Mégis készül a „felhős” Xbox konzol? [VIDEO]

Kezdünk átmenni egy magyar népmesébe ezzel a második, állítólag Lockhart kódnevű next-gen Xboxszal: egyszer volt, hol nem volt…

Kicsit már nehéz követni, hogy mi a csudát tervez a Microsoft, mert bár hivatalosan is elkezdett már beszélni az idei E3-on a még csak kódnévvel rendelkező next-gen Xboxról (Project Scarlett, amit előtte Anacondának is neveztünk a Scarlett termékcsalád alatt…), a pletykák régebben szóltak azért egy másik modellről is, ami gyengébb teljesítménnyel, de felhő alapú játékra így is használható lenne. Ez lenne a Lockhart, amiről régebben írtuk, hogy a Microsoft állítólag leállította ennek fejlesztését, mert a fejlesztők túl bonyolultnak mondták, hogy egyszerre két Xbox platformra készítsenek egy játékot…

És akkor megint a Thurrott lép közbe, akiktől az eddigi pletykákat is hallottuk. Brad Sams, aki a Thurrottnak ír, a lenti videóban arról beszél, hogy a csak felhő alapú szolgáltatásokra (amit nevén is nevezhetünk: Project xCloud) tervezett következő generációs Xbox MÉGIS készül, és szerinte lesz olyan erős, a játékos „mozoghasson egy virtuális környezetben”, de minden más (NPC-k, tárgyak, amikkel interakcióba léphetünk, szöveg, grafika…) már a felhőben lenne.

Ez valószínűleg oltári nagy butaságnak hangzik, de van mögötte ráció: az, hogy a karakter mozgását helyi számítással elvégezné a Lockhart kódnevű konzol a Project xCloud révén a Microsoft Azure adatközpontjai helyett, az valamelyest redukálhatná az input lagot, így valamelyest kényelmesebb játékélményben lehet részünk. Papíron. Gyakorlatban meg halvány lila gőzünk sincsen arról, hogy a Microsoft ezt hogyan tudná megvalósítani…

Ha a Microsoft egy nagyon olcsó áron (kevesebb mint száz dollár, tehát 30 ezer forint alatt…) képes lenne megjelentetni ezt a konzolt (ennek esetében nem tudjuk, hogy milyen nevet használhat végül a redmondi cég), akkor ez kényelmileg lehet egyrészt olcsó, másrészt pedig hasznos megoldás, mert aki nem akarna mondjuk egy internetböngésző révén játszani, hanem csak otthon, ám nincs elég pénz egy next-gen Xboxra (Project Scarlettre), akkor számukra a streamkonzol egy igencsak nyerő ötlet lehet még.

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu