FILMKRITIKA – Ari Aster filmjének magyar címe ugyan nem egyezik az eredetivel, amely svédül „nyárközepét” jelent, ugyanakkor a Fehér éjszakák most, kivételesen tényleg találó volt. Egyszerre utal arra a tényre, hogy a filmben szinte állandóan verőfényes nappal van, ugyanakkor ennél nyomasztóbb, napsütéses, horrorisztikus eseményekkel teletűzdelt „etnokörnyezet” ritkán készült a filmtörténelemben.

 

Új, értelmiségi, művészi elemeket tartalmazó horrorfilmes generáció alakul, az most már egyértelmű. Bár a másik oldalon még mindig ott vannak a B, vagy néha zsékategóriás, populáris horrorfilmek, amelyeket a Démonok között-széria, vagy a Gyászoló asszony átka fémjelez, ugyanakkor egyre több olyan művészi alkotás készül, mint a Tűnj el!, vagy Mi, illetve Ari Aster legelső filmje, az Örökség, vagy cikkünk témája, a Fehér éjszakák. Ezek a nem mindenki ízlésének megfelelő filmek a szó legnemesebb értelmében művészhorrornak számítanak, ahol a szándékosan lassan, okosan felépített történet és különleges hangulat egészen másfajta horrorélményt nyújtanak, mint amilyet akár az egykori klasszikusok, akár az újabb, a sokszor a régiek sémáit ismétlő újabb, kommersz filmek.

Svéd, falusi szekta, mosolygos emberekkel

A hosszú felvezetés oka, hogy a Fehér éjszakák úgy képes a felsorolt színvonalasabb horrorfilmek hangulatát hozni, hogy Ari Aster ugyanakkor azoktól is eltérő, egészen egyedi hangulatú alkotást tett le az asztalra, történetében, filmes megvalósításában egyaránt.

A film főszereplőjét, Danit (Florence Pugh) az amúgy is elég labilis és befelé forduló lányt borzasztó tragédia éri a film elején. Nem segít rajta az sem, hogy a barátja, Christian (Jack Reynor) – részben elég flegma barátai unszolására – legszívesebben már szakítana vele, csak a lány kapaszkodik kétségbeesetten Christianba. A tragédia során azonban a srác mégis mellette marad…

Mindez azonban csak a felvezetés, mint egy jól felépített Hitchcock-filmnél, „megadja a hangot” az igazi történethez, amely egészen másról szól, csak a szereplők karakterének és a köztük lévő bonyolultabb érzelmi viszonyulások, részben kimondott, részben megbúvó konfliktusok érzékeltetése miatt volt szükséges.

 

Egy igazi „skanzen”, amit jobb, ha elkerülsz…

Hőseinket ugyanis meghívja a csoport egyik tagja, Pelle (Vilhelm Blomgren) egy svédországi vakációra, ami kicsit több is annál, ugyanis a csapat nagy része (Danit kivéve) antropológiát tanul, és Pelle egy svéd „skanzenben” élő kis zárt, falusi közösség tagja, amely már ősidők idők óta nagyjából elzártan él a civilizációtól.  (Vicces, hogy a skanzen egyébként svéd eredetű szó, de ugye magyar „falumúzeumokat” is skanzennek hívják és a filmet egyébként nálunk, a Pilisben forgatták.)

Innentől kezdve a történetnek olyan fordulatot vett, mint a The Witcher 3 egy elképesztően eltalált mellékküldetése, eleinte barátságosnak tűnő, mosolygós svéd falusiakkal, akik valójában egyfajta szektát alkotnak, sötét titkokkal, rituális szertartásokkal – gondolom, ez nem titok senki számára. (Engem konkrétan a Ladies of the Wood sztoriszálra emlékeztetett.)

Amit már mindannyian jó régóta sejtünk, az a kis csapat számára nagyon lassan válik egyértelművé. Mindenki csak a saját céljára van fixálva: Mark legszívesebben minden lányt megdugna, akit csak lehet, Josh a doktorija miatt szinte mindenre hajlandó lenne és Christiant is ez mozgatja leginkább. Pelle a faluhoz tartozik, de az elég egyértelmű, hogy vonzódik Danihoz… És Dani? Ő sosem volt igazában a „csapat” tagja, Christian révén inkább csak outsiderként csapódott a svéd falusi szekta látogatói közé, de az egyértelmű, hogy egyszerre vonzza és taszítja mélységesen a svéd „különleges” falu, amelynek tagjai sem indifferensek Dani iránt…

Napsütéses, falusi horror

Talán a fentiekből is kitűnik, hogy a Fehér éjszakák leginkább a különleges vidéki hangulat, a hátborzongató szekta, őrült szokásai, és a remekül felépített jellemábrázolás miatt válik pszichológiai horrorrá. A látvány egészen elképesztően profi, mintha a Grimm mesék valamelyikének horrorverzióját látnánk (Ari Aster igazán megfilmesíthetné az egyiket.)

Nem mindenkinek szól persze ez a film. Ha nem tetszettek a fenti modern avantgarde horrorfilmek, nagy eséllyel a Fehér éjszakák sem lopja be magát a szívedbe, különösen amiatt, mert borzasztóan hosszan felépített cselekménysorozatról (148 perces a film!) van szó.

Amennyiben viszont torkig vagy a hagyományos (és unalomig ismételt) jump scare-ekkel, klisékkel, erőltetett démonokkal és démonbabákkal és egy pszichológiailag igazán mesteri módon felépített, eredeti, hátborzongató, magával ragadó és napokkal később is elgondolkoztató művészi horrorra akarsz „akadni”, akkor ennél a filmnél most nem találsz jobbat.

-BadSector-