Már több Blizzard-alkalmazott látta működésben a Diablo 4-et; mikor jelenhet meg?

Bár a Blizzard hivatalosan még nem jelentette be a Diablo 4-et, de készül már, és erre egyre több jel utal. Például az is, hogy a cégen belül többen is látták már a játékot.

A francia Le Monde ír arról, hogy már a Blizzard vezetősége közül többen is megtekinthették a Diablo 4-et. Tény, hogy az ő cikkük többnyire a Blizzard versailles-i elbocsátásairól számol be, de van benne egy elég szépen elrejtett utalás egy bizonyos Diablo 4-es prezentációra. Szerencsénkre a Blizzardhoz köthető Icy Veins fórumon van is egy korrekt lefordítás az idézetből, amit tovább fordítunk magyarra: „Mi lesz a jövőben? A Blizzard Entertainment csapatainak már megvolt a joguk arra, hogy [megtekintsék] a régóta várt Diablo 4 prezentációját, és arról is tudnak, hogy már egy új Overwatch játék is készülőfélben van… de egyikük sem fog 2020 előtt megjelenni, és a versailles-i alkalmazottak nem tudják, hogy egyáltalán még a Blizzardnál dolgozhatnak-e akkor, amikor ezek a játékok meg fognak jelenni.”

A Diablo 4-gyel amúgy a Blizzardnak helyre kell állítania a renoméját, amit a tavalyi BlizzConon szépen tönkre vágtak a Diablo: Immortal bejelentésével, ugyanis egy iOS-re és Androidra elérhető játékról van szó. A Diablo pedig köztudottan (és hagyományosan…) PC-s franchise. Már korábban is mondták, hogy készül egy másik Diablo-játék is, ami visszatér az alapokhoz, „átkarolja a sötétséget” (itt a Blizzard jellemzésével éltünk), és sötétebb, véresebb látványvilággal fog rendelkezni a PC mellett PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre, sőt, korábban PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra is megjelent Diablo III-hoz képest.

Úgyhogy 2020-ben jelenhet legkorábban meg a Diablo folytatása, de esélyes, hogy inkább 2021 tájékán, tehát kilenc évvel az eredeti PC-s Diablo III után fog megjelenni a Blizzard játéka. Emiatt pedig már esélyes, hogy a next-gen Xbox (Project Scarlett) és PlayStation (PlayStation 5?) is a célplatformok között lehet.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu