FILMKRITIKA – „De hát ő nem lakik itt!” – kapjuk rá a választ az eredetileg „Annabelle hazajön” eredeti, angol címmel keresztelt harmadik részben. Két „költői” kérdés merülhet fel a leendő nézőben: egyrészt Annabella tényleg „hazajött”-e és ha igen, akkor vajon kijött-e egy jót „játszani” Gary Dauberman filmjében?

 

Azért lássuk be: eléggé feladták a leckét az Annabelle-filmek készítői, amikor a démoni baba „kalandjaiból” sorozatot készítettek. Elvégre Annabelle nem egy olyan típusú gyilkos baba, mint például Chucky, aki „tevőlegesen” is gyilkolja a jó népet.

Másokat hív meg

Az erősen leharcolt baba elvileg nem csinál mást, csak ül és néz, a valós világban legfeljebb arra képes, hogy hirtelen máshol jelenik meg, majd ott ül és onnan néz. Persze, ahogy azt az Annabelle 2 – A Teremtésből megtudhattuk, a baba valójában egy halott kislány mása és annak démoni megnyilvánulása és igazi szerepe, hogy más démonokat hív meg, többek között az Apácát is, akinek már szintén láttuk az eredetfilmjét.

A baba tényleg jól kitalált karakter, de „tettlegességre” nem nagyon képes, csak néz ki a fejéből – ami sokszor inkább komikus, mint félelmetes látvány – és a rendezőn múlik, hogy az Ed Warren által terjesztett legendából és James Wan feldolgozásaiból milyen horrormesét kanyarít, illetve milyen más démonokat „mellékel” Annabelle-hez. Gary Daubermannak is fel volt tehát adva a lecke…

Kísértetházas tinihorror, „családi mozival”, némi vígjátékkal és spin-off démonokkal keverve

Ahogy Annabelle-nek is más démonokhoz kell folyamodnia, úgy Dauberman is más kicsit filmes műfajokhoz, stíluselemekhez nyúlt, amelyeket az eredeti Démonok között-recepthez mellékelt. Az Annabelle 3. alapvetően egy tinihorror, a Warren házaspár (Vera Farmiga és Patrick Wilson) csak röviden, szinte csak kameószerűen szerepel benne, a főszerepet most a gyerekükre, Judy-ra (Mckenna Grace) vigyázó két fiatal lány: Mary (Madison Iseman) és Daniela (Katie Sarife) és az egyik lánynak udvarló, rendkívül jóképű, ám kicsit bugyuta srác, „Dákó Bob” (Michael Cimino) alakítják. Érdekes kérdés, hogy lehet-e kicsit „vastagítani” a tinihorrorok papírvékonyságú karaktereit, ami azonban tény, hogy itt Dauberman meg sem próbálta. Egyedül Danielának van egy saját feldolgozatlan traumája (apja halála, amelyért saját magát okolja), amely némi mélységet adna neki, de később a film ezt a szálat is olyan közhelyesen varrja el, hogy ebben az esetben sem beszélhetünk túlzottan kidolgozott karakterről, vagy jellemfejlődésről.

Warrenék lány, Judy, aki anyjához hasonlóan „halottakat lát”, nagyjából A hatodik érzék kisfiúját juttatja eszünkbe, komolyan, már csak arra vártam, hogy egy easter egg erejéig Judy is kimondja a mémmé volt mondatot, hogy: „I see dead people.” Ettől függetlenül azért Judy szimpatikus karakter, de a túl nagy mélységet Dauberman forgatókönyve nála sem erőltette.

Cselekmény: kulcsszó a faék egyszerűség

Miközben a forgatókönyv nem erőltette a karakterek kidolgozását, ugyanez elmondható a faék egyszerűségű történetről is. Itt nincs semmilyen régi városi legenda, bármelyik démon saját eredettörténete (Annabelle-ét ugye már ismerjük), az alapsztori tényleg csak annyi, hogy Warrenék elutaztak és a baby sitter és barátnője vigyáznak a kislányukra. Mivel Daniela – kíváncsiságból és saját indíttatásból is – „kiengedi a szellemet a palackból”, Annabelle és „démonhaverjai” elszabadulnak és utána indulnak be a „pokoli” események.

A felvezetéshez Dauberman komikus elemeket is kölcsönzött „Dákó Bob” kellően bárgyú karakterén keresztül, akinek jól eltalált „becenevén” többször is hangosan felröhögött a nézőközönség.

Minden horrorfilm alapvető szabálya, hogy a felvezetés révén szeretjük meg a hősöket (ennek Stephen King a mestere) és a hozzájuk való kötődés révén sokkal inkább aggódunk értük a film későbbi szakaszában. Ez ebben a filmben nem nagyon jött össze: őszintén szólva, Warren kislányát, Judy-t leszámítva, a három másik karakter közül bármelyikük sorsa eléggé hidegen hagyott az egyaránt kidolgozatlan cselekmény, és karakterábrázolás, a kicsit ormótlan humor, és a számomra annyira nem szimpatikus „tinihorror” elemek okán. (Amelybe a pubertáskori szerelmi nyűglődés is beletartozik, igen, ezt sem ússzuk meg.)

Kár volt egyébként Annabelle trilógiáját ilyen elég igénytelen megoldásokkal zárni, mert egyébként akár a Démonok között 2-ben, vagy az Annabelle 2 – A teremtésben is a történet és a karakterek ott voltak a topon.

Jump scare hegyek

Amit viszont tényleg nem érhet panasz, az a film részének második felében jól adagolt jump scare-ek. A különböző démonok – akiknek a jövőben már számíthatunk a spin off filmjeire – tényleg félelmetesek és jól ki vannak dolgozva. Különösen a menyasszonyi ruhás, késelő női démon (nem összekeverendő a szintén ebben az univerzum játszódó Gyászoló asszony legendája rémével), vagy a pénzérmés szemű élőhalott figura, de a japán szamurájharcos történetére is kíváncsi lettem.

Maga Annabelle most talán egy kicsivel többet „csinál”, mint hogy csak ül és néz, de ettől független senki sem tért volna ki a hitéből, ha például „Démonok között 3” a film címe, lévén nem igazán körülötte zajlanak az események.

A film alacsony költségvetése viszont azért látszódott: egy-két jelenet kicsit sutára sikeredett, vagy nem volt kellőképpen látványosan kidolgozva. Ettől függetlenül a félelemkeltés most rendben volt, jobban működött, mint például az Apácában.

Nyári horrormoziknak elmegy

Végül is az a nagy kérdés, hogy mit vársz el egy ilyen filmtől? Ha egy könnyed, nyári, popcornos, kólás, ijesztgetős, jump scare-es filmet, ahol jót is lehet nevetni pár poénon, vagy szándékosan bugyuta karakteren (Dákó Bob), akkor jól fogsz szórakozni. Ha Stephen Kinget idéző, vagy legalább a Démonok között 2 és az Annabelle 2 színvonalú történetet és karaktereket, akkor csalódni fogsz. Ami pedig az Annabelle trilógiát és az egész franchise-t illeti: én nem ezt a zárást vártam, de nagyot azért nem csalódtam és várom a további démonok eredettörténetét!

-BadSector-