A szuperhősök emberi oldaláról szól majd a Marvel’s Avengers története

A VentureBeat meginterjúvolta Shaun Escaygot, aki a Naughty Dognál korábban az Uncharted: The Lost Legacy kreatív rendezője volt, most pedig a Marvel’s Avengers rendezőjeként és írójaként dolgozik.

„A történet nagyobb része ezeknek a hősöknek az emberi részéről szól. Hogyan kezelik a bűnbánást? Miként viselik el a veszteségeket? Félre tudják tenni a különbözőségeiket? Bruce Banner az egyik kedvenc karakterem, mert mindig konfliktusban áll saját magával. Ő egy nagyon intelligens tudós, aki valamelyest tanulékony is. Aztán hirtelen van egy része, ami igazán dühös, és egy legyintéssel képes elpusztítani mindent. Veszélyes lenne? Igazán hősnek lehetne nevezni? Ezzel küzdött az egész életében. Aztán van olyan is mint Vasember, aki nagyon okos, igazán a technológiára támaszkodik (a világot azzal akarja megmenteni és megvédeni), de eközben nagyon is arrogáns. Amikor a többi Bosszúálló már nem próbálkozik, ő igen. Emiatt konfliktusok is adódnak [a csapatban].

Az egész a konfliktusokról szól, nem? Mi történt az A napon? [amikor a Bosszúállók új főhadiszállásának átadása során rövid úton apokalipszis következett be a városban – a szerk.] Ki volt a hibás? A Fekete Özvegy vezette a támadást a hídon. Ő elbukott? Vissza kellett volna mennünk segíteni [Amerika] Kap[itány]nak? Ezek olyan emberi dolgok, amikkel mi magunk is bírkózunk, és ennek révén lesz földhöz ragadtabb és eltérő mint más, a Bosszúállókról szóló történet. Ki fognak más módon hatni pár hősünkre. Nem mondhatok részleteket, de a lelki állapotuk hatással van rájuk,” mondta Escayg.

Eközben Scott Amos, a Crystal Dynamics főnöke a Gamesindustrynak elárulta, hogy a Marvel nagyon szorosan részt vesz a Marvel’s Avengers fejlesztésében. „A Marvel betoppant és azt kérdezte, hogy mit szeretnénk csinálni. Így kezdődött. Ránk néztek, és azt mondták, hogy Crystal [Dynamics], ti profik vagytok játékkészítésben, mi pedig a Bosszúállókkal kapcsolatban vagyunk azok. Mit szeretnétek csinálni? Mi az az eredeti elképzelés, amit a látványvilágban, történetben meg akartok valósítani? Ők nem csak közreműködőek, hanem partnerek. Csapatként a mi részünk lett [a Marvel] – napi szinten beszélünk. Mindent elküldünk nekik, amin dolgozunk, vannak buildjeink [a játékból], amit ők kipróbálnak és véleményeznek. Elhozzuk őket a stúdióba és együtt végigmegyünk rajtuk. Bill Rosemann [a Marvel kreatív fejlesztésekért felelős alelnöke] 25 éve van a cégnél, és mindenkit ismer. Ha azt mondjuk, hogy van egy karakterünk, és az X-edik képregényben látott történetszál, azt mondja, hogy felkeresi az íróját, hogy az ő véleményét meghallgassa. Egy remek együttműködés van köztünk, amivel lehetőségünk van egy kis ikonikus rajongói kiszolgálásra, és az, hogy sok dologban eredetiek lehetünk, frissé, de ismerőssé teszi az egészet,” mondja Amos.

A Marvel’s Avengers, ami offline is játszható lesz Amos szerint (úgy fogalmazott, hogy szeretnék, ha valaki megveszi a lemezt és sose kelljen online lennie), május tizenötödikén fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Google Stadiára és PC-re.

Forrás: WCCFTech, GameSpot

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu