Miként fog gyorsan tölteni a PlayStation 5?

A PlayStation 5 és az Xbox Project Scarlett (egyik sem hivatalos, végleges név) is elszánt aziránt, hogy ne kelljen töltőképernyőket néznünk a játék közben. Az előző esetében talán meg is tudtuk, hogy miként tervezik ezt kivitelezni.

Korábban már videó is volt arról – és szó is esett róla nálunk is -, hogy mennyire gyorsan tölt majd a next-gen PlayStation a PlayStation 4 Pro-hoz képest. Akár tizenkilencszeres sebességnövekedést is felmutathat a PlayStation 5 a töltési időkben, és ez még csak a kezdet lehet. A Sony Interactive Entertainment ugyanis az Egyesült Államokban levédetett egy védjegyet, amivel lényegében a Sony törölni akarja a töltőképernyőket.

A technológia úgy működik, hogy a környezetet felbontják különböző szekciókra, amik külön töltődnek be, és így sokkal gördülékenyebben betöltődhet minden – ha ez megfelelően működik, akkor egy pillanatra sem állna meg a játék tölteni, hanem kapásból láthatnánk például, hogy mi van az ajtó mögött. Ez főképp a nyílt világú játékok esetében lehet majd igencsak ütős technológia. „Dinamikusan töltődő játékszoftverek számára sima játékmenet céljából egy rendszer és egy metódus kerül közlésre. Egy, a játék környezetével összekapcsolt töltési határ van azonosítva. A játék környezetében egy karakter pozícióját ezután figyelemmel kísérik. A következő játékkörnyezetnek megfelelő utasítások betöltődnek a memóriába, amikor a karakter áthalad a töltési határon, úgyhogy a játék nem szakad meg,” írja a szabadalom.

Bár már a mostani konzolgeneráció vége felé is láthatunk már próbálkozásokat a töltési idők megszüntetésére, még van hová fejlődni, hiszen gyakran a játék elindításakor (pl. a Grand Theft Auto V esetében) vár ránk egy kiadós időszak, ahol várnunk kell, míg lábra kap minden. Ettől függetlenül örömmel látjuk, hogy a Sony már hosszabb távon is igyekszik „előre tölteni”, amivel nem kell egy pillanatra sem megállni, hogy azt a Loading… feliratot lássuk majd a jövőben.

Forrás: Comicbook

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu