Börtönbe került a pornótroll ügyvéd!

TECH HÍREK – Hiába a jó végzettség és az ezzel járó jó fizetés, az ügyvéd rácsok mögé került…

Egy amerikai ügyvéd, John Steele azért került dutyiba öt évre, mert fájlmegosztó oldalakra töltött fel pornót, majd beperelte azokat, akik letöltötték az ő feltöltött fájljait (elvileg a The Pirate Bayről). Eredetileg 10 év lett volna a rácsok mögött eltöltendő ideje, de mivel együttműködött a hatóságokkal, a büntetése redukálásra került. (Steele partnere, Paul Hensmeier júniusban kapott 14 évnyi letöltendőt, úgyhogy Steele könnyebben megúszta…)

Steele és Hensmeier felállított egy céget – a neve Prenda Law -, ami ezzel foglalkozott 2010 és 2013 között. Állítólag jó hat millió dollárt (több mint másfél milliárd forintot) kaszáltak a cégen keresztül, ami révén megvádolták az embereket azzal, hogy illegálisan pornófilmeket töltöttek le a fájlmegosztó oldalakról, és sokan inkább úgy döntöttek, hogy a Prendának több ezer dollárt kicsengettek ahelyett, hogy a bíróságra mentek volna megvédeni magukat. Az amerikai szövetségi hatóságok már 2012-ben elkezdtek vizsgálódni a Prenda iránt, mert ők két nagy internetszolgáltató céget (ISP-t) is bepereltek. Azzal vádolták őket, hogy segítettek az előfizetőknek pornófilmeket kalózkodni.

A nyomozás arra jutott, hogy maga a Prenda állt a feltöltött filmek mögött, és mivel az ő birtokukban voltak a szerzői jogok, feltöltötték a fájlmegosztó oldalakra azokat, és így bátorították a kalózkodókat, hogy töltsék le a filmeket. Azok pedig, akik fizettek… nos, a tőlük behúzott pénz több fiktív cégen (angolul shell company a kifejezés) keresztül a Steele-Hensmeier pároshoz került, akik ezekkel a cégekkel próbálták védeni a hátsó fertályukat.

Az Ars Technica arról tudósít, hogy Steele saját bevallása szerint „hülye döntéseket hozott”, és ezzel az ügyvédje is egyet értett, hozzátéve, hogy az ő cselekedetei „elítélendőek, undort keltőek és bűnösek” voltak.

Steele és Hansmeier a börtönbüntetés mellett pénzbírságot is kapott – másfél millió dollárt kell az áldozataiknak visszatéríteniük.

Forrás: BBC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu