Watch Dogs: Legion: a történet fontosságáról

A harmadik Watch Dogs játékdizájn-rendezője a Spiel Timesnak adott interjújában beszélt arról, hogy miért is fontos a sztori.

„Először is, tudom, hogy a „játssz mint bármelyik karakter” valamelyest egy őrült technológiai innováció az általunk elvégzett szimulációval, de a történet továbbra is hatalmas része a játéknak. Nagy része a franchise esetében is, és a Watch Dogs: Legion sem kivétel. Öt eltérő történetszálunk van ebben a játékban, így mondhatnád azt is, hogy öt fő küldetésvonulat van, és mindegyikük kötődik az egyik tematikus pillérünkhöz. Például ma megnézünk egy történetszálat, ami a megfigyelő államról szól. Ez lényegében a nemzet kémeiről szól, akik a technológiát befelé fordítják, és valójában Anglia, illetve London lakosait figyelik meg. Ez a megfigyelő államról szól. Van egy másik, ami a magán hadi vállalkozókról szól, akik kiszorították a rendőrséget a városból, és át is vették a hatalmat,” mondja Kent Hudson, a Watch Dogs: Legion játékdizájn-rendezője.

Hudson még hozzátette, hogy a játék saját, kitalált hírszerző hivatala mellett a való világban létező MI5-ra (országon belüli, elhárítással foglalkozó) és MI6-re (külfölddel foglalkozó) is utalni fog. „A valódi hírszerző hivatalok és a kitalált szervezet a tematikus pillárokhoz kötöttek a játékban,” mondja Hudson. Nem arról volt szó korábban, hogy nem akar politikával foglalkozó lenni a Ubisoft a játékain keresztül? Ez a nyilatkozat mintha ellent mondana annak a kijelentésnek.

A Watch Dogs: Legion mostanában a négy eltérő kiadással, illetve a HitRecordos megállapodással került a hírekbe (utóbbi pedig ismét megosztó lett – mindkét témáról beszámoltunk), úgyhogy hiába van még messze a megjelenés (március 6-a PlayStation 4-re, Xbox One-ra, PC-re, és nagy eséllyel a Google Stadián is ekkortól lesz elérhető), még ki tudja, hogy mit tudunk meg a poszt-Brexit Londonban játszódó játékról. No, még valami a végére: aki a uPlay+ előfizetéses szolgáltatáson gondolkodik, örülhet: a Watch Dogs: Legiont berakja a Ubisoft az így elérhető játékok közé.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu