Riddick 4: Furya – Vin Diesel Instagramon jelentette be, hogy elkészült a forgatókönyv!

A Riddick 4: Furya a Riddick sorozat eredettörténete lesz és „R for Mature” (17 éven felülieknek) besorolása lesz.

Most már biztos, hogy jön a negyedik Riddick film, hiszen a franchise sztárja, Vin Diesel „erősítette” ezt meg egyetlen kép formájában. A klasszikus sci-fi sorozat legújabb részének – a képen látható – forgatókönyvét David Twohy írta, egy igencsak ütős (vagy annak szánt) egymondatos tagline-nal megfejelve az egészet: „Mindenki vadállat akar lenni, amíg eljön az ideje, hogy azt tegye, amit az igazi vadállatok.”

A Riddick-sorozat 2000-ben indult a „Pitch Black – 22 évente sötétség” című sci-fi akciófilmmel, amelynek főszereplői Vin Diesel, Radha Mitchell, Cole Hauser voltak. A 2004-es folytatásban, a Riddick – A sötétség krónikájában már a Gyűrűk urából ismert és akkoriban nagy sztárként számon tartott Karl Urban játszott Vin Diesel mellett, míg végül 2013-ig kellett várni a Riddick: Rule the Darkra (amelynek magyar címe csak Riddick volt) és amely kritikák egybehangzó állítása szerint elég harmatosan zárta a trilógiát.

A sztoriról még nem tudni semmit, de az már biztos, hogy „R-rated” lesz, szemben a Riddick – A sötétség krónikájával, amely csak PG13 volt.

A Riddick-filmekből két videojáték is készült és mindkettő készítésében maga Vin Diesel is részt vett, aki egyébként ő maga is gamer. A Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena című 2009-es (második) játékról szól retrotesztünket itt olvashatjátok.

 

Forrás: movieweb

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu