Kínán kívülre helyezik a konzolgyártás egy részét?

Úgy tűnik, hogy a Sony és a Microsoft is Kínán kívülre költöztetik a konzolgyártás kisebb részét – a Nintendo ezt már hivatalosan is megerősítette!

Kezdjük a nagy N-nel – a Nintendo szóvivője a Reutersnek megerősítette, hogy a Nintendo Switch gyártását részben áthelyezik. Eddig is volt már pletyka arról, hogy Délkelet-Ázsiába viszik át, de ezt meg is erősítették: Vietnám lett az új helyszín a Nintendónak. Ez a részleges költözés még a nyár folyamán be fog következni, és bár a Nintendo nem mondta ki tisztán, hogy az Amerikai Egyesült Államok és Kína között fennálló tarifaháború miatt cselekedett így, biztos, hogy emiatt történt ez a lépés, mert bár hiába függesztette fel Donald Trump, az USA elnöke az újabb tarifák bevezetését (a május végén beterjesztett listán a konzolok is ott lettek volna akár 25%-os vámmal), bármikor lehet fordulat. (A Microsoft, a Sony és a Nintendo amúgy közös közleményben írt arról, hogy a vám bevezetése ártana a konzolértékesítésnek…)

A Nikkei arról ír amúgy, hogy a PC-s hardvereket gyártó HP, Lenovo, ASUS és Dell mellett a Sony és a Microsoft is tervezi a kínai távozást, ugyanis szerintük a gyártási költségek emelkednek Kínában. „Az ipari közmegegyezés az, hogy a gyártás átlagosan 30%-át ki kell vinni Kínából attól függően, hogy mennyire fontos az amerikai piac… Mindenkinek elő kell állnia egy tervvel,” mondta a Nikkeinek egy, a terjesztési láncban dolgozó magas beosztású illető.

A Microsoftról azt közölte a Nikkei, hogy ők Thaiföldöt és Indonéziát szemelték ki új gyártói helyszínnek. A Sony esetében fogalmunk sincs, hogy hová mozgathatják a PlayStation 4 Slim, a PlayStation 4 Pro, és a jövőben a PlayStation 5 (nem hivatalos név!) gyártását. (A PlayStation Vitát már nem írjuk, az már el lett temetve.)

Ez a mozgatás valamelyest kihathat a konzolok árára is. Akár Európát is érintheti az ügy. (Mondjuk, mi már amúgy is többet fizetnénk értük…)

Forrás: VG247

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu