréje miatt… és pole-ból indultam. Mi fene!? Jó, gondoltam a következő futamon meglépem ugyanezt. Ott valamiért csak harminc rajthelyes büntetés, és megint az első rajtkockából indultam. Á!!! Ezt nem akarom elhinni, mi ez a GLITCH? Ezen a glitchen bukott fél pontot a játék az értékelésében.

Az ítélet napja

Tavaly 8-at dobtam az F1 2018-ra. Idén csak 7,5-et adok az F1 2019-re. Fejlődött, igen (fizika, F2, karriermód, multiplayer egyedi festés), de bugos (és szerintem idővel még több is elő fog kerülni… , és nem nagyon tűnik új játéknak, amit a Codemasters ígért. Jó ez, de én nem adnék ki 65 eurót (vagy bármennyi is lesz PlayStation 4-en) a Senna-Prost extrákért. Jó ez (mondjuk úgy, hogy a karriermód addiktív és maximalistáknak hasonlóan ezt fogja elérni), és szerintem ne hagyjuk ki az F2-t, mert anélkül tuti nincs Weber és Butler. A Codemasters eléri így, hogy Vettel egyszer kikössön a Mercedesnél. A végére egy tipp: legyen végre KOOPERATÍV KARRIERMÓD! Egy csapat, két játékos, fejlesszük közösen az autót, ne csak egyedül!

-V-

Pro:

+ F2! Vele együtt két új pilóta és jelenetek!
+ Még több klasszikus kocsi (igaz, extra pénzért…)
+ Fejlettebb fizika

Kontra:

– Picit bugos még így a megjelenés előtt – befigyel egy saller a Codemastersnek, ha ez benn marad
– F2 2019-es évada csak később…
– A mesterséges intelligencia produkál még pár butaságot


Kiadó: Codemasters

Fejlesztő: Codemasters

Stílus: Formula-1 évenként megjelenő videojáték-adaptációja, idén Formula-2 bővítéssel

Megjelenés: 2019. június 25. (Legends Edition) / június 28.

F1 2019

Játékmenet - 7.8
Grafika - 7.7
Fizika - 8.6
Zene/Audio - 8.9
Hangulat - 6

7.8

Sok mindenben megegyezik a tavalyival, de az újítások miatt nem annyira rossz.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)