Menu

A Nintendo nem akarja a trendeket üldözni

Bár a japán cég, a Nintendo figyelemmel követi a technológia fejlődését, nem akarnak az elsők között lenni az újdonságok alkalmazásában.

A befektetőknek tartott kérdezz-felelekjén Shuntaro Furukawa, a Nintendo elnöke több dologról is beszélt (például arról, hogy ők a külsős cégekre bízzák a cenzúrát, ha erre egyáltalán igény van – erről korábban írtunk is) – többek között a felhő alapú játékok is szóba kerültek: „Bár nem várjuk azt el, hogy rövid időn belül minden játék felhő alapúak legyenek, a technológia biztosan fejlődik. Egy olyan jövőt látunk, ahol a felhő-, és a streamelő technológia egyre inkább fejlődni fog, hogy a fogyasztóknak játékokat biztosíthassanak. Lépést kell tartanunk a környezetben az eféle változásokkal. Ha ezen változások megnövelik a nemzetközi játékosbázist, az több lehetőséget ad nekünk arra, hogy az integrált hardveres és szoftveres megközelítésünkkel több embert érhessünk el világszerte,” mondta Furukawa.

Shigeru Miyamoto, a Nintendo egyik legendás alakja (Mario és Zelda alkotója többek között, ennyit talán elég is róla mondani) is megszólalt: „Mivel nem hozzuk nyilvánosságra [a munkásságunkat], amíg ki nem adjuk a terméket, úgy tűnhet, hogy lemaradunk. A virtuális valósággal kapcsolatban úgy véljük, hogy egy olyan terméket hoztunk létre [Nintendo Labo VR Kit], amit könnyen használhatnak a fogyasztóink.

Úgy gondolom, hogy a felhő alapú játék a jövőben jobban el fog terjedni, de nincs afelől kétségem, hogy továbbra is lesznek olyan játékok, amik azért szórakoztatóak, mert helyileg futnak, nem pedig a felhőben. Úgy hisszük, hogy fontos ezeket az eltérő technikai környezeteket használni, hogy egyedi, csak a Nintendo által létrehozható szórakoztatást teremtsünk,” mondta Miyamoto.

„Az 5G latencia (lag) nélkül képes nagy mértékű adatot továbbítani. Tudunk arról, hogy ez a technológia nagy figyelmet kap, és a Nintendo is vizsgálódik eziránt, ám mi nem üldözzük a technológiai trendeket. Amikor megfontoljuk, hogy a szolgáltatásainkban és szórakoztatásunkban mit kínálunk, arra gondolunk, hogy a technológia miként kerül alkalmazásra a játékmenetben, és ennek révén milyen új élményeket és játékmenetet ajánlhatunk a fogyasztóinknak,” tette hozzá Ko Shiota, a Nintendo rendezője és vezető tisztségviselője.

Szóval a Nintendo nem nagyon szólal meg, csak akkor, ha már készen áll a termékével (lásd új Nintendo Switch modellek?). Érdekes megközelítés, de mindenesetre egyedi.

Forrás: Gamasutra

 

Spread the love

No comments

Vélemény, hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/