Menu

Sudeki – Hosszú, formás combok, ütős harci kombók [RETRO – 2004]

RETRO – Hatalmas keblekkel és szemekkel, gyönyörű, formás popóval megáldott anime cicababák, lányosan jóképű macho hősök, sötét lelkű főgonoszok, csavaros, bár kicsit gejl sztori, és látványos, néha rikító színeket használó grafika: ezt kapjuk a Final Fantasy sorozat babérjaira törő Sudekiben. Vajon a műfaj PC-s rajongói annyi évnyi éheztetés után végre fogukra valót találnak benne?

 

Bár mi még csak most találkozunk vele, és sokan talán még nem is hallottak róla, a Sudeki mégis az utóbbi idők egyik legérdekesebb szerepjátékos próbálkozása. A klasszikus RPG-k terén nagyon sokáig kicsit szegényes választékkal rendelkező Xboxon pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg, és ez lett volna az egyik aduásza a KotOR és a Fable mellett a tömérdek PS2-es RPG-re (azon a platformon ugyanis a Final Fantasy címek mellett is virágzik a műfaj).

Első ránézésre tipikus japán RPG-ről van szó, ám a Sudeki-t nem a felkelő nap országában készítették szorgos sárga kezek, hanem egy echte angol csapat, a Climax fejlesztette. A Microsoft nyilvánvalóan ezzel (is) próbálta a japán konzolpiacot meghódítani, ám az agresszív marketing ellenére a játék nem aratott konzolon igazán átütő sikert. Valószínűleg emiatt is dönthetett úgy a kiadóóriás, hogy ha már konzolon úgysem tarol vele, akkor a Sudeki legalább PC-re jelenjen meg. Úgy látszik, a „nevető harmadik” pozícióját ezúttal nekünk, PC-seknek osztották ki

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Két, csak két legény (és leány) van messze e vidéken…

Megtévesztő tarkabarka színvilága ellenére a Sudeki univerzuma és háttere nagyon szépen kidolgozott – talán még igényesebben is, mint a Final Fantasy-s játékokban. A legendák szerint a sötétség istene, Heigou összebalhézott testvérével, Tetsuval a fény istenével, és kettéosztotta a világot. Szegény Tetsu, először erre köpni-nyelni nem tudott, ám gyorsan összeszedte magát, megjelent az emberek előtt, és négy legendás hőst választott ki, hogy azok elintézzék Heigout és visszaállítsák a békét Sudeki-ben.

Miután ez meg is történt, pár száz évig nyugalom honolt a birodalomban, ám újra ismeretlen erők kezdték ostromolni a birodalmat. Mivel a négy régi legendás hős már több száz éve alulról szagolja az ibolyát, ezért muszáj volt négy másik hírót találni. Ezek lennének a mi kis üdvöskéink: Tal, az ifjú vitéz, aki utolérhetetlen a birodalomban a kétkezes kard használatában, Ailish, a dús keblű cicababa mágus-hercegnő, a karjára csatolt karmokat használó egzotikus szépségű harcos amazon, Buki, végül a pisztollyal westernhősöket is bealázó, mechanikus karú szemüveges tudós, Elco.

Hihetetlen, de igaz: ez a négy derék ifjú fogja majd megállítani a semmiből a birodalom legváltozatosabb pontjaira teleportáló idegen lények invázióját, és persze ismét megmenteni Sudeki világát, mielőtt minden a kárhozatba veszne.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Final Fantasy light

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.A szokásos klisék tömegétől tehát most sem menekülhettünk meg, de legalább ezúttal tényleg kidolgozott jellemű karaktereket irányíthatunk. Talnak például állandó összezördülései vannak apjával, aki a gyermeknevelési tanácsadásról szóló könyvet valószínűleg a tartalomjegyzéknél csukhatta be, ugyanis szegény hősünkkel úgy bánik, mint egy utolsó szeméttel.
Ailishnek, anyjával, a királynővel vannak hasonló problémái (és mellesleg – természetesen – fülig bele van zúgva Talba), az egzotikus néphez tartozó Buki nem nagyon bízik társaiban, annál inkább saját homályos küldetéstudatában, a tudós Elco pedig elveszítette a karját, ám a királynő megmentette, ezért örök hálával tartozik neki. Mint minden más ilyen stílusú RPG-ben, a különféle párbeszédeken keresztül itt is sokféle konfliktus, illetve barátság, szerelem szövődik a hősök között, ám ezek annyira nem hangsúlyosak, mint például a Final Fantasy esetében. Ez persze nem feltétlen baj, hiszen így legalább hőseink nem járatják annyit a lepénylesőt, mint egy-két FF-részben – én ezeknél időnként speciel majd kiestem a székből az unalomtól.

Másrészt (valószínűleg az európai ízlésvilágnak hála) Tal nem az a más japán RPG-kben már eszméletlenül elcsépelt morcos, macho hős, aki legszívesebben visszavonulna, és a két lány sem az az idiótán vihogó, vagy nyafogó anime maca. A sztori amúgy a játék során egyre érdekesebben alakul, ám sajnos a Sudeki legvégére bizonyos szálak elvarratlanul maradnak, úgyhogy összességében a történet mégis kicsit csalódás volt.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Mindig a sárga úton

A Sudeki szerkezetét tekintve a hagyományos, lineáris RPG-kre hasonlít. Hőseink a fő- és mellékküldetéseket legtöbbször a városok biztonságos falai között veszik fel, hogy aztán egy megszabott, konkrét útvonalon keresztül érjenek céljukhoz. Útközben természetesen sok-sok rémség tűnik elő a semmiből, hogy derék hőseinket a földbe döngölje. Ha sokszor megyünk el adott helyen, akkor számíthatunk rá, hogy a dögök mindig ugyanazon a helyen támadnak ránk, így akik Morrowindféle szabadságra vágynak, azok csalódni fognak a Sudekiben. Persze ezzel nincs is gond, ha maga a sztori kellőképpen kidolgozott, fordulatos és színvonalas – ennek a Climax RPG-je részben meg is tud felelni.

A városok rendkívül szépen és hangulatosan kidolgozottak: az utcákon árusok kínálják óbégatva a portékájukat, katonák, őrök és egyszerű civilek róják a macskaköveket, és sokféle üzletbe, házikóba, kocsmába térhetünk be. Bármelyik járókelővel szóba elegyedhetünk, és bár a párbeszédek elég rövidek, de általában egész viccesek, és legalább életet lehelnek az utcákon való mászkálásokba. A szinkronszínészek amúgy egész jó munkát végeztek: szerencsére ritkán éreztem azt, hogy valaki bosszantóan túljátssza a szerepét, vagy épp ellenkezőleg, unott fahangon olvasná fel a szövegét.  Sajnos viszont amennyire fílingesek a tarkabarka színvilággal ábrázolt kisvároskák, annyira unalmasak a sötétebb, darkosabb helyszínek.

A játék egyik szakaszában például megint elkerülünk a rettenetesen eredeti „szellemvilágba”, amely épp olyan, lebegő csontvázakkal, a semmiben lógó hidakkal és kősziklákkal teli már milliószor látott dögunalom, mint az eddigi 625 RPG-ben. Úgy látszik, ez a szellemvilágos pálya a szerepjátékoknak hasonlóan elengedhetetlen kelléke, mint az FPS-ekben a hóeséses orosz katonai bázis…

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Combos kombók

Szerencsére a szokásos szerepjátékos kellékek egész profin ki vannak dolgozva. Szintlépéskor mindig kapunk pár kékszínű kristályt, amelyet aztán kedvünkre oszthatunk el a különféle tulajdonságok tápolása, illetve egy-egy speciális varázslat felvétele között. Ha akarjuk, szimplán növelhetjük a HP-szintünket, vagy az egyszerű ütéseink erejét is, de tápolhatjuk az „SP-pontjaikat” (ez kábé a manának felel meg), illetve a speciális támadásaink sebzését is.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.Más hentelős konzolos RPG-kkel szemben alaposan meg kell fontolnunk, hogy hőseinket hogyan fejlesszük, mert csata közben csúnyán ledarálnak minket, ha rossz képességeket, illetve csapnivaló taktikát használunk. Maga a harc eleinte – amikor még csak Tallal toljuk – meglehetősen idegesítő, ám amikor már végre mind a négy híró egymásnak vállvetve osztja a szörnyeket, akkor már igazán élvezetessé válik az adokkapok. A hősök közül ketten távolról lövik az ellent (Ailish és Elco), ketten pedig közvetlen közelről aprítják a népet (Tal és Buki). Ailish folyamatosan durrogtat a varázsbottal, Elco pedig a különféle pisztolyaival, amikor pedig kiválasztjuk őket, akkor FPS-es módba kerülünk velük, és mi magunk doomozhatjuk szét az ellent. Ez az FPS-téma szerintem egy RPG-ből nagyon nem hiányzik, és nekem elég kiábrándító is volt, de az tény, hogy bizonyos helyzetekben roppant hatékonyan öldökölhettem így.

Amikor Talra vagy Bukira váltunk, akkor ismét külső nézetbe kerülünk, és a harcrendszer igazi szépségét itt fedezhetjük fel. Bár apríthatunk egyszerűen úgy is, hogy az egér két gombját nyomkodjuk, de akkor leszünk igazán hatékonyak, ha megtanuljuk a megfelelő ritmusban bevihető kombókat. Leginkább arra kell figyelnünk, hogy az egér gombját pontosan akkor nyomjuk le háromszor egymás után, amikor a kis kék fénykör megjelenik: ha ezt túl korán tesszük, vagy túl sokat totojázunk, akkor fújhatjuk a speckóinkat.  Maguk az attrakciók rendkívül dögösek, és hatalmas mészárlást vihetünk velük végbe, ha összejönnek.

Tal például a kardján megpördülve rúgja szét atomjaira az ellent, Buki pedig a karomfegyvereivel szabdalhatja őket szét apró húscafatokra. A közelharc egyedüli szépséghibája, hogy nem tudunk rálockolni az ellenségre, így előfordul, hogy a mutatványainkkal csak kaszálunk bele a levegőbe, miközben a monszták szépen kicsontoznak hátulról.  Mint a Vampire: The Masquerade: Redemptionben, a valós idejű csatákban társaink velünk együtt harcolnak, és ide-oda kapcsolgathatunk közöttük – a küzdelem kimerevítésére nincs lehetőség. Bár ez itt nincs olyan szerencsétlenül megoldva, mint az egykori klasszikusban, azért az MI-jük itt sem remekel. Míg a Redemptionben a társak mindent elvarázsoltak, amit csak lehet, itt a többiek nem nagyon csinálnak semmit, csak csépelik az ellent, amíg át nem kapcsolunk rájuk. Ez leginkább azért bosszantó, mert ha nagyon rázós a helyzet, akkor hajlamosak aránylag gyorsan elvérezni, hacsak gyorsan át nem váltunk rájuk, ilyenkor viszont az éppen irányított karaktert kell otthagynunk.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Varázsdoom

Ugyanakkor a PC-s verzióban sokkal könnyebb egérrel irányítani a belső nézetet, így Ailishsel és Elcóval lényegesen gördülékenyebben tudtam osztani, mint amikor anno a konzolos verziót toltam. Így gyakran PC-n nem is csináltam mást, mint elsütöttem néhány speciális varázslatot, aztán az alaposan leamortizált ellent FPS módban ledurrogtattam, miközben Tal és Buki aprítottak közelharcban. Ha már a mágiahasználat szóba került, akkor arról is érdemes pár szót ejteni. Mint a jó öreg Final Fantasy sorozatban, hőseink itt is rendkívül látványos varázslatokat képesek produkálni: miközben az idő lelassul, a kamera veszettül forog körülöttük, és a karakterhez passzoló speciális mutatványt láthatunk.

Tal például kardjával egyetlen mozdulattal széttrancsíroz bárkit, aki az útjában áll, a szexi tündérbogár hercegnő, Ailish kis szívecskéket idéz a levegőbe, és ezzel gyógyít mindenki, a tudós/mechanikus Elco pedig a mellényzsebéből hirtelen előkapott, lecövekelt gépágyúval osztja az igazságot. Ahogy hőseink szintet lépnek, úgy taníthatjuk meg nekik az újabb és újabb mágiákat, és ezek használata talán a legélvezetesebb a játékban.  A mágia mellett mindegyik karakter kap Tetsutól, a fény istenétől egy speciális varázslatot, amellyel egy túlvilági lényt idézhetünk meg. (Ez is Final Fantasy-féle copy paste, ugye…) Ezek a lények általában akkora pusztítást okoznak, hogy még egy pocsékul álló csata mérlegét is azonnal a mi oldalunkra billenthetik, úgyhogy érdemes tartalékolni őket.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Kifestőkönyv rulez

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra. Mivel nem PS2-es, hanem xboxos átiratról van szó, a grafika szerencsére sokkal színvonalasabbra sikeredett, mint ahogy azt a konzolportoknál megszokhattuk. Aki szereti a rajzfilmszerű megjelenítést, és nem a fotorealisztikus ábrázolásért él-hal, az maximálisan elégedett lehet a Sudekivel, mert a készítők ezen a téren kitettek magukért.

A pompázatos királyi városkák, napsütötte, élénk színekkel telített rusztikus falvak, illetve Shadan Mol egzotikus, az amerikai indiánokéra hasonlító tábora mind-mind elképesztő részletességgel vannak kidolgozva, egyedül talán azt róhatjuk fel a készítőknek, hogy a helyszínek elég aprócskák, úgyhogy enyhén szólva nem fogunk órákat bolyongani bennük, mint például ahogy azt a Morrowindben tehetjük.  A karakterek anime-szerű kidolgozására sem lehet panaszunk (legalábbis annak, akinek bejön ez a stílus), a kissé szándékosan elnagyolt vonások ellenére a készítők mindenkit igyekeztek a lehető legérzékletesebben megformálni. A „leglátványosabb” karakter persze leginkább a formás, gyönyörű fenékkel és hatalmas mellekkel büszkélkedhető Ailish, akinek a játék eladásában valószínűleg központi szerepe lehetett…

A megjelenítés tehát általában véve elsőrangú, mindössze pár szörny sikeredett kissé darabosra, illetve a sötétebb, darkosabb hangulatú helyszínek valahogy fantáziátlanabbak és unalmasabbak, tele egymásra hajazó termekkel és szobákkal.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Gólemet törj, ne a fejed

A sok pozitívum után már itt is volt az ideje, hogy kicsit lelombozzalak benneteket, hehe. A Sudeki talán legkiábrándítóbb részei az ún. „logikai feladatok”, melyekhez kábé annyi logika szükséges, amennyit még egy szellemi fogyatékostól is bátran elvárhatunk. Bizonyos helyeken például Tallal ládákat kell tologatnunk, de annyira egyértelműen rakták őket az arcunkba, hogy minimális agyi erőfeszítést sem kell tennünk, hogy mit hova helyezzünk. Még szánalmasabbak Ailish puzzle feladatai.

A csinibaba hercegnő ugyanis különféle elvarázsolt tárgyakat jeleníthet meg, ám hogy véletlenül se kelljen ezeket egy másodpercig sem keresgélnünk, ezért „csillámport” szórtak rá a készítők, így azonnal kiszúrja a szemünket, ezután csak oda kell állnunk, és meg kell nyomnunk két gombot, és aztán viszon’látás.  Bukinak bizonyos helyeken a falakon lévő mohákon kell a karmos késeivel felmásznia, de a harsány zöld növénytakaró olyan szinten üt el mindenhol a faltól, hogy nem lehet nem észrevenni. Végül Elco puzzle-i sem állnak másból, minthogy narancssárga kristályok mellé kell állnunk, ezzel feltöltve a hátán lévő, James Bondtól átörökölt rakétát, amellyel a különféle kisebb szakadékokon repülhetünk át. Ha nem erőltetik olyan sokszor ezeket a feladványokat, akkor talán átsiklottam volna felettük, de így inkább csak unottan csinálgattam őket, ahelyett hogy feldobták volna a sok öldöklést.

Az olyan sötét színeket használó darkos RPG-k után, mint például a Vampire: Bloodlines, a Sudeki tarka, néhol rikítóan világos színvilága üdítő változatosságot jelentett számomra.

Boss-úságok

Ami pedig a legjobban felbosszantott, az a fejlesztők azon frenetikus döntése, hogy bizonyos bossokat egyetlen karakterrel kelljen legyűrnünk. Bár némely kisebb főszörnyet mind a négyen kezelésbe vehetjük, az igazi nagykutyákkal mindig egyedül kell megbirkóznunk. Mégis, mi a rákért fejlesztek ki négy hőst, ha még a legeslegutolsó főgonosznál is szólóznom kell?! A játék vége amúgy hatalmas csalódás.

Nem akarok semmilyen poént se lelőni, de nemcsak hogy rengeteg dologra nem derül fény, illetve bizonyos karakterek közti kapcsolatok nem alakulnak sehogy sem, de még egy tisztességes végső animációra sem futotta. Kapunk egy gyors bosshalál-animációt, aztán (szánalom a köbön!) megint újra láthatjuk az intrót, végül jön a credits, és már unistallálhatod is… Epilógus? Miképpen alakult hőseink sorsa? Ki hált végül kivel? Ezek a kérdések mind megválaszolatlanul maradnak. E hanyagságok ellenére mégiscsak elégedett voltam a Sudekivel. Végre egy olyan RPG, amely nem lop ezerrel a D&D-ből, nem akar hatvanötödik Diablo lenni, hanem a készítők teljesen egyéni világot és relatíve újszerű harcrendszert dolgoztak ki hozzá. Bár a történet és a játék színvilága kicsit boldogult gyermekkorom televíziós szünidei matinés rajzfilmjeire emlékeztetett, de ezt az első gyomros után egy idő után megszoktam, megszerettem, s a Sudeki magával tudott ragadni egészen a legvégéig.

-BadSector(2004)-

Pro:

+ Végre egy sztorivezérelt RPG
+ Látványos, vibráló színvilágú grafika
+ Jópofa harcrendszer

Kontra:

– Irányítási és kamera problémák
– Helyenként gügye sztori
– Rövid


Kiadó: Microsoft Game Studios, Zoo Digital Publishing

Fejlesztő: Climax Group

Stílus: Akció-szerepjáték

Megjelenés: 2004-2005

RETRO - Hatalmas keblekkel és szemekkel, gyönyörű, formás popóval megáldott anime cicababák, lányosan jóképű macho hősök, sötét lelkű főgonoszok, csavaros, bár kicsit gejl sztori, és látványos, néha rikító színeket használó grafika: ezt kapjuk a Final Fantasy sorozat babérjaira törő Sudekiben. Vajon a műfaj PC-s rajongói annyi évnyi éheztetés után végre fogukra valót találnak benne?   Bár mi még csak most találkozunk vele, és sokan talán még nem is hallottak róla, a Sudeki mégis az utóbbi idők egyik legérdekesebb szerepjátékos próbálkozása. A klasszikus RPG-k terén nagyon sokáig kicsit szegényes választékkal rendelkező Xboxon pontosan egy évvel ezelőtt jelent meg, és ez lett…
Final Fantasy-szerű konzolos RPG, látványos, anime stílusú grafikával, amely a Square egyeduralmát azonban nem döntötte meg.

Sudeki

Játékélmény - 9.1
Grafika - 8.4
Történet - 7.8
Zene/Audio - 8.6
Hangulat - 8.6

8.5

KIVÁLÓ

Final Fantasy-szerű konzolos RPG, látványos, anime stílusú grafikával, amely a Square egyeduralmát azonban nem döntötte meg.

User Rating: 4.35 ( 1 votes)

Spread the love

No comments

Vélemény, hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/