RETRO – Egy adag James Bond style, egy adag Austin Powers, önts bele sok akciót, fűszerezd meg egy csipetnyi humorral, tűzd bele a népszerűsége csúcsán lévő (szív)döglesztő szuperkémnőt és digidívát, Cate Archert, és máris kész a legújabb No One Lives Forever 2-koktél! A lényeg, hogy felrázva legyen, ne keverve…
Amíg anno James Bond csupán Nintendo 64-en mentette meg a szabad világot, addig a PC-sek sokáig hiába vágyakoztak egy igazán stílusos kém-akció játék után, a 007-es csak nem akart megérkezni kedvenc géptípusunkra. Aztán a 2000-es év végén hirtelen a rivaldafénybe került egy olyan szuperkémnő, akire senki sem számított: Cate Archer egyszerre bűvölte el a kőkemény FPS-rajongókat és azokat, akik a sok „lősz-osztmész-osztjóvan” helyett végre igazán eredeti játékélményre vágytak.
A NOLF első kiadásában az akció rész mellett többek között lopakodhattunk, kémkütyüket használhattunk, és az egész progit elsőrangú történettel, valamint kiváló humorral fűszerezték. Mint a James Bond-filmeknél, a folytatásnak itt is überelnie kell az első részt: még szebb grafikát, még lököttebb humort és izgalmasabb akciót vártunk…
Ó, azok a boldog hatvanas évek!
Cate Archer napjainkban már bőven nagymamakorban lenne, így természetesen ismét hatvanas évekbeli kalandjait ismerhetjük meg. Egész pontosan 1968-ban járunk, amikor továbbra is javában dúl a hidegháború és az első részből ismert H.A.R.M. (magyarul kb: Á.R.T.A.L.O.M. ) nevű szervezet ismét sötét terveket forralgat.
Az új „vezérigazgató” ezúttal egy „Omega” nevű titkos projekten dolgozik, amely szerint a Szovjetunióval karöltve foglalnának el egy Khios nevű szigetet – és mellesleg megépítenék az első kommunista kaszinót és üdülőhelyet. Az egyetlen gond, hogy Khios független, és a konfliktus világháborúvá fajulhat… Hősnőnknek elsőként Japánba kell utaznia, ahol egy kvázi oktatásnak is felfogható küldetésben vehetünk részt, Santa, a UNITY beszélő robotmadarának segítségével.
A Felkelő Nap Országa után Cate további egzotikus, esetleg isten háta mögötti helyszínekre kerül. Másodszorra persze most is meg fogjuk kapni a szokásos „hóeséses szibériai szovjet katonai bázis” adagunkat (legutóbb a SOF II-ben és a Hitman 2-ben járhattunk ezen az elképesztően „eredeti” helyszínen… Szvsz, most már tényleg valamilyen nemzetközi egyezménnyel kellene betiltani, hogy még egy „hóeséses szovjet katonai bázist” FPS-ben szerepeltessenek).
Szerencsére később egy kicsit jobban megerőltették magukat a készítők a terepek tekintetében: harmadszorra például Cate-tel egy ohiói kisvárosban nyomozhatunk az előző rész áruló ügynöke, John Goodman után, de hamarosan lecsap egy forgószél, és a természeti csapás pusztítását kikerülve egy hadseregnyi női nindzsával kell szembeszállnunk. Aztán többek között elkerülünk a csodás hangulatú és gyönyörű színekkel megjelenített Indiába, egy antarktiszi kutatóbázisra (nem, itt nem lesz „thing”!), és a H.A.R.M. víz alatti bázisára is. Végső soron elégedett voltam a helyszínekkel, csak egy kicsit kevés volt belőlük, és a játék rövidsége ellenére még meg is ismételték az egyiket, ami azért igazán nem szép dolog a fejlesztőktől…
A kém, aki tényleg kémkedett
A legtöbb James Bond-filmben és a kémekről szóló akciójátékokban a főszereplő annyira észrevétlenül, szupertitkosan dolgozik, hogy munkája közben csak a fél világot irtja ki… OK, egy 007-féle titkos ügynök nem tud meglenni hullahegyek nélkül, de azért az is érdekfeszítő tud lenni, amikor a kém tényleg kémkedéssel kapcsolatos munkával foglalkozik. Ennek megfelelően óriási elismerést érdemel a No One Lives Forever 2, hiszen egyes pályákon kifejezetten az a feladat, hogy minél kevesebb figyelmet vonva magunkra lopakodjunk.
A legendás Thief-hez hasonlóan itt is különféle módokon rejtőzhetünk el a rosszindulatú ellenség szeme elől: az utcasarkok mögül kikukkanthatunk egy pillanatra, vagy kerülhetjük a „zajosabb” talajokon való mászkálást, sőt ha már észrevettek, és megszólalt a riadó, akkor el is bújhatunk egy félreeső, sötét helyen, így nem kell állandóan visszatölteni a játékállást. No és nem lenne Cate igazi titkos ügynök a szokásos szuperkütyük nélkül, amelyek – női mivoltának megfelelően – általában a gyengébb nem által használt csecsebecsék; ezek is rendkívül hasznosak, ha észrevétlenek szeretnénk maradni.
Ilyen például a „utility gun”, amelybe különféle kábító és „kameraelhárító” lőszert tehetünk, vagy az előző részből már ismert hegesztődezodor, a kódfeltörő és sok más egyéb is (a részletes listát Boe szeptemberi előzetesében olvashatjátok). 
Emellett sokszor érdemes jelenlétünk és működésünk nyomait is alaposan eltakarítanunk, mert – mint sok más lopakodós játékban, itt is – az ellenséges katonáknak fel fog tűnni, ha társai a földön hevernek, meglehetősen halott állapotban (bár hatalmas poén, hogy eleinte mindig szólongatják őket, hátha csak irtózatosan berúgtak).
Ha tehát nem akarjuk, hogy megszólaljon a riasztó, és egész hadsereg legyen a nyakunkon, akkor érdemes a hullákat eltakarítani. Szerencsére ez a Thiefmódszerével működik, te hát a hátunkon kell cipelnünk őket, és nem olyan lamer módon a földön rángatnunk, mint az első Hitman-ben… Most sem hiányzik persze a NOLF első részéből ismert halottelsavasító kütyü, de sokkal kevesebbet fogunk belőlük találni, így elég sokszor kell majd hullát cipelnünk. Persze néha elkerülhetetlen, hogy tényleg ránk bukkanjon az ellenség.
Ilyenkor az addig hallható, tájjellegű zene átvált sokkal pörgősebb dallamokra, így ez alapján mindig tudhatjuk, mikor érdemesebb elbújni, vagy legalábbis felkészülni az ellenség nagyobb rohamára. Még nagyobb poén, hogy rejtőzködéskor a zene is elhalkul, nehogy az ellenség meghallja… Poént félretéve: hatalmas gratulát érdemelnek a készítők, mert ennyire jól alkalmazott dinamikus muzsikát még sehol sem hallottam!
A kém, aki ölni is szeretett
Persze, FPS lévén a No One Lives Forever 2 sem egy pacifista játék, itt is ugyanúgy le fogjuk mészárolni a szovjet hadsereg és a H.A.R.M. háromnegyedét, továbbá a többit is csak azért hagyjuk meg, hogy a NOLF 3-ra is maradjon valamennyi . A népirtáshoz aránylag sokféle fegyvert fogunk találni, a szokásos pisztolyoktól, puskáktól kezdve a lassan már minden FPS-ben szereplő AK47-esen keresztül egészen a hordozható rakétavetőig. Néhány mordályhoz speciális lőszert fogunk találni: az AK47-eshez például foszforosat, a nyílpuskához pedig robbanóvesszőket.
A legpoénosabbak azonban az olyan különleges típusú gránátok, mint az altató vagy a nevetőbomba: az egyiktől az ellenség lövés közben, álltában elszunyókál, a másiktól pedig a térdét csapkodva harsány röhögésre fakad, és nem bírja abbahagyni.
Lelki szemeimmel már látom is a komorabb FPS-fan arcokat, amint ezeket a sorokat olvasva undorodva összevonják a szemöldöküket: ők inkább kerüljéka NOLF 2-t és csak azok nyomuljanak vele, akiknek bejön, hogy ez igazából egy FPSparódia – a szó legnemesebb értelmében. Az ellenség MI-ja egész jó: a rosszfiúk túlerőben ránk rontanak, mások a földre vetve magukat, kisebb célpontot nyújtva tüzelnek (rejtély, hogy ezt Cate-tel miért nem tudjuk megcsinálni…), vagy félregurulnak, és fedezékből lőnek ránk.
A játék nehézségét nagyon jól adagolták: magasabb szinteken tényleg szinte esélyesünk sincs a túlélésre, mert ha megszólal a riadó, nagyon sokan és pokolian brutálisan törnek ránk. 
Érdemes egyébként a normálnál egy fokkal keményebb szinten tolni a cuccost, és csak olyan helyeken visszakapcsolni (játék közben is lehet!), ahol már tényleg mindenképpen elvérzünk (ilyen az ohiói forgószeles pálya, amikor ninják támadnak ránk). Persze manapság már soványnak éreznénk egy FPS-t, ha nem lenne benne legalább egy járműves, üldözős rész.
Ezért is hatalmas görénység, hogy a James Bond: Nigthfire PC-s verziójából ezek a jelenetek kimaradnak, és csak az xboxos és PS2-s lesznek benne. Azért a No One Lives Forever 2-nél sem rózsás a helyzet: az első részben már vezethettem snowmobile-t, úgyhogy őszintén szólva nem voltam odáig meg vissza, hogy a készítők heveny fantáziahiányban szenvedve már megint ezt a járgányt tették bele a folytatásba is. Nem tudom, most például miért ne szlalomozzunk a habok között jetskin? (Úgyis elképesztően jól néz ki a víz a játékban – ehhez képest alig látjuk .)
Szerencsére van egy olyan „járműves” jelenet, amelyen betegre röhögtem magam, és bőségesen kárpótolt a snowmobile unalmáért … Nem lövöm le a poént, majd meglátjátok…
A kém, aki utál guberálni
Az echte kalandjátékok mostanában nem túl népszerűek, úgyhogy egyre több program próbálja „magába szippantani” a műfaj egyes elemeit. A No One Lives Forever 2-ben sajnos elkövették azt a hibát, hogy a „találd meg az x tárgyat, és használd y-nal” jellegű puzzle feladatokat rakták bele… Igazából nem magukkal a feladatokkal van gond, mert azok gyermekien egyszerűek, hanem a megfelelő eszközök megkeresésével.
Nem gondoltam volna, hogy FPS-ben egyszer még azért fogom hangosan emlegetni a fejlesztők kedves, jó édes felmenőit (a teljes családfájukon végigmenve, egészen a homo sapiens ük-ük-ükszülőkig…), mert leragadtam egyes pályákon a kalandjátékszerű pixel hunting miatt! Bizonyos helyszíneket órákon át, újra és újra bejártam, mire végre-valahára megtaláltam valamilyen sötét, félreeső sarokban azt a jelentéktelennek tűnő, de valójában fontos tárgyat, amely addig elkerülte figyelmemet! Az egyik ilyen alkalom során fedeztem fel a NOLF 2 másik szarvashibáját: az ellenséges katonák bizonyos időközönként „újjászületnek”!
Ez egyébként éppen az amúgy is elég unalmas szibériai pályán történt meg a leggyakrabban. Itt már annyi szovjet katonát kiirtottam, hogy a második világháborús sztálingrádi veszteségek ehhez képest számháborúnak tűntek, de az őrjáratuk adott időközönként mégiscsak jött, újra és újra, én pedig kínomban állandóan lemészároltam őket (a francnak sem volt kedve már a bujkálással is szöszmötölni!), mert nem tudtam továbbjutni, ugyanis egy elektromos kerítés állta az utamat!
Mire megtaláltam a megoldást, illetve az ahhoz szükséges tárgyakat, egy kazalnyi hajat téptem már le a burámról. Gyakran nem is logikai feladatokat kell megoldani, egész egyszerűen csak egy szabotázsakcióhoz össze kell szedni a bombákat és megtalálni a robbantáshoz szükséges helyeket – ezzel is el lehet szöszölni jó sokáig, és addig sem érzi úgy a „mélyen tisztelt” (?) játékos, hogy milyen hamar végignyomta a No One Lives Forever 2-t…
A másik „keresgélős” új feature viszont tényleg remek újítás: az elejtett ellenség holttestét alaposan átkutatva nemcsak muníciót, hanem időnként kötszert és golyóálló mellényt is találhatunk. A figyelmes fejlesztők a poén kedvéért még egyéb tárgyakat is helyeztek a hullákra: piszkos fogkefét, használt rágógumit, fényképet egy rendkívül ronda gyerekről és más mókás dolgokat is – eleinte jól mulattam ezeken, de hosszú távon inkább bosszantó volt…
Remekül alkalmazott újítás még a tapasztalati pontok és az RPG-szerű fejlődés bevezetése. Amikor sikeresen hajtasz végre bizonyos feladatokat, vagy titkos dokumentumokat találsz, akkor tapasztalati pontokat szerzel, amelyet nyolcféle tulajdonság fejlesztésére használhatsz fel (ezekről is Boe béta-tesztjében olvashatsz), így olyan irányba fejlesztheted Cate-et, amilyennek tényleg szeretnéd.
Kocsányon lóg majd a szemed…
Nem, Cate sajnos nem fog levetkőzni 
(sőt ebben a részben eléggé visszafogottan öltözködik), de a játék grafikája annyira üt, hogy még a legblazírtabb játékos is eleinte csak döbbenten pislog maga elé.
A legdurvábban a karakterek szemének ábrázolása és mozgatása sikerült: amikor a játék elején az egyik jelenetben átható tekintettel felnézett a nindzsa leányzó, azt hittem, ott helyben berosálok!
Természetesen a többi testrész és ruhadarab is elképesztően jól néz ki: Cate Archer szebb már nem is lehetne, de az előző részből ismert skót szoknyás Amstrongon is rengeteget dolgoztak a grafikusok. (Ő legalábbis látványosan ronda.) A szereplőket leszámítva a környezet is nagyon ott van a szeren: a japán és az indiai helyszín egyszerűen gyönyörű, a UNITY főhadiszállásából pedig árad a hatvanas évek feelingje – talán egyedül a szibériai szovjet katonai bázis szürke és unalmas, de mint már írtam, amúgy is allergiás vagyok a havas szovjet katonai bázisokra…
Nem mehetünk el viszont a pixel shadert használó víz mellett sem – talán a készítők olvasták a GameStarban szigorú kritikámat a NOLF 1 H2O-jára vonatkozólag, elszégyellték magukat, hogy most valami egészen fantasztikust alkossanak!
-BadSector-(2002)
Pro:
+ gyönyörű grafika
+ a játék felétől változatos küldetések
+ kitűnő stílus, humoros átvezetők és párbeszéde
Kontra:
– felháborító bugok
– „újjászülető” katoná
– az keressen órákig tárgyakat FPSben, akinek hat anyja van
Kiadó: Sierra Entertainment
Fejlesztő: Monolith Productions
Stílus: FPS
Megjelenés: 2002
No One Lives Forever 2: A Spy in H.A.R.M.'s Way
Játékélmény - 8
Grafika - 9
Történet - 8
Zene/Audio - 9
Hangulat - 9
8.6
KIVÁLÓ
Végül az is elég elszomorító, hogy az első résszel szemben a NOLF 2 pofátlanul rövid, és csak a korábban említett „időhúzások” miatt tartott aránylag sokáig, amíg végigtoltam. Sajnos ezek azok a negatívumok, amelyek miatt a NOLF 2 nem válhatott igazi klasszikussá, pedig a jól adagolt lopakodós és akciós játékmenet, a gyönyörű és technikailag is magas szintű grafika, a hatvanas évek kémmozis feelingje és a rengeteg humoros párbeszéd okán igazán megérdemelné, hogy ott üljön az egyjátékos FPS-ek trónján.
