Sniper Elite III Ultimate Edition megjelenési dátum Switch-re! [VIDEO]

A Nintendo hybrid konzoljára érkező Sniper Elite III Ultimate Edition minden DLC-tartalmat, lokális multiplayert és motion control irányítást is tartalmaz majd.

A Rebellion bejelentette, hogy a Sniper Elite III Ultimate Edition elnevezésű, különleges Sniper Elite 3 kiadás október 1-jén kerül majd a boltokba. A második világháborús taktikai TPS akciójáték, melyben egy mesterlövészt irányíthatunk, először 2014-ben jelent meg és bár technikailag túl sokat nem tett hozzá a Sniper Elite V2-höz, a szebb grafika, egzotikus környezet és a lényegesen hosszabb játékidő révén sokak szívébe belopta magát a PlayStation 4 korai időszakában.

A Switch-re készülő játék az azóta megjelent összes DLC-t tartalmazza majd, beleértve négy plusz pályát is a hadjáratban. A Nintendo Switch verzió emellett olyan egyedi tartalommal is igyekszik meghódítani a nagyérdeműt, mint a multiplayer és a helyi kooperatív módok. „Keress egy havert (akinek van Switch-e) és vegyetek részt együtt kooperatív módban az Overwatch, Survival játékmódokban és persze a hadjáratban, elejétől a végéig.” – olvashatjuk a sajtóanyagban.

A multiplayer módban négy játékos mérheti össze a tudását, a játék egyaránt kihasználja a motion controlt és a HD rezgést. Emellett a giroszkópnak köszönhetően a fejlesztők szerint állítólag óriási élmény lesz célozni, a golyók becsapódását pedig a jól ismert „röntgensugár kamerás” – a golyó útját követő – grafika mellett pedig az említett HD rezgéssel érezhetjük majd.

A 2014-es Sniper Elite III tesztjét itt olvashatjátok.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu