Gearbox: „a Battleborn nélkül nem lenne olyan jó a Borderlands 3!”

Scott Kester, a Gearbox művészeti rendezője a Metro GameCentralnak elmondta, hogy bizony az Overwatch-riválisnak szánt (és elbukott) játék fontos szerepet játszott a Borderlands 3 fejlesztésében.

„Oké, szóval a [Borderlands] 1-et és 2-t lényegében egymás után csináltuk. Mindkét játékon dolgoztam, és eléggé fáradtak voltunk a végén. Ekkor megkérdeztük, hogy kellene-e még egyet csinálnunk? És nem akartunk. Szünetet akartunk, mert ha az nem lett volna, akkor nem tudtunk volna valami megfelelően jót csinálni.

A gyönyörű 2K a jóindulatával azt mondhattuk, hogy ki akarjuk ezt a Battleborn dolgot próbálni. Valamelyest új lapot szerettünk volna, úgyhogy kipróbáljuk ezt az új dolgot. Megtettük és… nos, ha nem csináltuk volna meg, akkor nem lenne olyan jó a Borderlands 3 mint most. [A Battleborn] révén elkezdtünk egy kicsit másképp gondolkodni. Több mint négy éve dolgozom ezen a játékon. Már jó ideje fejlesztés alatt áll. Amint befejeztem a Battleborn-t, azonnal elkezdtem ezen dolgozni. Számunkra nem abból állt [a Borderlands 3 fejlesztése], hogy üssük ki minél gyorsabban (a játékosoknak a piacra a játékot), hanem abból, hogy csináljuk meg a megfelelő dolgot, jussunk el oda és szánjunk időt rá,” mondta Kester.

Kester a DLC-vel kapcsolatos dolgokról is beszélt: „Tervezzük [a Borderlands 3] megjelenés utáni támogatását, de úgy, ahogy korábban is tettük, szóval ha ez játék-mint-szolgáltatásnak számít… de néhány másik játéknak nincs remek játék végi tartalma, viszont mi hiszünk a második és harmadik végigjátszásban. Mi hiszünk a Mayhem módban, ami drasztikusan áthangol egy halom dolgot… milyen nehéznek szeretnéd a játékot a második és harmadik végigjátszás során? Vannak Guardian rangjaink, amik… ha egyszer végigjátszod a játékot, egy teljesen új skillfa rendszer nyílik meg. A mi játék végi részünk mély, és szeretnénk, ha az emberek folyamatosan játszanának. Tervezünk DLC-ket is – korábban tartalmas, „húsos” DLC-ket adtunk ki, és szeretnénk ezt folytatni. Szóval ha ez játék-mint-szolgáltatás, akkor ezt folytatjuk, de mi nem így hívtuk,” tette hozzá Kester.

A Borderlands 3 PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-n Epic Games Store-ra szeptember 13-án jön ki.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu