Übergáz – Nomen est omen…

FILMKRITIKA – Lássuk be: magas labda volt ez a címadás az Übergáz a magyar forgalmazótól… Dave Bautista és Kumail Nanjiani erősen a Tom Cruise klasszikusra, a Collateral – A halál záloga című filmre hajazó akcióvígjátéka már a trailerben  is szó szerint „übergáznak” tűnt, de a trailerek sokszor csalókák és mint az gyakori, hogy jó trailer után a film vacak lesz, néha az ellenkezője is előfordul. Csak nem most…

 

Kevés olyan annyira jó eltalált, nagyszerű krimit készítettek az elmúlt 20 évben, mint Micheal Mann 2004-es Collateral című filmje, hihetetlen ritmusérzékkel, egy pályája csúcsán lévő Tom Cruise-zal a taxiba ülő cinikus, jéghideg bérgyilkos szerepében (Cruise egyik legjobb alakítása) és egy szintén zseniális Jamie Foxx-szal, a sakkban, fogságban tartott taxisofőrrel, aki kénytelen-kelletlen furikázza Cruise-t gyilkosságai, akciói közben, néha részese kell, hogy legyen ezeknek.

Nem szoktam nagyon azért ekézni filmet, hogy gyakorlatilag egy másiknak a kvázi remake-je, csak más szereplőkkel, mert hát készülhetnek ilyen „utánérzésekből” is jó alkotások. A Colleteralt viszont ilyen nyegle és idétlen akció-vígjátékban lekoppintani viszont óriási öngól volt.

Pedig ez is jól kezdődött…

A film első akciójelenete pedig ott volt a szeren. Vic (Dave Bautista) és társa (Karen Gillan) rendőrök kőkemény hajszát folytatnak egy Teijo (Iko Uwais) nevű keleti maffiózó és bandája ellen. Az adrenalin adagolása, az akció, a tűzpárbajok, a verekedés rendben vannak, az egyszeri néző itt még arra számít reménykedve, hogy rendben lesz ez a film…

Aztán rövidesen rájövünk, hogy megint a Collateral sztoriját akarják elmondani nekünk, csak egy időnként működő, máskor erőltetett poénokkal fűszerezett akció-vígjátékon keresztül, ahol a kemény, macho főszereplő nem bérgyilkos, hanem zsaru és a taxis helyett egy Überes: „Stu” (Kumail Nanjiani) autójában száll be a látásproblémákkal küszködő Vic, aki az életveszélyes egyszemélyes rendőrbevetésének minden állomására elrángatja a szerencsétlen „Stubert”. (Ez a film angol címe is: Stuber.)

4 alá nem mehetsz

Magyarországon volt alkalmunk nekünk is kipróbálni az egyébként remek taxist helyettesítő szolgáltatást, az Übert, egészen addig, amíg magyar taxisok ki nem hisztizték, tüntették („tíccsák beja Zübert!!!”) és lobbizták a kormánynál, hogy az Über helyzetét ellehetetlenítsék, mely végül kénytelen-kelletlen elhagyta az országot. Bár amíg lehetett, rendszeresen használtam a szolgáltatást, az viszont csak ebből a filmből derült ki (legalább is számomra), hogy az Über vezetőinek igen kemény feltételeknek kell megfelelniük: minden vezetést értékelnek a vendégek és ha az 1-5 csillagig terjedő értékelés 4 alá esik, akkor „kirúgják” (nem alkalmazzák többet) a sofőrt.

Stunak ez a központi problémája: mivel már veszélyesen a 4.0 környékén jár, egyetlen 1-es értékelés miatt is elveszítheti ezt a mellékállását (a másik állása eladó egy vadászfegyvereket árusító boltban.) Stu állandóan ezen nyafog és hisztizik és éppen ezért kénytelen Vic-et is „megtartani”: szüksége van az ötös értékelésére, így minden agyament és életveszélyes küldetésbe ő is belemegy.

Túl sok Stu

Kumail Nanjiani nem a világ legjobb komikusa, de végül is a középszintnél azért egy fokkal jobb, csak az állandó szövegelése, nyűglődése és az ő életét érintő magánéleti problémák egy idő után a film domináns elemeivé válnak és ez borzasztó fárasztó és irritálóvá válik. Miközben az említett Collateral kiválóan adagolta a Jamie Foxx által alakított taxisofőr magánéletét érintő történeti szálat, itt állandóan, brutálisan az arcunkba tolják Stu elképesztően érdektelen érzelmi szenvedését a „barátnője”, Becca (Betty Gilpin) kapcsán, aki hol mással (egy body builderrel) kavar, hol a másik pasija miatti szerelmi bánatában otthon piálva várja, hogy Stu végre jöjjön és némi romantikus filmnézés után jól megdugja.

Ezt még leírni is fárasztó, de ráadásul olyan szinten központi elemévé válik a filmnek, hogy amikor már sokadszorra jött és láttam Becca nyűglődő, mattrészeg arcát Stu okostelefonján, amint azon panaszkodik a „feltartott” Stu-nak, hogy mikor jön már végre hozzá, hogy megdugja, Stu pedig amiatt vergődött, hogy miért nem mehet, komolyan azon gondolkoztam, hogy otthagyom a sajtóvetítést a francba.

Hasonlóan sokat kínlódik és nyafog Stu életének minden egyéb aspektusán, máskor pedig fárasztó Coelho-szerű bölcsességeket próbál puffogtatni. Ezek néha viccesek, máskor csak irritálók. Értem én, hogy „Stuber” a film eredeti címe, de feleannyi Stu és több krimi és főleg több akció jót tett volna a filmnek.

Buddy-mozi

Dave Bautista karaktere is eléggé sablonos az Übergáz filmben, a rossz látása ellenére is elszánt, karakán figura. Bautista helyett Dwayne Johnson is vidáman eljátszhatta volna a filmet, nagyjából ugyanazt a figurát kaptuk volna. Vic és Stu között persze ott van a kötelező, unalomig használt „buddy”-elem, amelyet végül a Collateral elegánsan kihagyott és másképp szőtte végül a történetet, itt a megszokott, állandóan veszekedő, vitatkozó, a két karaktert viccesen szembe és egymás mellé állító jelenetek tömkelegét kapjuk. Láttunk már ilyet épp eleget a nyolcvanas években, ahogy a későbbi akciójeleneteket is – egy kivételével – és fordulatokat is mintha ezekből ollózták volna ki.

A film is küzdhetett volna a jobb értékelésért

Négynél kicsit magasabb pontszámot kap nálam az Übergáz – csak éppenséggel nem ötös, hanem egy tízes skálán. A nyitó akciójelenet ott van a szeren és később is találunk benne tényleg vicces, vagy aránylag izgalmas jeleneteket, de a Collateral alaptörténetét fárasztó, nyolcvanas évek akció-vígjátékaira hajazó stílusában feldolgozó film, ha nem is teljesen „übergáz”, de azért nem jár messze tőle…

-BadSector-

Übergáz

Rendezés - 4.6
Színészek - 4.8
Történet - 3.6
Látvány/akció - 6.2
Hangulat - 4.6

4.8

GYENGE

Négynél kicsit magasabb pontszámot kap nálam az Übergáz - csak éppenséggel nem ötös, hanem egy tízes skálán. A nyitó akciójelenet ott van a szeren és később is találunk benne tényleg vicces, vagy aránylag izgalmas jeleneteket, de a Collateral alaptörténetét fárasztó, nyolcvanas évek akció-vígjátékaira hajazó stílusában feldolgozó film, ha nem is teljesen „übergáz”, de azért nem jár messze tőle…

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu